Sylvia Earle: Komoly ára van annak, hogy a halakat megesszük

GettyImages-1042317252
2021.04.22. 17:20
Április 22-e a Föld napja. Sylvia Earle világhírű óceánkutató az Indexnek mesélt arról, miért tartozunk felelősséggel a környezetünkért, miért fenyegeti mindannyiunk életét a túlhalászás, és hogyan tudunk apró, ám annál fontosabb lépéseket tenni bolygónk gyógyulásáért.

A tudósnő új dokumentumfilmjében (Fenntartható bolygó: Az óceánok hősei) fiatal és idős kutatókkal dolgozik együtt, hogy bemutassák a tengerek és óceánok rejtett csodáit, a legkülönfélébb környezetvédelmi akciókat, valamint egyes veszélyeztetett élőlények mindennapjait. A film április 22-én, csütörtökön, 22 órakor tekinthető meg a National Geographic csatornán.

Mondhatni, hogy hetente megjelenik a piacon egy új, az óceánok sérülékeny ökoszisztémáját bemutató film. Miben más Az óceánok hősei, mint a többi? 

A film kulcsszereplői köztünk élő hősök, vagyis kutatók. A nézők azonosulni tudnak velük. Az emberek sokszor kérdezik tőlem, mit tudnának tenni az óceánokért, de lám, itt vannak ezek az emberek, akik rátaláltak a szenvedélyükre, és bemutatják azt, mit is lehet tenni az ügyért. Munkájuk inspirálja az embereket abban, hogy mindenki találja meg a saját szenvedélyét, és azt, amivel a maga módján segíthet. Ha nem teszel semmit, már az is egy döntés. Ha csak – szó szerint – sodródsz az árral, akkor te is a probléma része vagy. Ha mindannyian teszünk valamit a Földért, akkor remélhetőleg a bolygó sorsa is jó irányba fordul.

Ön is szerepel A fenntartható halászat valódi arca (Seaspiracy) című botrányos Netflix-dokumentumfilmben. A műsorról azt mondják, a film készítője, Ali Tabrizi úgy vágta össze az interjúkat, hogy kizárólag az ő mondandója kapjon hangsúlyt. Ez igaz? 

Nem. Bár a film kritizálta azokat a szervezeteket, amelyek valóban hasznos munkát végeznek, a történet mondandója igaz. A módszerek súlyát és lényegét, amit ahhoz használunk, hogy „kiemeljük a vadvilágot az óceánokból”, az emberek fel sem fogják. Hiszen nem látják. Nem értik meg azt, hogy mekkora ára van annak, ha vadállatokat szakítunk ki a környezetükből csak azért, hogy azokat megegyük. Nem látják az összefüggést a kőkemény valóság (az iparosodott halászati ágazat) és a tányérjukon fekvő hal között. Nagyon fontos, hogy a film rávilágít az emberek egymás ellen elkövetett sötét tetteire, vagyis a vizeken zajló emberkereskedelemre – a halászatnak ehhez is köze van. Azt látjuk, ahogy az emberek óvják a madarakat, a nemzeti parkokat, a környezetükben élő állatokat, de a halakkal szembeni mentalitásuk és hozzáállásuk már valamiért más.

A halak idegen közegben, a víz alatt élnek. Ezt a világot nem ismerjük eléggé ahhoz, hogy törődjünk a halakkal?

Pontosan. Az óceánoknak csupán töredékét fedezték fel. Az óceánok hősei, a kutatók úgy bánnak a halakkal, mint az emberekkel, vagyis ahogy mi is szeretnénk, hogy bánjanak velünk. A halak is éreznek fájdalmat, a filmben bemutatott ördögrájáknak pedig társadalmi szerepük van, szociális lények. De az élővilágot nemcsak a műanyagszennyezés, hanem az egyre súlyosbodó hangszennyezés is károsítja. Veszélyezteti a bálnákat, a gigantikus cetcápákat, a kisebb halakat, de még a planktonokat is. A sok szeméttől és szén-dioxidtól az óceán kémiai összetétele folyamatosan változik, a víz már-már fullasztóvá válik. Ez a rossz hír. Jó hír azonban, hogy felismertük: baj van. Még nem késő cselekedni. A filmnek is ez a célja: gondolkodásra ösztönöz. 

Egy-egy ilyen dokumentumfilm megjelenése után érzékelhető, hogy megváltozik az emberek hozzáállása a környezetvédelemhez? 

Filmek, könyvek, sorozatok – minden történet számít. A nézőt negatív és pozitív értelemben is befolyásolhatják. Gondoljunk csak A cápa (Jaws) című filmre: fiktív kalandfilm volt, de az egész világ fantáziáját megmozgatta. Olyan emberek döntötték el magukban azt, hogy a cápák leölni való rosszfiúk, akik korábban egyetlen példányt sem láttak. Érzékelhető volt a cápához való negatív hozzáállás. Aztán ott az érme másik oldala, például James Cameron filmje, az Avatar. Szintén kitalált történet, mégis üzenetet hordozott magában. A cápa esetében nehéz az ok-okozat közötti összefüggést megtalálni, az Avatarnál sikerült. Talán egyszer elkészül egy óceánban játszódó Avatar is. De visszatérve az eredeti kérdéshez, a természetfilmek hasznosak – Jane Goodall etológus például tökéletesen bemutatja, hogy az általa tanulmányozott majmok mennyire hasonlóan hozzánk, emberekhez. 

Magyarország nem tengeri hatalom. Hogyan tudnak a hozzánk hasonló országok segíteni az óceánokon?

Attól még, hogy egy ország lakói nem érintkeznek a tengerekkel és óceánokkal, kapcsolatban vannak a vizekkel. Mindannyian a körforgás részei vagyunk. Az óceánok teszik élhetővé a Földet, a vizek teszik kék bolygóvá. Nem barnává, nem lilává, hanem kékké. Az óceánok oxigént termelnek. Vegyél egy levegőt, és köszönd meg az óceánnak! Eső hull az égből, köszönjük, óceán! Ha nincsen óceán, élet sincs. Attól, hogy valaki sosem érintette az óceán vizét, észre kell vennie, hogy az óceán miként érinti őt. A döntései, a ruházkodási vagy utazási és étkezési szokásai mind befolyásolják a vizek világát. Az óceán működteti a klímát és az időjárást is. 

Nyolcvanöt éves. Szokott még búvárkodni?

Persze. Amíg lélegzem, merülök. Síelni, hegyet mászni... hát, ezeket csak bizonyos korig űzhetjük, de a búvárkodást a végtelenségig. Utoljára egy éve, a Seychelle-szigeteknél merültem, még a járvány előtt volt. Azóta átevickéltem a 2020-as esztendőn, és júliusban remélhetőleg ismét merülhetek az Azori-szigeteknél. Talán hamarabb is vízbe csobbanok, de egyelőre óvatos vagyok, nem utazom sehova. Célom, hogy az összes „Hope Spots” helyszínen alámerüljek. Ezek a pontok ökológiai szempontból fontos területek, a globális környezetvédelmi kampányom részei. Eddig a helyszínek harmadát sikerült felfedeznem. 

(Borítókép: Sylvia Earle részt vesz a Dream Force konferencián San Franciscóban 2018. szeptember 27-én. Fotó: Khaled Sayed / NurPhoto / Getty Images)



  • Hírek
  • Hírek