Másfél milliárdért szabadulna a főváros két műemlékétől

Nyilvános, kétfordulós pályázat útján értékesítené a Fővárosi Önkormányzat a Budakeszi út 65–67. szám alatt fellelhető ingatlanegyüttesét. Nem először próbálják meg eladni teherré és nyűggé vált tulajdonukat, 2009 óta ez már a harmadik meghirdetett adásvételi ajánlat, amelynek második fordulóját elektronikus árverésként képzelte el a vagyonkezelő.

A felújításra szoruló két épület egy több mint 2,5 hektáros, elhanyagolt és gondozatlan erdőben lapul, közvetlenül a nemrég felújított Csendilla, Széher-villa, Heinrich-nyaraló és a Külkereskedelmi Sport- és Szabadidőpark szomszédságában. Az utcafronthoz közelebb eső kétemeletes, késő szecessziós/svájci alpesi stílusban megépített, impozáns villát még 1916-ban avatták fel Szuchy János építész tervei szerint. Ez a nettó 957 négyzetméteres villa 18 szobával rendelkezik, amibe már beleértendő a szocializmusban beépített tetőtér is. 

A kisebbik, 120 négyzetméteres nyaraló – pontosabban az 1850 körül kivitelezett egykori Leirer-féle vendéglő melléképülete – szintén az első világégés idején kapott Ernő jóvoltából egy kis ráncfelvarrást, ám ez a műemlék sajnos ma már egy romhalmaz, amelyet csak sok-sok kitartással és szeretettel lehetne az enyészettől ténylegesen megmenteni.  

A bajorországi ősökkel rendelkező família 1846-ban költözött fel Győrből Pestre. Gschwindt Mihály kezdetben dohánytermesztéssel és -kereskedéssel foglalkozott, a „Dohányzóhoz” címzett mintaboltja a mai Petőfi Sándor és Párizsi utcák sarkán működött, amely az állami dohánymonopólium bevezetése miatt húzta le a redőnyt. Ekkor vette meg Günther Pál szesz- és élesztőkészítő üzemét, amelynek folyamatos fejlesztésével 1863-ra elérte, hogy az ország második legnagyobb alkohol-előállító és szeszfinomító gyárává válhasson. Az Üllői út mentén elterülő ipari komplexum profilját ekkor bővítették ki likőrgyártással és ecetgyártással. A Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr- és Rumgyár Rt. okosan hasznosította a szeszpárlásból visszamaradt meleg vizet is. 

Ez a balneológiai vállalkozás is anyagi sikert hozott a családnak. 

A gyárat a Nagykörút kiépítse miatt bontották le és költöztették át részben a ferencvárosi Ipar utca 15. alá, részben pedig Budafokra. A helyére a Corvin mozi került, amelynek sétánnyá meghosszabbított részeként pont most bontják le Psota Irén színésznő Tömő utcai szülőházát. Az Ipar utcában alakították ki a likőrgyárat, Budafokon az élesztőgyárat és a szeszfinomítót, Nagykőrösön, Kismartonban és Bánffyhunyadon a törköly- és konyakfőzdéket, illetve jóval később szintén Nagykőrösön telepedett meg a konzervgyár is. A vagyonból még arra is futotta, hogy a vállalkozást elindító Mihály 1882-ben átvehette Andrássy út 28. szám alatti háromemeletes, neoreneszánsz stílusú palotájának kulcsait is, amelynek terveit Schmahl Henrik, freskóit pedig Lotz Károly készítette el.

Ahogy a nagy konkurensnek számító Zwack-gyárnak, így Gschwindtéknek is volt egy híres, csak az ő nevükhöz köthető likőrkülönlegességük, amelyet szerényen 

Az Unicum konkurenciájának szánt nedűt „zárdatitkok felhasználásával és különös füvekből” készítették el, de csaknem ugyanilyen népszerű termékeiknek számítottak gyógyborpárlataik, curaçaóik, 16 különböző ízesítésű likőrjük, valamint pálinkáik, rumjaik és cherry brandyjeik is. Az ifjabbik, doktori végzettségű Mihály a titkos receptúrán alapuló „életvíz” propagandisztikus hatásától teljesen megtáltosodva szinte azonnal a szabadkőművesség és az okkultizmus felé fordult. Egy romantikus, várkastélyszerű bérpalotát építtetett P. Tóth Sándor építőmesterrel a mai Puskin és Bródy Sándor utcák sarkára. Az 1901-ben átadott ház homlokzatát tele is aggatták különféle csillagászati jelképekkel, a reggelt szimbolizáló kakassal és az éjszakát jelképező bagollyal, amelyek egy napórát fognak közre.

A családi vállalkozást 1907-ben vette át a fentebb már említett, ekkor még csak 26 éves Ernő. Az unoka komoly bölcseleti és kémiai tanulmányokat folytatott Budapesten és Heidelbergben. Vezetése alatt a gyár megháromszorozta termelését, és jelentős exportőrré nőtte ki magát. A firma tiszta nyeresége ekkor már meghaladta az évi egymillió pengőt. A sikerhez persze az is hozzájárulhatott, hogy Ernő politikusként is igen aktív volt mint kormány-főtanácsadó, majd 1922-től Törökbálint és Budakeszi országgyűlési képviselője. Vagyonából 11 évig támogatta a Ferencvárosi Torna Clubot, amelynek elnöke is volt. 

Ernő 1923-ban annak ellenére eladta az apja által építtetett Puskin utcai sarokházat, hogy az őt ábrázoló ifjúkori mellszobra a mai napig a bejárat felett figyeli az utca forgalmát. A família ekkor vette meg a Döbrentei utca 8. szám alatti Kégl-bérpalotát is, amelyet csak a hűvösebb időkben laktak, a család a napfényesebb hónapokban inkább a Budakeszi úti nyaralóit használta, hiszen az itt kialakított teniszpályákon edzett a legkisebb Gschwindt: Edith, az FTC profi játékosa. Majd ő veszi át a gyár vezetését a vérmérgezésben elhunyt apjától 1932-ben.

Az államosítást követően az ingatlanegyüttes a Fővárosi Tanács kezelésébe került, akik az állami gondozásba vett felnőtt fiatalok utógondozását végezték itt. Ekkor alakították át a tágas szobákat hatágyas hálótermekké, s ekkor építették a kertben az úszómedencét és a sportpályákat is.

Szóval, most az egykor szebb napokat látott két épületet kívánja eladni a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ 1,52 milliárdért. Bár tény és való, hogy a környék ingatlanpiaci kínálatához képest drágának mondható az eladási ár, ám aki mégis megveszi és felújítja a villákat, az talán megtalálja a falba elrejtett, esetleg a kertben vagy az erdőben elásott, egykor milliókat fialó Aqua Vitæ, az „élet vizének” receptjét is. A pályázati dokumentációkat február 18-tól lehet megvenni, és április 20-ig lehet benyújtani.