(Tor)túra a hegyen

A gyaloglásban elfáradt, hazamenni azonban már lusta túrázó, hóviharban rövidnadrágban flangáló fiatalok vagy a túl alacsony szikláról elrugaszkodó bázisugró; csak néhány olyan jelenet a wyomingi Pinedale városkájából, amely könnyen tragédiába torkollhatott volna – írja a The New York Times. 

Kenna Tanner, az 1980 óta működő Tip Top Search and Rescue mentőcsapat vezetője úgy fogalmazott, a túrázók nem voltak felkészülve a rájuk váró körülményekre, ami igencsak frusztráló, hiszen ezek a felelőtlenül viselkedő emberek nemcsak önmaguk, de a felmentő sereg életét is kockára teszik.

Amerikában több tízezerrel nőtt a túrázók száma tavaly, amikor is a zsúfolt középületek bezártak, a lakók pedig az otthoni semmittevés helyett jobb híján kiszabadultak a természetbe. Mivel az újdonsült, elsősorban nagyvárosi kirándulók nem ismerik a nemzeti parkokat vagy rezervátumokat, sokan kerülnek veszélybe a vadonban.

Amerika nyugati részén a karanténkirándulások, illetve az ilyenkor bekövetkező balesetek után hirtelen ugrásnak indult az önkéntes alapú kutató-, illetve mentőcsapatok működése. (Az Egyesült Államokban a legtöbb mentőcsapat önkéntesekből áll, míg a hozzánk közeli Svájcban például professzionális, teljes munkaidős csapatok segítik a rászorulókat.)

Wyomingban azért is különösen veszélyes a túrázás, mert olyan változatos a terep, hogy egyes kirándulóhelyek csak hatalmas nehézségek árán közelíthetők meg. A Wind River-hegylánc nagy része például egynapos gyalogútra van a legközelebbi belépési ponttól, amelyhez a Bridger-Teton nemzeti erdőparkon keresztül lehet eljutni. Ha a hegység egy eldugott pontján valaki bajba kerül, hosszú órákat várhat a helikopteres segítségre (is). 

A social distancing értelmében persze nem meglepő, hogy az emberek minél távolabb igyekeznek kerülni a társaiktól, ám ez nem jelenti azt, hogy olyan kihalt és felfedezetlen terepre kellene merészkedniük, ahol számtalan veszélyforrás leselkedhet rájuk. Wyoming egyike azoknak az államoknak, ahol máig találni érintetlen, csöndes, nyugalmat sugárzó területeket. 

A sürgősségi diszpécserek műholdas vezérlésű jelzőfények segítségével értesülhetnek a bajba jutott emberek hollétéről, ám ez a módszer sok túrázóban hamis biztonságérzetet alakított ki. Attól, hogy az ember tartózkodási helye ismert, még nem jelenti azt, hogy az illető egyhamar megközelíthető, vagy hogy a segítség már a közelben van. A Tip Top csapata szerint ezek a túrázók túl sok katasztrófafilmet néztek, és torz valóságban élnek. 

Nem is maguk az eltévedt vagy megsérült emberek jelentik a problémát, hanem inkább az, ahogyan viselkednek: egyre több a szemetelés, a kiirtott növényzet, a potyára, fölöslegesen riasztott mentőcsapat vagy a túraútvonal mentén „elpotyogtatott” emberi ürülék. 

Budapesten is vigyázni kell!

Nem kell azonban túl messzire menni ahhoz, hogy itthon is bajba került emberekbe botoljunk. Ch. Gáll András, az Index főmunkatársa (civilben a szerző apja) saját bőrén tapasztalta meg, milyen a természetben megsérülni. Igaz, hogy még a járvány kitörése előtt, de futás közben esett el, és a 2019 novemberében elszenvedett balesete máig kísérti őt.

A Hármashatár-hegyen, egy különösen sziklás, erdővel borított, kihalt útvonalon futottam, amikor megbotlottam egy kőben. Nem akartam elesni, ezért inkább előredőltem, tettem két esetlen lépést, de a rossz mozdulattal több kárt tettem magamban, mint ha elestem volna: a bal combomban elszakadt a combhajlító izom. Azonnal éles fájdalmat éreztem, egy pillanatra el is ájultam.

Úgy tűnik, hazánkban nem mindig kizárólag rossz élmény pórul járni, hiszen a már-már járásképtelen édesapámat pár percen belül futók vették körül, majd segítették el egy padig. Mivel telefon nem volt nála, az idegen sporttársai tárcsázták a mentőket és a feleségét. Egy olyan eldugott, sőt vassorompóval elzárt helyen esett el, ahol sem a mentőautók, sem a tűzoltók, sem pedig a katasztrófavédelmi dolgozók nem tudták őt megközelíteni. Végül le kellett vágni a korlátot, csak aztán tudták kórházba szállítani a sérült amatőr sportolót... 

(Borítókép: Túrázók Coloradoban. Fotó: Robert Alexander / Getty Images)