Nézők előtti júniusi előadásokra készül a Budai Szabadtéri Színház

2021.03.20. 17:54

A jelenlegi kedvezőtlen vírushelyzet ellenére nagy reményekkel állította össze a Budai Szabadtéri Színház vezetősége az idei nyári szezon műsortervét, amelyben új műfajokat is műsorra tűznek.

Június 4-én egy trianoni megemlékezéssel összekötött koncerttel indítják a nyarat, amelyet Zséda Életben maradni című új nagylemezének bemutatója követ. Koncertekből bőven lesz választási lehetőség, hiszen ezen a nyáron még Malek Andrea, Király Viktor, a Beatrice, az R-GO, Nagy Szilárd és Ragány Misa, Gergely Róbert és az EDDA is színpadra lép a tervek szerint.

De természetesen a színházi programok is igazi meglepetéseket tartogatnak, hiszen újra látható lesz a Made in Hungária, színpadra kerül a Kőműves Kelemen rockballada, a Győri Balett elhozza az Anna Kareninát, a Budapesti Showszínház a Képzelt riport szimfonikus koncertjét, a The ABBA Show pedig ősbemutató lesz. Szarvasról érkezik a Twist Olivér és az Imádok férjhez menni, a HeArt Társulat pedig itt mutatja be először a Pofára eséseim történetét. A Pesti Művész Színház a Botrány az Operában, a Hatan pizsamában és a Lili bárónő előadásokat állítja színpadra idén nyáron. Exkluzív program lesz a Robin Hood musical, amely a margitszigeti premier óta nem került nézők elé. 

Egy igazi operett ritkaság is látható lesz, a Primadonnák éjszakáján hat kitűnő operettprimadonna lép színpadra együtt: ilyen még nem volt a hazai operetttörténelemben. A lassan hagyománnyá váló Hullócsillagok éjszakája pedig idén augusztus 13-ról 14-ére virradóra került, amikor a Perseidák meteorraj áthalad a nyári égbolton.