Szarvas József oktatna, Schilling Árpád kioktat

Két színész, két felfogás. Egy hazafias és egy liberális. Egyikőjük az új Színház- és Filmművészeti Egyetemen katedrát kapó tanár, a másik egy külföldre kényszerült, színházat, katedrát soha nem kapott rendező. Egy kurzustámogató és egy kurzustagadó. Két művész, két életút, két homlokegyenest más világ.

Két videó. Egy hivatalos, az új Színház- és Filmművészeti Egyetemre toborzó reklám, valamint egy otthoni körülmények között készült, amatőr Facebook-felvétel.

Az elsőben Szarvas József Vörösmarty Mihályt szaval. A vén cigány. Ezzel felvételizett anno a főiskolára. Közben biliárdozik. Hogy miért, érthetetlen. Háttérben egy könyvespolcot imitáló tapéta. Ment-e a könyvek által a világ elébb? Egy értelmiségi nappalijában vagyunk, ahol van biliárdasztal?

Szavalata közben a verset feliratozzák is, biztos, ami biztos. Miért? Nem lehet érteni a prózaosztály vezetőjének beszédét? Aztán abbahagyja a biliárdot, és közel jön, meggyőzni próbál. 

Hogy felvételizzünk mi is az új Színművészetire. Merthogy senki sem akar? Ki akar ide, ami már tönkrement, ahol már nincs Ódry Színpad, nincs Vas utca, ahol tanárok sincsenek? Felmondtak, távoztak, kiváltak vagy mint épp legutóbb, 2021. február 22-én, huszonöten nem hosszabbították meg szerződésüket a következő félévre.

Húzd rá, Jóska, megittad az árát! – mondja Schilling Árpád a második videóban, miközben Szarvas József toborzóját nézi. – Ez itt a jövő! Én is tanítani fogok. Isten uccse. Eldöntöttem, tanítani fogok! Úgy fogok tanítani, széttanítalak titeket! Egészségetekre!

Schilling meghúzza pálinkás poharát, mond még valamit gurgulázva, érthetetlen, majd innentől csak köhög, fulladozik vörös fejjel, dühödten. Ráhúz, akár a cigány a PR-videóra, az új SZFE-re, Szarvasra, a nonszenszre, a részegségre. Ő még csak nem is próbál meggyőzni, érvelni, nem jön közelebb, belefullad a felháborodásba, a keserűségbe, a gúnyba. Az egész nyomorult helyzetbe Szarvasostul, SZFE-stül, PR-videóstul. Miért? Kérdezhetnénk. Milyen párbeszédhez vezet ez? 

Sárosdi Lilla – nem mellesleg Schilling Árpád felesége – pedig még egy lapáttal rátesz. Bónuszként övé a harmadik gyöngyszem. 

– mondja az arcunkba videójában, vidékieskedő beszédmóddal, idegbeteg rángásokkal, Szarvas tanácsadóját, a mögötte álló gárdát karikírozva, eltorzult arccal. Már nem is kérdezzük, miért. 

A videókat látva úgy tűnik, nemcsak a színházi világ vált ketté végérvényesen, hanem a vele járó kommunikáció is. Mintha csak a számegyenes két végpontja látszódna. Egyre világosabb, hogy

az élet nem illemtani iskola… Mindenki úgy beszél, ahogy tud.

Ahogy Svejk, a derék katona megmondta. Pontosabban ahogyan Jaroslav Hašek megírta. Mi így tudunk. Meggyőzést próbálva, borgőzösen, indulatosan, önmagukból kifordulva.

Olyan ez, mint a régi vicc. Este tízkor becsöngetnek a falusi tánctanárhoz. Jó estét! Ön itt a tánctanár? Lófaszt! Én az illemtanár vagyok!