Hajós András volt a Mivanaveled első vendége

2021.04.02. 18:36

Elindult a Mivanaveled Show Pajor Kristóf és Turai Barnabás vezetésével. A műsor első vendége Hajós András volt, aki már az első mondatnál kijavította a műsorvezetőt, miszerint ő nem szociológus, de még zenész sem. „Dalszerzőnek szoktam magamat mondani, szociológia szakon végeztem” – mondta Hajós András.

Alapvetően az nagyon példaértékű, ahogy te a kamerák előtt, a magyar nyilvánosság szeme láttára büszkén és méltósággal tudtál megöregedni. Ennek mi a titka?

– kérdezte a műsorvezető, amire a zenész humorosan azt válaszolta: talán a sok cigaretta. Ezek után szabadultak el az indulatok: a házigazdák megkérdezték, hogy mennyi idős Hajós András, majd közölték vele, hogy maximum hét-nyolc évet adnak még neki. Az Emil.RuleZ! zenekarról is kérdezték a műsor alatt: leginkább az érdekelte a műsorvezetőket, hogy az egyik albumnak a címét, nevezetesen a Hisztist, Hajós András ihlette-e.

A stúdióban egyre feszültebbé vált a hangulat, de a műsorvezetők egy saját rapszámmal is készültek a zenésznek, majd feltették a kérdést: mi volt az a pillanat, amikor felismerte, hogy a fiatalokat már nem tudja megszólítani?

Ez lehet, hogy most történik meg itt, köztetek

– mondta szomorúan Hajós András.