Csaknem egymilliárdot fizettek az első Superman képregényért

2021.04.07. 16:18

Magántranzakció keretében 3,25 millió dolláros (986 millió forint) rekordáron kelt el egy kiváló állapotban fennmaradt példány az Action Comics amerikai képregénysorozat első, 1938 júniusi füzetéből, amelyben elsőként tűnt fel Superman, a képregényipar egyik legsikeresebb és legnépszerűbb szereplője. Az eladó valamivel több mint kétmillió dollárért vásárolta a ritka képregényt 2018-ban – közölte az ügyletről beszámoló ComicConnect.com internetes aukciós és bizományi cég.

Kapcsolódó

Henry Cavill mégis visszatérhet Supermanként

Pedig korábban ő maga szállt ki az egészből. Egyelőre nem készül önálló film az Acélemberről, megy a találgatás, miben térne vissza.

Az Action Comics #1 alapozta meg a ma is ismert amerikai szuperhősképregények műfaját, és nem csak a képregényekre, hanem a popkultúra más területeire is nagy hatást gyakorolt. A sorozat első füzete arról szól, miként került a Földre egy másik bolygóról a természetfölötti képességekkel rendelkező figura, „polgári nevén” Clark Kent.

Az új rekord csak kis összeggel haladja meg a korábbi rekordot: az Action Comics #1 egy másik, ugyancsak jó állapotban fennmaradt példánya 2014-ben valamivel több mint 3,2 millió dollárért cserélt gazdát egy árverésen – számolt be a távirati iroda.

Kapcsolódó

761 millió forintot ért az első Superman-képregény

Az 1938-ban megjelent füzet olyan jó állapotban maradt fent, hogy a lapjai meg sem sárgultak.

Bár az első Superman-képregényt annak idején több százezer példányban adták ki, becslések szerint napjainkra csak mintegy száz darab maradt fenn belőle, nagyon eltérő állapotban.

A most eladott füzet a legjobb állapotban megőrzött példányok közé tartozik.