Pongrác
12 °C
23 °C

Gyurcsány Ferenc Hugh Granttől hallaná az őszödi beszédet

image uploaded from ios6
2021.04.13. 18:10
Nagy a csönd. A filmkészítők semmit sem árulnak el a sajtóban már „Gyurcsány-film” néven emlegetett Budapesten zajló filmforgatásról. Az Index információ szerint is egy angol rendezőt bíztak meg a forgatással, és a forgatókönyv egyik feltételezett szereplője, Gyurcsány Ferenc is egy ottani sztárt tartana legalkalmasabbnak saját szerepére.

Nem kifejezetten Gyurcsány Ferenc lesz a készülő film főszereplője, amely műfajilag valószínűleg leginkább a fikciós politikai thriller kategóriába sorolható. A forgatókönyv magyar szakember munkája, a rendezésre viszont egy angol direktort kértek fel – tudta meg az Index. Ezen kívül túl nagy  a csönd a film körül, így – mivel az nem tűnik valószínűnek, hogy egy brit rendező elzárkózzon a brit újságírók kérdései elől – megeshet, hogy a további részleteket angol lapokból ismerheti meg először a magyar közvélemény.

Egyáltalán nem biztos tehát, hogy a 2006-os szocialista miniszterelnökre emlékeztető karakter is feltűnik a filmvásznon,

az sem kezelhető tényként, hogy lesz olyan színész, aki eljátszaná Gyurcsány Ferencet, aki még mandátuma lejárta előtt, 2009. április 14-én távozott hivatalából. Az ellenzéki politikus által alapított Demokratikus Koalíció mindenesetre egészséges humorérzékkel reagált a készülő filmről szóló hírekre.

Gyurcsány Ferenc korábban nagyon meggyőzően alakította Hugh Grantet egy videóban, reméljük Hugh Grant viszonozza ezt a szívességet, és ebben a filmben ő alakítja Gyurcsány Ferencet.

– így felelt némi gondolkodási idő után Barkóczi Balázs szóvivő a magyar filmipar jelenleg készülő talányos termékére vonatkozó kérdésünkre.

Az Index kérdésére azt is hozzátette, hogy ezen túl – jelenleg – semmiféle vágyuk, kívánságuk és megjegyzésük sincs a filmmel kapcsolatban.

Hasonló tematikájú film ötlete már korábban is felmerült. Dézsy Zoltán filmrendező már 2012-ben kacérkodott az ötlettel, de az ő verziója szerint 2017-ben börtönben ül a volt miniszterelnök. Ettől a filmtervtől határozottan elhatárolódott az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap.

A most zajló titokzatos filmforgatásról múlt vasárnap tudósított a Telex. Az általuk közzétett  felvételeken, melyeket egy ismeretlen személy készített – amennyiben stábtag, még az is lehet, hogy ezzel szerződést szegett, mert a fotótilalmat minden forgatáson aláíratják a résztvevőkkel –, kiégett autó és egy rendőrségi rohamjármű látható a Magyar Televízió korábbi székhelye előtt, a Szabadság téren.

A produkcióról eddig semmi sem derült ki hivatalosan.

Pontosabban az a sovány tény vált biztossá, hogy egyetlen produkciós cég sem pályázott a magyar mozgóképipart koordináló Nemzeti Filmintézethez, az MTV sajtóosztálya pedig leszögezte, hogy a közmédia nem forgat játék- vagy dokumentumfilmet az őszödi beszédről, illetve egyetlen produkciós céggel sem szerződött ilyen céllal.

A meg nem erősített hírek viszont továbbra is arról szólnak, hogy valószínűleg a volt miniszterelnök 2006 májusi őszödi beszéde a rejtélyes film cselekményének egyik fontos eleme, amely a baloldal friss választási győzelmét követően hangzott el az MSZP frakció zárt ülésén. Gyurcsány Ferenc akkor egyebek mellett kijelentette párttársai előtt, hogy: „Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon”, valamint „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.”

A beszéd szövege 2006 szeptember elején több sajtóorgánumhoz is eljutott, majd rövid időn belül tüntetéshullám söpört végig az országon Gyurcsány Ferenc lemondását követelve. Az akkori televíziós székház előtt szabályos ostromállapot alakult ki szeptember közepén, az október 23-i tömegmegmozduláson pedig rendőrségi fegyverek is eldördültek.

Ellenzéki vélemények szerint, ha a film valóban az akkori eseményeket eleveníti fel, az akár a 2022-es választásokon befolyásolhatja a közhangulatot, számukra nem feltétlenül kedvező irányba. Tény, mivel a film készítői a nagy médiaérdeklődés ellenére egyelőre senkinek sem nyilatkoznak, ez továbbra is tág teret nyújt a produkcióval kapcsolatos spekulációkra.

Ami eddig kiderült: Telex egy castingcégtől kapott információk alapján írta meg, hogy egy Gyurcsány Ferenchez köthető filmhez kerestek szereplőket februárban. A 24.hu közzétett egy hozzájuk eljutott szöveget, amiből következtetni lehet a történet egy részére:

„amikor egy ambiciózus, de elnyomott közvélemény-kutató szakember rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll újságíró szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel hamar konfrontálódik a főnökével, egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak.”

A 24.hu cikke szerint Kálomista Gábor filmproducer és színházigazgató cégéhez köthető a készülő film, de a Megafilm vezetője eddig nem nyilatkozott. Amennyiben választ kapunk kérdéseinkre, cikkünk folytatódik.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Huszti István / Index)