új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy friss kutatás eredményei szerint a brit egészségügyi dolgozóknak csaknem negyede hezitál a koronavírus elleni védőoltás felvételével – írja a The Guardian.

    Az egyik elmélet szerint túl kevés fekete, illetve egyéb etnikai kisebbség tagja vett részt a vakcinakísérletekben, mások pedig immunitást feltételeznek a koronavírus ellen korábbi megfertőződés esetén.  Manish Pareek, a Leicesteri Egyetem tanulmányt vezető egyetemi docense szerint fontos az okokat megérteni a probléma kezeléséhez.

  • Megkezdte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a baricitinib hatóanyagú, Olumiant nevű gyógyszer kiegészítő oxigénre szoruló, koronavírussal fertőzött betegek esetében tervezett kórházi alkalmazására irányuló kérelem értékelését – közölte az uniós ügynökség csütörtökön.

    Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség közölte, azt vizsgálja, hogy

    az Olumiant  alkalmazható-e a 10 évesnél idősebb kórházi betegek kezelésére

    – írja az MTI.

    Tájékoztatásuk szerint az Olumiant az immunrendszer aktivitását csökkentő gyógyszer, használata jelenleg mérsékelt vagy súlyos reumás ízületi gyulladásban vagy atópiás dermatitiszben (ekcéma) szenvedő felnőtteknél engedélyezett.

  • Vizsgálni fogja az egyre agresszívabb vírustagadó mozgalmak tagjait a német hírszerzés. Mozgalmukat nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánították, a belföldi titkosszolgálat szerepét betöltő Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) tartja őket megfigyelés alatt – derül ki a The New York Times cikkéből.

    A Querdenken néven ismert mozgalom részben a legvadabb összeesküvés-elméletekből táplálkozva a járványügyi intézkedések és a higiéniai szabályok kritizálásán keresztül nőtte ki magát. Az elmúlt évben a vírustagadó tüntetők rendőröket és más hivatalos szervek tagjait is többször megtámadták. A Telegram titkosított csatornáit használják, az egyiknek 65 ezer tagja van.

    A német belügyminisztérium (amely a titkosszolgálatok tevékenységét is felügyeli) közleményben megerősítette, hogy a vírustagadó mozgalmak egyes elemeit megfigyelés alatt fogják tartani. Eszerint  vírustagadók szélsőséges összeesküvéselmélet-hívőnek számítanak, akik megfigyelésére a BfV-ben új részleget hoztak létre. 

    Hírszerző tisztviselők azt is megjegyezték, hogy a mozgalom szoros kapcsolatban áll egyebek között olyan szélsőségesekkel, mint a Reichsbürger-hálózat, amely a modern német állam legitimitását elutasító csoportokat köt össze.

  • Május 10-én kinyithat az összes üzlet Csehországban. Hétfőtől csak a női és a férfi fodrászatok, valamint a testápolással összefüggő további szolgáltatások nyithatnak ki – írta az MTI.

    A szolgáltatások igénybevételéhez negatív antigén- vagy PCR koronavírusteszt kell. Akik be vannak oltva, vagy kigyógyultak a betegségből, teszt nélkül vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

  • Görögországban minden felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni oltást június végére, ha akarja – mondta csütörtökön a görög egészségügyi miniszter, Vasszilisz Kikiliász a Szkai görög rádióban.

    A 11 millió lakosú Görögországban eddig bő 3 millió embert oltottak be, közülük 2 milliót csak egyszer. A miniszter tájékoztatása szerint május ötödikétől naponta 100 ezer embert fognak beoltani.  

    A mediterrán országban az utóbbi hetekben ismét emelkedni kezdett a fertőződések és a járvány halottainak száma. A görög egészségügyi rendszerre nagy nyomás nehezedik: jelenleg több mint 800 Covid-beteg van lélegeztetőgépen, írja az MTI.

    A járványban eddig 10 242-en vesztették életüket Görögországban.

  • Pakisztán egészségügyi minisztere, Faisal Sultan csütörtökön jelentette be, hogy 13 millió koronavírus elleni vakcinát vásárolt az ország három kínai cégtől: a Sinopharmtól, a CanSinoBiotól és a Sinovactól. Azt nem árulta el, hogy melyik cégtől hány darabot, írja a The Guardian.

    A miniszter elmondása szerint további 2,4 millió AstraZeneca-vakcina fog érkezni az országba az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Covax-programjának keretében. A Covax-programot azért hozta létre a WHO, hogy a szegényebb országok is tudjanak időben vakcinához jutni.

  • A marketing nem ismer határokat, erre jó vagy rossz példa a Budweiser és a Samuel Adams sörgyár, amely ingyen italt ígérnek azoknak a vásárlóiknak, akik igazolni tudják, hogy beoltatták magukat a koronavírus elleni vakcinával – olvasható a Magyar Konyha oldalán. 

    Nem a két cég volt az első, amely ezzel előálltak az Egyesült Államokban, a Krispy Kreme nevű fánkozólánc jelentette be elsőként, hogy az oltással rendelkezőket megvendégeli egy fánkra, amennyiben a védőoltást követő első vásárlásuknál bemutatják az erről szóló, hivatalos igazolásukat. Az alkoholgyártó cégek egy-egy stílusos reklámfilmmel hívták fel a figyelmet akcióiakra. A különleges kedvezmény korántsem általános, hiszen csak a huszonegy éven felüli amerikaiakra vonatkozik és csak az első tízezer jelentkezőre és nem is minden államban. 

  • Az Egyesült Királyságban 34 millió ember kapta meg a koronavírus elleni oltóanyag legalább első adagját – írja a The Guardian. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtöki adatai szerint az országban eddig 4 427 390-en fertőződtek meg, és 127 734-en haltak meg a betegségben.

  • A Szputnyik-V orosz vakcina fejlesztői csütörtökön közölték, hogy rágalmazásért beperelik a a brazil egészségügyi szabályozó hivatalt, az Anvisát, mert szerintük azok tudatosan hamis és félrevezető információt terjesztettek a vakcináról anélkül, hogy tesztelték volna azt, írja a The Guardian

    Mindezt azután közölték, hogy hétfőn az Anvisa bejelentette, hogy nem engedélyezi a Szputnyik-V alkalmazását, mert állításuk szerint nincs elég információ a vakcina biztonságosságáról. Az Anvisa orvosai szerint a vektortípusú vakcinában egy adenovírus a genetikai információ szállítója, és ez súlyos rendellenességeket okozhat, így szerintük komoly kockázatot jelenthet a használata.

  • A koronavírus-járvány kitörése óta több mint harmincmillióan fertőződtek meg az Európai Unióban – közölte az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) nyomán az MTI.

    A központ honlapján közzétett legfrissebb adatok szerint az Európai Gazdasági Térség területén a múlt hét végéig 30,29 millió fertőzöttet regisztráltak a járvány kitörése óta. A nem uniós tagállam Norvégia, Izland és Liechtenstein adatait levonva a 27 EU-tagország területén mintegy 30,17 millió esetet tartottak nyilván. Ez 845 ezer fertőzöttel több az azt megelőző hét adataihoz képest.

    A húszmilliót február elején érte el a fertőzöttek száma az EU-ban. A legtöbb új fertőzöttet Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból és Németországból jelentették.

    A hozzávetőleg 450 millió lélekszámú Európai Unió területén eddig 678 ezer ember életét követelte a járvány.

    Az ECDC szerint ugyanakkor a fertőzöttek és a halottak tényleges száma ennél magasabb lehet. Ez részben azért van, mert a stockholmi székhelyű központ csütörtökönként hozza nyilvánosságra a megelőző hétre vonatkozó adatokat. Másrészt a helyi egészségügyi hatóságok korántsem tudnak minden fertőzöttet kimutatni.

  • Az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztette az európai kormányokat arra, hogy a járványügyi korlátozások túl korai enyhítése újra kiugró esetszámokat okozhat az indiai helyzethez hasonlóan.

    A WHO európai regionális vezetője, Hans Kluge elmondta, hogy addig amíg sokkal fertőzőbb variánsok is terjednek és az átoltottság még mindig alacsony sok helyen, 

    a védelmi intézkedések lazítása egy „tökéletes viharhoz vezethet bármelyik országban". „Az indiai helyzet bárhol megtörténhet", tette hozzá.

    Kluge azután állt ki a nyilvánosság elé a WHO álláspontjával hogy több európai vezető is megkezdte a korlátozások enyhítését, sokan annak ellenére, hogy a napi esetszámok folyamatosan növekednek, írja a The Guardian.

  • Thaiföld csütörtökön vezette be a világ nagy részén már kötelező, nyilvános helyeken való maszkviselést. A thaiföldi szigorítás az elmúlt két hétben nap mint nap rekordot döntő napi esetszámoknak tudható be. 

    Bangkokban a parkok, edzőtermek, mozik, bárok, éttermek és oktatási intézmények bezártak az új rendelet miatt, mivel Bangkok a járvány gócpontja Thaiföldön. A közösségi közlekedés továbbra is üzemel, valamint a boltok is nyitva maradhatnak, de csak korlátozott nyitvatartási idővel.

  • Két órával rövidül a kijárási tilalom ideje május 19-től Franciaországban. A tervekről Emmanuel Marcon beszélt egy lapinterjúban.

    A francia köztársasági elnök azt mondta, hogy 19 óráról 21 órára tolják ki a kijárási tilalom idejét, június 9-től 23 órára módosul, júliustól pedig meg is szűnne – írja a The Guardian.

  • Mostanáig összesen 41 ember szervezetében mutatták ki az indiai koronavírus-mutánst Izraelben. 24 esetben külföldről hazatért személyekről van szó, 17-en pedig az országban fertőződtek meg – írja a The Jerusalem Post.

    A fertőzöttek közül négyen már be vannak oltva, igaz, azt nem közölték, hogy pontosan mikor kaptak oltást, és azt sem, hogy mindkét dózist megkapták-e.

    Azt viszont lehet tudni, hogy valamennyi külföldről hazatért fertőzött úgy szállt fel a repülőre, hogy igazolásuk volt arról, hogy negatívak.

    A helyi egészségügyi minisztérium kiemelte, hogy még mindig nincsenek biztos információk arról, hogy az indiai variáns pontosan milyen hatással van a beoltott, illetve meggyógyult emberekre. Eran Segal, a Weizmann Tudományos Intézet biológusa mindenesetre jelezte, hogy szerinte még korai túlságosan megijedni az indiai vírusvariáns miatt. Elmondása szerint nem lehetünk benne biztosak, de valószínű, hogy a vakcinák ez ellen a mutáció ellen is védenek valamelyest.

    Az egészségügyi minisztérium mindenesetre arra figyelmeztetett, hogy lehetőleg mindenki kerülje a szükségtelen külföldi utakat.

  • A szigorú korlátozásoktól elzárkózó Svédországban 7 158 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 alatt – írja a The Guardian.

    Figyelemre méltó azonban, hogy a halottak száma ehhez képest igen alacsony volt, ketten hunytak el a betegség következtében az elmúlt napon a megközelítőleg 10,4 millió lakosú skandináv országban. A koronavírus halálos áldozatainak a száma ezzel 14 002-re emelkedett.

  • Olaszország 15 nappal meghosszabbította  a már érvényben lévő járványügyi korlátozásokat az Európából történő beutazással kapcsolatban – adta hírül a Reuters. 

    A más európai országokból Olaszországba érkezőknek öt napot karanténban kell tölteniük, és kötelező a tesztelés az érkezésük előtt, valamint a karanténban töltött időszak végén is.

    Az egészségügyi minisztérium hozzátette, egyúttal megtiltják a beutazást Srí Lankából. Korábban hasonló döntést hoztak India és Banglades esetében is.

  • Csaknem 1,1 millió embert oltottak be szerdán Németországban – jelentette be a Twitteren Jens Spahn egészségügyi miniszter. Ez Németország lakóinak több mint egy százalékát jelenti. A németek még soha nem oltottak be ilyen sok embert 24 óra alatt. 730 ezer oltást orvosok adtak be, 360 ezret oltóközpontokban kaptak meg az emberek. Ezzel Németország lakóinak több mint egynegyede, 25,9 százaléka megkapta az első oltását.  

  • Dánia jövő héten dönt az amerikai Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcina jövőbeli felhasználásáról − jelentette be Nadhim Zahawi oltásügyi miniszter.

    A miniszter mindenkit figyelmeztetett a nyári tervek és programok kockázataira − írja a Guardian.

  • A csütörtöki zágrábi kormányülés után arról tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy kellő mennyiségű védőoltás áll rendelkezésre. Biztosítani kell, hogy a hét minden napján, naponta legalább 12 óra hosszán keresztül folyamatosan oltsanak.

    Legalább 3,2 millió adag védőoltás fog június végéig rendelkezésre állni – szemlézte a mai kormányülés koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseit a 24sata.hr horvát hírportál.

  • A két entitásból, a Szerb Köztársaságból és a Föderációból álló Bosznia-Hercegovinában az utóbbi entitás, vagyis a Bosnyák-Horvát Föderáció mai online kormányülésén határoztak arról, hogy a mai napi hatállyal – bizonyos kivételektől eltekintve – kültéren nem kell maszkot viselni.

    A kivételt azok a közterületek jelentik, ahol nem tartható be az emberek közti kétméteres távolság. Ilyenek a piacterek, tömegközlekedési eszközök megállói.

    A rendelet a mai napon lépett életbe és hat napig marad hatályos. Ugyanakkor a többi korlátozó intézkedés enyhítéséről, mint például a kijárási tilalom kezdetének 21 óráról 23 órára módosításáról nem határoztak – számol be a szarajevói Avaz napilap.

  • Romániában is megjelent a koronavírus egyik indiai mutánsa. Ez viszont nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal − közölte a bukaresti egészségügyi minisztérium. A B.1.617.2-es jelzésű vírusmutánst egy Romániába április 13-án érkezett, a Brassó megyei Botfaluban (Bod) dolgozó indiai munkáscsoport egyik 26 éves tagjánál mutatta ki egy sepsiszentgyörgyi laboratórium − adta hírül az MTI.

    A fiatal eredetileg negatív teszttel érkezett Romániába, most azért tesztelték újra, mert családi okok miatt vissza akart térni Indiába. A vírusmutáns azonosítására alkalmas, úgynevezett szekvenciális tesztelést a páciens származási helye miatt kezdeményezte a Brassó megyei közegészségügyi hatóság.

    A nyolctagú csoport többi tagját is megvizsgálták. Négy indiai munkásról is bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzött, de azt még vizsgálják a hatóságok, hogy szintén az indiai mutánst kapták-e el. A hatóság elrendelte a lakhelyi elszigetelést, és megkezdte a járványügyi vizsgálatot, kiderítendő, hogy a fertőzöttek kikkel kerültek érintkezésbe.

  • A dél-koreai gyógyszerbiztonsági minisztérium bejelentette, hogy az orosz Szputnyik V, valamint a Novavax által gyártott oltóanyag engedélyezését is vizsgálják – írja a  Guardian.

  • Romániában május 5-től a fertőzési rátától függetlenül valamennyi végzős diák visszatérhet az iskolapadokba minden olyan településen, amelyet nem helyeztek vesztegzár alá − közölte az országos járványügyi operatív törzs.

    Az országban tavaly november 9-én a járvány második hullámának megfékezése érdekében országszerte az internetre költöztették az oktatást, majd február 8-tól a fertőzési ráta függvényében részlegesen megnyitották az iskolákat.

    Úgyszintén engedélyezik az óralátogatást valamennyi speciális oktatást igénylő tanuló számára, illetve a pótórák szervezését azoknak a diákoknak, akik lemaradtak a tananyaggal az online oktatás alatt − számolt be az MTI.

  • Lassul az új típusú koronavírus- (SARS-CoV-2) járvány Németországban, a vírus okozta betegségtől (Covid–19) védelmet nyújtó oltások beadásának kampánya pedig gyorsul – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője.

    Jens Spahn egészségügyi miniszter kiemelte, hogy húszmilliónál is több ember kapott már legalább egy adag oltást, és várhatóan az április végi, május eleji időszakban is többször megdöntik a naponta beadott oltások 710 ezer feletti rekordját.

    Ugyanakkor lassult a napi új regisztrált fertőződések számának emelkedése, és az utóbbi napokban már egyre kevesebb új esetet szűrtek ki. Ez azonban még nem jelent feltétlenül „trendfordulót” – mondta a miniszter.

  • Globálisan több mint egymilliárd adag oltóanyagot használtak már fel a koronavírus ellen, ennek azonban mindössze 0,3 százaléka jutott az alacsony jövedelmű országoknak − közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

    Az MTI beszámolója szerint a világon beadott vakcinák 82 százalékát a magas, illetve a felső sávba tartozó közepes jövedelmű országok lakói kapták. A járvány egyik legmeghatározóbb kihívása az oltóanyaghoz való hozzáférés. A közegészség „a társadalmi, gazdasági és politikai stabilitás alapja” − tette hozzá a WHO főigazgatója.

  • Megjelent Izrael különböző részein is a koronavírus indiai változata, de továbbra is folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma − jelentette a katonai rádió.

    Eddig 41 esetben azonosították a koronavírus indiai változatát Izraelben.

    Ezen vírushordozók közül 24-en külföldről érkeztek az országba (közülük 21-en nem izraeli állampolgárok), de a többi 17 fertőzött egy részénél nem találtak kapcsolatot utazókkal − számolt be az MTI.

    Az ország öt különböző pontján lévő iskolákban diagnosztizáltak ezzel a változattal fertőzött gyerekeket, ami a rádióban megszólaltatott szakértők szerint azt jelzi, hogy már jelentősen elterjedhetett az új változat az izraeliek körében.

  • Ukrajnában csütörtökre megint gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint 11 600, a megelőző napinál mintegy kétezerrel több új beteget jegyeztek fel, az elhunytak száma is ismét megközelítette a négyszázat – adta hírül az MTI.

    A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 11 627-tel 2 059 465-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 387-tel 43 778-ra. Eddig 1 635 333-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem 18 500-an, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint hétezerrel, 380 354-re.

    Kórházba most kevesebb, 3096 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 3623 volt.

    A legtöbb új beteget, 1203-at ezúttal a kelet-ukrajnai Harkiv megyében jegyezték fel.

    Az egészségügyi tárca arról tájékoztatott, hogy előző nap sikerült gyorsítani az oltási kampányt, több mint 70 ezer embert oltottak be. Velük együtt a kampány február 24-i kezdete óta eddig 629 182-en kapták meg valamely vakcina első, tízen a második dózisát is.

    A tárca ismét frissítette a régiók járvány szerinti besorolását. A főváros, Kijev és kilenc megye maradt egyelőre a leginkább fertőzött, vörös kategóriában, a legenyhébb, sárgában már hét megye van, köztük Kárpátalja, nyolc pedig narancs besorolású.

    Oleh Nemcsinov kabinetminiszter közölte: a kormány válságstábjának döntése értelmében Kijev május 1-jétől átkerül a vörösből a sárga besorolásba. Ez azt jelenti, hogy ismét kinyithatnak az éttermek, a szórakozóhelyek és az élelmiszerpiacok, május 5-től pedig az iskolák és az óvodák is. A közösségi közlekedést pedig, amit eddig csak a stratégiai intézmények és vállalatok dolgozói vehették igénybe, ismét bárki használhatja.

  • A gyors tesztelés, a korai elkülönítés, az AIDS és az ebola elleni harcban szerzett korábbi tapasztalat és az összefogás segítéségével igyekeznek Szenegálban felvenni a harcot a koronavírus-járvány ellen – derül ki a Vox amerikai hír- és véleményportál összefoglalójából.

    A portál emlékeztet: jóllehet a Világbank 2017-es adatai szerint a nyugat-afrikai országban csupán hét orvos jut 100 ezer emberre, az Egyesült Államokban ugyanennyi embert körülbelül 260 orvos lát el. Az új típusú koronavírus okozta Covid–19-betegségben eddig 1106 szenegáli hunyt el, míg a Vox adatai szerint az Egyesült Államokban a lakosság arányához viszonyítva 25-ször több a betegség halálos áldozatainak száma.

    A Vox sikeresnek minősítette Szenegál járványkezelését, és az eredményesség okát kutatva közölte oknyomozó összeállítását. A cikkből kiderül, hogy a nyugat-afrikai ország sok tapasztalatot szerzett a korábbi járványok idején, és a koronavírus megjelenésekor a hatóságok azonnal korlátozásokat vezettek be.

    A helyi egészségügyi hatóságok számára nem ismeretlenek a járványok: a 2014–15-ös nyugat-afrikai ebolajárvány idején és az AIDS elleni küzdelemben szerzett ismereteket is hasznosítják. Abdoulaye Bousso, az egészségügyi vészhelyzeti központ vezetője ezzel kapcsolatban elmondta a Voxnak: az ország nemcsak azt tanulta meg, hogyan kezelhetik a kórt, hanem azt is, hogyan nem szabad. Az ebolajárványt követően Szenegál nem maradt tétlen, felkészült az újabb, esetleges járványos megbetegedésekre.

    Ugyanazt a stratégiát használjuk, amelyet az ebolánál is: gyors tesztelés, elkülönítés, a betegek ellátása

    – szögezte le Bousso.

  • India rendelkezik a világ legnagyobb vakcinagyártói kapacitásával, de az óriási népesség miatt ez korántsem elegendő a lakosság gyors oltásához – közölte a CNN.

    A kormány eddig 205,5 millió adag oltóanyagot vásárolt, amivel a világ tíz legtöbb vakcinát megvásárolt országa között van, de még ez is csak a közel másfél milliárdos népesség nyolc százalékának beoltásához elegendő. 

    Csütörtökön 147,7 millió dózist szállítottak ki az oltópontokra, amelyekből egy nap alatt közel két és fél milliót be is adtak.

  • Romániában is azonosították a koronavírus indiai variánsát − írja a Főtér. Az esetet egy sepsiszentgyörgyi laboratóriumban, a Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpontban jegyezték fel.

    A kutatóközpont vezetője elmondta:

    A páciens külföldi állampolgár, több mint egy hónapja jött az országba Indiából, ezért nincsen kizárva a szűkebb közösségében történt itthoni megfertőződés.