Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ingyenes koncerttel emlékezik a koronavírus áldozataira a Budapesti Fesztiválzenekar május 26-án a Budapest Kongresszusi Központban. A zenekar és az erre az alkalomra összeálló kórus Fischer Iván vezényletével Mozart Rekviemjét adja elő. A részvétel regisztrációhoz kötött, a hangversenyre az áldozatok szeretteit várják – adta hírül az MTI.
A híres gyászmisét kiváló szólisták tolmácsolásában hallhatja majd a közönség, mások mellett Elisabeth Kulman mezzoszoprán, Megyesi Zoltán tenor és Cser Krisztián basszus lép majd színpadra egy külön erre az alkalomra összeálló kórus kíséretében, amelynek Fischer Iván az Ars Longa Kamarakórus nevet adta.
A Budapest Kongresszusi Központban szervezett gyászeseményen részt venni oltási vagy védettségi igazolvány és a regisztráció e-mailben kapott visszaigazolása birtokában lehet. A jelentkezéseket a zenekar honlapján várják, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik fel.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!