A Kaukázusé lett az idén Magyarország legjobb dala

2021.03.13. 21:57

Magyarország dalválasztó-showja idén is a nézőkkel közösen kereste az év magyar slágerét. Az abszolút győztes a Kaukázus nevű formáció Egyetlen szó című dala lett. A négy legjobb döntős versenyző a zsűri szerint idén

  • BariLaci (Féltelek),
  • Süle Zsolt (Befúj),
  • Radics Gigi (Egy vagy velem) és a
  • Kaukázus (Egyetlen szó) volt.

Az év dalának előadója tízmillió forint pénzjutalmat kap, ezenkívül lemezfelvételt, videóklipet és a Petőfi zenei díjat nyerte. A zsűri pontjai alapján a legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-öt millió forinttal gazdagodik. A döntőbe jutott további négy versenyző egy-egy millió forinttal térhet haza, amit karrierjük fejlesztésére fordíthatnak.

A műsor jubileumi, tizedik évada számos meglepetést tartogatott, az egyik az volt, hogy a korábbiaknál is többen, összesen 40-en mutathatták be dalukat.

A szerzemények négy válogató során tízesével mutatkoztak be, ezek közül összesen húsz produkció került be a két elődöntőbe.