Szűk családi körben temethetik Törőcsik Marit

2021.04.21. 12:03

A gyászoló család eddig semmilyen információt nem osztott meg a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mari temetésének részleteiről. Sem a legközelebbi barátok, kollégák, sem a Nemzeti Színház nem tudja, mikor és hol lehet majd búcsút venni a színésznőtől – írja a Blikk

Kapcsolódó

Vietnámból költözött haza Törőcsik Mari fia, hogy a színésznőről gondoskodhasson

A gyermek ajándéknak tart minden pillanatot, amelyet a nevelőanyja mellett tölthetett.

Törőcsik Mari volt férje, Bodrogi Gyula is hiába hívta a családot, ahogy Jordán Tamás is, aki a színésznő egyik legjobb barátja volt. Így a részletekről egyelőre ők sem tudnak semmit. 

Kapcsolódó

Utcát neveznek el Törőcsik Mariról, szobrot is kap a néhai színésznő

A Vas megyei Velem méltó emléket akar állítani neki.

Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni, és egy pélyi elemista, negyedik-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. Maár Gyula meg én. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája

– vázolta a művésznő elképzeléseit Bérczes László beszélgetőkönyvében a saját búcsúztatójáról.

Kapcsolódó

Különleges módon temethetik el Törőcsik Marit

Bárki leróhatja a kegyeletét a Nemzeti Színház Hajóorrában felállított emlékhelyen egy sárga rózsával.

A színésznőtől számos híresség, többek között Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila is búcsút vett. Unokája egy hangfelvétellel búcsúzott tőle. Valamint maga a miniszterelnök, Orbán Viktor is.

Korábban arról is írtunk, hogy a színésznő temetését szűk családi körben tartják majd.

Kapcsolódó

Törőcsik Mari unokája egy hangfelvétellel búcsúzik

Járai Máté a Szegény Dzsoni és Árnika filmváltozatának részletét posztolta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport