Művészek, politikusok, közéleti szereplők búcsúznak Törőcsik Maritól

D  KB20141106017
2021.04.16. 10:36

Ma reggel érkezett a szomorú hír: hosszan tartó, súlyos betegség után, 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, a cannes-i filmfesztivál legjobb női alakításért járó díjának birtokosa.

A legendás színésznő halálhíre az egész országot megrázta, a művészvilág mellett a politikusok és a közélet ismert szereplői is egyszerre hajtottak fejet Törőcsik Mari előtt. Bodrogi Gyula megrendülten nyilatkozott az Indexnek, Vidnyánszky Attila a Kossuth rádióban reagált a váratlan tragédiára, Magyarország miniszterelnöke pedig a közösségi oldalán emlékezett meg a színészlegendáról. 

Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!

– olvasható a fotó mellett, amelyen Törőcsik Mari Orbán Viktorral látható. 

Gyurcsány Ferenc szintén a közösségi oldalán búcsúzott:

Körhinta az élet. Megállíthatatlan körforgás, de egyszer kirepülünk. Elfogy az emberi akarat, az erő, jön a megállíthatatlan végzet. Ez történt a csodálatos Törőcsik Marival. A nagy generáció egyik legnagyobbjával. Mostantól Gobbi Hildával eregetik a cigarettafüstöt, nekik már szabad. Bennünk meg marad elillanásuk fájdalmas emléke. Legyen áldott, művésznő

– írja a Demokratikus Koalíció elnöke.

Budapest főpolgármestere is az elsők közt reagált a színészlegenda halálhírére: 

Bár a művészetekben talán értelmetlen a rangsor, mégis kétség nem férhet hozzá, a legnagyobbak egyike hagyott itt bennünket

– olvasható Karácsony Gergely közösségi oldalán. „Törőcsik Mari színészkirálynő volt, a Nemzet Színésze, így, nagybetűkkel. Mindent tudott, amit színész tudhat, és még annál is többet, de ami a legfontosabb, mindenkit meg tudott szólítani, mindenkire hatással volt. Szerencse, hogy gazdag és tartalmas életében hazája (állami díjai és kitüntetései mellett 2005 óta Budapest díszpolgára is volt) és a szakma számtalan elismerése mellett közönsége szeretetéből is bőven jutott neki. Törékeny alakja, ércesen is selymes hangja, hatalmas tehetsége emlékeinkben él tovább. Isten nyugosztalja Törőcsik Marit!”

A Kossuth-díjas Kovács Ákos egy közös fotóval emlékezett meg Törőcsik Mariról:

Elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Kossuth-nagydíjas művész. Alázatos és tehetséges ember volt, elképesztő életutat járt be. Megtiszteltetés, hogy 2003-ban a Nemzeti Színház Revans című előadásában együtt dolgozhattunk. Ő maga mondta: »Szép és gazdag életem volt.« Isten nyugtassa!

– olvasható a kép mellett.

Vannak emberek, akik nélkül nem létezik magyar kultúra. Törőcsik Mari közéjük tartozik. Direkt nem használok múlt időt, pedig ma – fájdalmas leírni – meghalt

– kezdi bejegyzésében Geszti Péter. „Nem sorolom csodás tehetségének és pályájának állomásait, megteszik helyettem a lapok. Csak egy apró momentumot idézek ide, melynek személyesen részese lehettem általa. 1975-ben – ötödikes koromban – együtt szinkronizálhattam vele egy francia filmet, az Akasztani való bolond nőt. Ő Marléne Jobert magyar hangja volt. Emlékszem, mekkora hatással volt rám a jelenléte, mint kisfiúra, aki ámulattal és tisztelettel léphetett be egy nagy művész aurájába a szinkronizálás során. (Még egy ilyen emlékem maradt gyerekszínészkoromból, amikor Őze Lajos mellett lehettem Kis herceg egy rádiójátékban. Akkor éreztem még, hogy a mellettem álló színész elképesztő energiájú kisugárzásától valóban képes vagyok átlényegülni a szereppé, amivé lennem kell.) Emlékszem Törőcsik Marira, ahogy áll a sötét szinkronstúdióban, fekete garbóban, egy csendesen gomolygó kék felhőben, és a vásznat figyeli, ahogy a fekete-fehér képkockák futnak. Ezt a kék felhőt annak a ciginek a füstje festette köré, amit férje, Maár Gyula rendező fújt köré. Maár rendszeresen elkísérte a felvételekre, és – noha tilos volt – egyik cigiről gyújtott rá a másikra, Törőcsikkel együtt. Különleges párt alkottak, akikben a művészet és a szerelem szépsége ölelkezett – így is bántak velük a stúdióban, nem szóltak rájuk a cigi miatt. Maár két évvel korábban forgatta le Felhőjáték című filmjét, amit csak jóval később láttam és értettem meg. Mostantól így maradnak meg nekem örökre mindketten: egy kék, soha el nem múló felhő játékában.”

Az ismert televíziós riporter, Vujity Tvrtko is a közösségi oldalán búcsúzott: 

Elment A LEGNAGYOBB

– írja a tévés. „Filmben, könyvben, hangjátékban, színpadi emlékekben és oly' sok minden másban Ő valóban örökké velünk lesz! Csodálatos EMBER volt, életünk szerves része, felejthetetlen mosollyal, könnyekkel, elképesztő alakításokkal és hatalmas örökséggel. Emléke legyen áldott! Isten nyugosztalja, Drága Művésznő.”

Gyerekkorom családi legendáriumának hőse, a magyar színjátszás óriása volt… Mari drága, hiányozni fogsz… Jó utat...

– írja Koncz Zsuzsa.

„Drága Törőcsik Mari! Mennyit reggeliztünk együtt régen, Egerben, gyerekkoromban, mennyi tanácsot kaptam tőle! Anyáék akkoriban ott játszottak, minden reggelinél átbeszéltük Marival az élet dolgait, így hívtam, anya Mariskának. Mindig optimista volt, vitális és jókedvű. Azt mondta: »Zsófi, veled szigorú vagyok, mert szeretlek!« Csak később fogtam fel, ki is ő, mekkora legenda, nincs rá szó, tényleg nincsen. Míg élek, nem felejtem el azokat időket! Nyugodj békében!”

– búcsúzik Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője. 

Isten Veled, Mari! 

– írja Szabó Zsófi, aki egy olyan fotóval emlékezett meg a színésznőről, amelyen Herskó János, Garas Dezső, Mécs Károly és Mendelényi Vilmos mellett Zsófi 2014-ben elhunyt édesapja, Szabó Gyula is szerepel. 

"Nyugodj békében drága Mari!" - írja Instagram-oldalán Ónodi Eszter.

Nagy ajándék a sorstól, hogy ismerhettelek.

Az ATV műsorvezetője, Kárász Róbert is az Instagram-oldalán búcsúzott, felidézve a művésznővel közösen átélt pillanatokat: 

Kedves Mari! Életem egyik legnagyobb öröme az volt, hogy megismerhettem Önt! Ahogy korábban fogalmazott: barátja lehettem és az a megtiszteltetés ért, hogy közösen hozhattunk létre egy olyan alapítványt, melynek sikere, ismertsége és népszerűsége Önnek volt köszönhető.

- írja a tévés. "Kedves Mari! Emlékszik, hogy amikor 2012-ben felkértem Önt, hogy ajánljon fel egy plüssmackót, amelynek bevételét az elárverezése után a fogyatékossággal élőkre fordítjuk majd, hitetlenkedett, hogy ugyan már kinek kellene Törőcsik Mari mackója? És lám-lám akkor, abban az évben, a legelső jótékonysági maci árverésen - amikor 60 híresség mackója került kalapács alá, az Ön mackójáért fizettek a legtöbbet. Az aukciót megelőző maci kiállításon pedig, amelyet az akkori Design Terminálban tartottunk, oly sok újságíró jött el az Ön tiszteletére, hogy azt tetszett mondani nekem a vakuk villanásai közben, hogy ennyi kamera még a cannes-i díjátadásán sem volt. Az volt az a pillanat, amikor felkértem Önt, hogy legyen az alapítója a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványnak, amellyel egyszer majd megnyitunk egy olyan kávézót, ahol fogyatékossággal élő embereknek adunk munkát.

'Nézze drágám! Én sohasem adtam eddig semmilyen civil szervezethez sem a nevem, de Ön olyan fantasztikus dolgot talált ki, hogy vállalom ezt a tisztséget' - ezt mondta nekem Mari 2012 márciusában.

2019-ben láttam Önt utoljára Velemben, az otthonában. Egymás mellett ültünk a kanapén. Gyengéden fogtam a kezét, szomjas volt. Kért egy pohár vizet, de már nehezére esett megtartani a poharat. Megfogtam azt, és egy szívószál segítségével néhány kortyot ivott a vízből.

- írja Kárász, hozzátéve: "Még akkor is volt annyi erő, szeretet, energia Önben, hogy ott, egy videóüzenetben tudassa a kávézónk dolgozóival, hogy Ön mennyire sajnálja azt, hogy nem találkozik velük. Már nem fog találkozni velük. Bármennyire is szeretné, már nincs ereje hozzá, hogy megigyák azt a bizonyos kávét.

Kedves, drága Mari! Remélem, hogy az élete itt a földön megnyugvással ért véget. Az alapítványunk összes dolgozója nevében búcsúzunk Öntől drága Mari és nagyon szépen köszönünk mindent, amit értünk tett. Kárász Robi és a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány összes dolgozója."

(Borítókép: Törőcsik Mari (k) Luka a vándor szerepében Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájának próbáján a budapesti Nemzeti Színházban 2014. november 6-án. Fotó: Kallos Bea / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport