Jordán Tamás Törőcsik Mariról: Mosolygott, és csillogott a szeme

Névtelen-8881
2021.04.16. 10:43

Jordán Tamás, Törőcsik Mari kollégája és barátja a múlt pénteken látogatta meg Törőcsik Marit a kórházban. Az Indexnek így foglalta össze találkozásukat:

Nem búcsúztunk el. Nyilván nem volt már jól, nem tartottam kizártnak, hogy bekövetkezik, ami bekövetkezett, de arra is volt remény, hogy még jut neki egy kicsivel több idő. Szerintem ő maga régóta befejezettnek tekintette az életét. Amikor néhány éve kimondta, hogy többet nem lép színpadra, abban az is benne volt, hogy most már teljesen kerek az élete, megtörtént vele, ami megtörténhetett.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész azt mondja, hogy a barátságuk nagyon erős lett az eltelt évek alatt.

Szokássá vált, hogy amikor elbúcsúztam tőle, azt mondtam: egy nagyon nagy mosolyt kérek. Ő mosolygott, csillogott a szeme… Most erre emlékszem, így látom magam előtt. 

Jordán Tamás művészpályájának egyik meghatározó pillanata volt, amikor az egykori 25. Színházban Fejes Endre Cserepes Margit házassága című darabjában a címszereplő Törőcsik Mari, valamint Garas Dezső és Gera Zoltán társaságában állhatott a színpadon. Fiatal színészként lenyűgözte és meg is ijesztette, hogy Törőcsik Mária partnere lehet egy darabban. Később barátsággá vált kapcsolatuk, olyannyira, hogy 2005-ben Jordán Tamás rendezte meg Törőcsik Mari hetvenedik születésnapi ünnepségét a Nemzeti Színházban, ami színházi eseménnyé vált.

„Ha ott egy méltó ember, akinek a szakma legjobbjai könyörögnek, hogy maradjon, akkor kérem, higgyenek nekünk!” – mondta egy videóüzenetben a Nemzet Színészei nevében Törőcsik Mari Jordán Tamásról 2017 februárjában. A már sokat betegeskedő művésznő fontosnak tartotta, hogy személyesen is fellépjen barátja, kollégája mellett, amikor kérdésessé vált, hogy Jordán Tamás maradhat-e az általa alapított szombathelyi színház igazgatója.

Kettejük barátsága legendás volt. Jordán Tamás az Indexnek nyilatkozva most így búcsúzott Törőcsik Maritól:

Nagyon sok ember, művész számára példakép. Teljes joggal, hiszen rendkívüli színész volt és rendkívüli ember. Annak, aki komolyan veszi, hogy ő a példaképe, hogy olyan szeretne lenni, mint ő, annak »csupán« annyi a dolga, hogy legyen tehetséges, zseniális, kiváló. Nem születik több Törőcsik Mari.

(Borítókép: Jordán Tamás és Törőcsik Mari. Fotó: Zih Zsolt / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport