Tizennégymillió eurót fizettek egy van Goghért, de aztán történt egy kis hiba

Tizennégymillió euróért vásárolták meg a Sotheby's csütörtöki online aukcióján Vincent van Gogh párizsi utcaképet ábrázoló festményét, ám azt újra árverésre kellett bocsátani, és másodszorra egy alacsonyabb összegért talált új tulajdonosra.

Az aukciósház tájékoztatása szerint működési hiba volt az online árverési rendszerében az első eladás idején.

A festmény, amely eddig több mint egy évszázadon át egy francia család magángyűjteményében volt, végül 11,25 millió leütési árat ért el, a jutalékkal és adóval együtt 13,1 millió euróért kelt el.

A műalkotás értékét eredetileg 5-8 millió euróra becsülték az aukciósház szakértői.

Az aukciót Párizsban rendezték, csak online és telefonon lehetett licitálni Párizsból, New Yorkból és Hongkongból.

A festmény egy férfit és egy nőt ábrázol, akik kart karba öltve sétálnak el egy rozoga kerítés előtt, a háttérben egy szélmalom látható. A festmény része Van Gogh a párizsi negyedről, a Montmartre-ról készült sorozatának. Az alkotást 1887-ben készítette, amikor testvérénél, Theónál lakott a francia fővárosban.

A Sotheby's szerint a festmény látható volt korábban már katalógusokban, a nyilvánosság előtt azonban még sohasem mutatták be. Van Gogh montmartre-i periódusából nagyon kevés alkotás van magántulajdonban.

Az oldalról ajánljuk

  • Úszás
Milák Kristóf újabb rekorddal zárta az úszó-ob-t

Cseh László immáron 112-szeres magyar bajnok nagypályán.

március 27., 12:07

  • Belföld
Németh Lajos bejelentette, hogy végre itt a tavasz

A hőmérséklet legalább 15 fokkal haladja meg az elmúlt napokban mért értékeket.

március 26., 15:03

  • Külföld
Deutsch Tamás szerint az Európai Parlament a primitívség új szintjére lépett

Ellenszenvét az vívta ki, hogy a testület kész eljárást indítani az Európai Bizottság ellen a jogállamisági feltételrendszer késlekedése miatt.

tegnap, 08:26

  • Gazdaság
Elhárult az akadály, Mészáros Lőrincé lesz Magyarország legnagyobb földgázelosztója

A Tigáz tartja fenn Magyarország leghosszabb, több mint 33 ezer kilométeres hálózatát.

2 órája

  • Külföld
Saját közösségi oldalt indít Donald Trump

Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire.

tegnap, 20:11