Emma
5 °C
10 °C

Highlights of Hungary – a Covid-biztos online show

Csütörtök este rendezték meg a Highlights of Hungary díjátadóját, ahol egy szegénység ellen küzdő kistelepülési polgármestert, valamint a járvány ellen a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozók munkáját is jutalmazták.

A 2013 óta működő nonprofit kezdeményezés célja, hogy összegyűjtse a Kárpát-medence legkülönbözőbb pontjairól azokat a kiváló magyar teljesítményeket, amelyek mindannyiukat inspirálhatnak. A „Hass, alkoss, gyarapíts!” mottóval futó kezdeményezés kategóriák nélkül tereli egy tető alá az elismerésre méltó produkciókat. 

A több mint egy órás díjátadót Mádai Vivien és Buda Márton vezényelte. A nagyszabású eseményt a járványügyi helyzetnek megfelelően online formában rendezték. A díjátadások sorát többször minikoncertek szakították meg. Az érdeklődők nem csupán a jelöltek, de a fellépők között is a műfajok korlátlanságát láthatták megvalósulni. Így léphetett együtt színpadra a 60-as évek beatzenéjét képviselő Carson Coma és a rapper Dzsúdló. Kellemes hangjával elvarázsolta a közönséget a Margaret Island énekese, Lábas Viki, valamint az érces hangú Járai Márk is. 

A 10 nagykövet és a Highlights of Hungary csapata által megjelölt 55 versenyző közül végül két abszolút győztes került ki. A közönség mellett a nagykövetek is kiválasztottak egy olyan jelöltet a mindennapok hősei közül, akik díjazásban részesültek.

Az idei válogatásba került többek között a Hosszúlépés Wonder Woman Budapest kezdeményezése, amelynek célja, hogy több női szobor kapjon helyet a fővárosban. Várta a szavazatokat az Európában egyedülálló TeatRom Színházi Fesztivál, illetve a magyar HBO saját gyártású dokumentumfilmje, a Visszatérés Epipóba, de lehetett szavazni az Országos Mentőszolgálat hőseire is. 

Jelölt lett a közösségi zeneoktatást kínáló Superar Zeneművészeti Program, az Instagramon népszerű @síkidegvagyok, a kültéri kondieszközök gyártásával hírnevet kivívott HardBody Hang, vagy a KIKAPCS. Alapítvány is. A kultúra és szociális teljesítmények mellett a sport is jelen volt: Fucsovics Márton, Görbicz Anita, Sterbik Árpád és Szoboszlai Dominik is várta a közönségszavazatokat.

A Highlights of Hungary médiatámogatójaként az Index jelen volt a kulisszák mögött. A nagykövetekről itt , díjazottakról itt , az Index kedvenceiről itt nézheti meg videoriportunkat.