Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

Vér és verejték pár mámoros, színpadon töltött percért

STA6899
2021.03.28. 20:08
A Down For Whatever nevű, modern metal/metalcore stílust képviselő zenekar idestova hat éve zenél együtt, a lelkesedésük pedig nemhogy alábbhagyott volna az évek előrehaladtával, hanem egyre csak nő: ugyanolyan töretlen lendülettel játszanak, mint a legelső napokban. A jelenlegi formáció négy éve állt össze, és nyerte el végleges formáját. Diószegi Kiki énekest, Császár Róbert gitárost, Czink Zsombor basszusgitárost és Zsoldos Dávid dobost kérdeztük a kezdetekről, A Dalról, a hörgéskompatibilis (akusztikus) feldolgozásról, és a magyar metál helyzetéről.

A legtöbb „pályakezdő” zenekarhoz hasonlóan a Down For Whatever is világmegváltó tervekkel készítette el első, White Light című lemezét: az univerzális élmény reményében esett a választás az angol nyelvű szövegírásra. (Pláne, hogy ez a zenei stílus elsősorban angol nyelven szólal meg, és a fiúkat is külföldi előadók inspirálták.) Mivel a srácok korábban több magyar nyelvű dalt is feldolgoztak, a 2017-es album megjelenése után elkezdett a fejükben motoszkálni, hogy mi lenne akkor, ha ők is megpróbálkoznának az anyanyelvükön írni. És milyen jól tették... Mind ők, mind pedig a rajongók sokkal inkább magukénak érzik a második, Zuhanás című nagylemezt.

Dalszövegeik két fő irányba ágaznak el: egyik oldalon ott a lázadó társadalomkritika, másik oldalon pedig a belső érzésvilág, vívódás, mindenkiben benne levő, emocionális gondolatok megéneklése. És bár a dalszövegíró szerepét az írói vénával megáldott Kiki tölti be, a fiúk az alapoktól együtt dolgoznak minden számukon. Összeülnek, hogy megvitassák, kiben éppen milyen érzések kavarognak. Remek az összhang közöttük, a zeneszerzési folyamat pedig elengedhetetlen párbeszéd nélkül. Van, hogy egy gitárdallam születik meg először, ilyenkor Robi megosztja Kikivel, hogy mire gondolt, miközben pengetett, milyen irányban képzeli el a kész dalt, és vice versa. Máshogy nem is menne. 

Reggel nyolctól este ötig tartó munka mellett nem menne

Civilben mind a négy tag egyéni vállalkozó, elmondásuk szerint máshogy ezt nem is lehetne ekkora erőbedobással csinálni. Többek között ezért is voltak tagcserék, mert a klasszikus munkaviszony mellett az emberek zenélésre fordított ideje szűkre szabott. A próbák folyamatosak, egy hétvégi koncertre már délelőtt el kell indulni – egy klasszikus munkaidőben dolgozó embernek egyszerűen nincsen ennyi kiváltható szabadsága, kötetlensége. 

Mindannyian mással foglalkozunk, hiszen (még) nem a zenélésből élünk. Csúnya szóval élve a zenénk még mindig a hobbi kategóriát súrolja. Ennek ellenére úgy dolgozunk, mintha a hivatásunk lenne. Rengeteg munkát fektetünk bele, a zenekar az életünk fontos része. Mindennap kommunikálunk egymással, és foglalkozunk a zenekarral. Mivel a szakmánk kapcsolódik az itt végzet kreatív munkához, mindent mi készítünk el: a vizuális és hanganyagokat, klipeket, dalszövegeket, és a többi

– meséli Robi, aki Dávidhoz hasonlóan maga is videós szakember, míg Kikinek egy hangstúdiója van, Zsombi pedig lovasoktató. 

Van lehetőség arra, hogy a zenélésből meg lehessen élni, viszont nem érdemes erre hagyatkozni. Több lábon kell állni, hiszen bármikor jöhet egy olyan váratlan helyzet, mint a mostani

– mondja kórusban az énekes és a basszusgitáros. 

A laikusokban ott él a sztereotípia, hogy a zenészek mennyire gazdag és sikeres emberek, ám ez csak a jéghegy csúcsa. Elég a hangszerekre pillantani: ránézésre látszik, hogy nem két fillér ilyen szinten űzni az ipart. (Olykor egy-egy rajongó is beleesik abba a hibába, hogy azt hiszi, a banda dollármilliós világsztárokat megszégyenítő summát zsebel be egyetlen koncerttel.) 

Nem az az elsődleges céljuk, hogy ebből éljenek, viszont a gitáros szavaival élve, nem utasítanák vissza, ha egy nagyszabású koncerten keresni tudnának valamennyit. Teljes erőbedobással dolgoznak azon, hogy minél hamarabb meglépjék ezt a szintet. 

Arra a bizonyos pluszra, ami a legnagyszerűbb bandává tenné őket, még nem jöttek rá, hiszen akkor biztos ők lennének a világ leghíresebb zenekara. De akkor a fiúk szerint mi a siker titka? Hát, valami ilyesmi:

Az, hogy van egy zenekarod és zenésztársaid, írsz egy jó dalt vagy lemezt, felveszel egy klipet, az a nulladik szint. Innen kell elkezdeni építkezni, hiszen rengeteg nagyon jó zenekar van, de ha nincsen közönség, akinek eladd a dalokat... Akkor ott vagy, mintha lenne egy boltod, aminek fel van töltve az árukészlete, csak éppen egyetlen vevő sem nyit be.

A munka mellett azért a szerencse is közrejátszik a sikerben. A Talán című dal videóklipje egy kisiskolás napi zsebpénzének megfelelő összegből született, mégis a zenekar legnézettebb klipje és legismertebb dala lett. Amellett sem lehet elmenni, hogy a világ is folyamatosan változik, mondhatni, nagyon felgyorsult, az emberek ingerküszöbe változik, ez pedig különösen igaz a marketing- és a reklámiparra is. A korábban kuriózumnak számító jelenség, hogy zenekart tesznek be egy videómegosztó reklámjába, mára nem olyan, mint a világ nyolcadik csodája. Új kapukat kell nyitni annak, aki népszerűsíteni kívánja a művészetét.

A Dal, rajongók és karantén

Többször megesett már velük, hogy olyan eseményen játszottak, ahol nem feltétlenül a metálkedvelő, kemény magnak számító, huszonéves rajongók gyűltek össze, mégis hatalmas bulit csaptak. Fontos, hogy olyan zenét játsszanak, ami az általuk kiépített közösségnek is tetszik, de azért lényeges, hogy a saját ízlésüket képezze le. 

Családok, kamaszok, idősödő emberek – nekik is fontos a zene, de legalább ugyanennyire fontos a vizuális megjelenés, na meg a belőlünk sugárzó energia

– teszi hozzá Kiki, aki a karanténhelyzet miatt otthonról, videóchaten keresztül kapcsolódik be a beszélgetésbe. 

És hogyan kerülhet reflektorfénybe egy kezdő zenekar? A DFW első turnéja alatt például nagyobb együttesek jegyeit árusította, majd miután a híres banda által előírt jegymennyiség sikeresen elkelt, a fiúk cserébe előzenekarként felléphettek. 

A járvány az ő dolgukat is megnehezítette. Egy turnéjuk már elmaradt, és az őszi koncertsorozat (a Depresszió 20. jubileumi turnéja, ahol a DFW is részt vett volna) tolódik, a fiúk azonban – a legtöbb művésszel ellentétben – nem készítenek új albumot a karantén nyugodt percei alatt. Mivel az ősszel megjelent Zuhanás című lemezt sem tudták még előadni közönség előtt, így úgy érzik, nincs értelme újabb projektbe belefogni. Igyekeznek elfoglalni magukat, és tovább gyakorolni, éppen ezért jött a legjobbkor A Dal 2021 is. 

A zenekar nem tervezte, hogy indul a versenyen, pláne úgy, hogy rengeteg feltétele van a jelentkezésnek, ám az egyik koncertszervező cég javaslatára végül beadták a derekukat – és a Zuhanást, ami ugyebár az album címadó dala. A hosszból egy kicsit le kellett csippenteni, de a dal nem veszített az eredeti súlyából, így még csak kompromisszumra sem volt szükség. 

Tök jó lehetőség volt, hogy beküldtük ezt a dalunkat, és kiválasztottak minket. Konkrét elképzelésünk volt a megjelenésünkről, a színpadi képről, és az egész arculatunkról. Ezt a stáb is leokézta, így az egész műsort fel tudtunk húzni a klip képi világára

– meséli Kiki. 

Magyar metálos berkekben nincs, aki ne ismerné őket, a fiúk azonban mindig lejjebb pozicionálják magukat, mint ahol valójában állnak, hiszen teljesen más érzés belülről zúzni, mint a nézőtéren őrjöngeni – persze ez a fejlődés kulcsa. A srácok szerint valahogy így fest az egész: évek kemény munkája pár mámoros, a színpadon töltött percért cserébe. Ám amíg ilyen erős és összetartó közösség veszi őket körbe, addig nem áldozat ez a rengeteg munka – hát, nagyjából ilyen rockzenésznek lenni kicsiny hazánkban, 2021-ben.

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport