Elstartolt a Friss Hús, nézzen körül más emberek fejében

massacre 1 - Marisol Crisan
2021.05.28. 13:46
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál május 27. és június 2. között zajlik, a vetítéseken és szakmai programokon személyesen és online is részt lehet venni.

Rövidfilmeket nézni több okból is jó. Részben azért, mert egy fesztivál alatt sok történetet kapunk, különböző stílusokban. Az sem hátrány, ha egy alkotás nem a mi világunk, akkor is ott a tudat, hogy hamar vége lesz, ez pedig segíti a koncentrációt. Ha pedig nagyon figyelünk, a végére még az is lehet, hogy magával ragad az alkotás, amely elsőre nem fogott meg minket. Ám ami miatt ez egy kifejezetten izgalmas műfaj, hogy egy alkotónak koncentráltabban kell megfogalmaznia a lényeget, amitől az egész sokkal erősebb hatást képes kiváltani. Egy fesztiválon pedig ez átvitt értelemben olyan, mintha nyitott emberi koponyákban sétálnánk, és belenézhetnénk, hányféleképp látják különböző emberek az életet.

Június 2-ig tart a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. Benéztünk a nyitónapra. A filmeket blokkokban lehet megtekinteni. Azoknak, akik az elmúlt hónapokban arra vágytak, hogy feltéphessék a mozik ajtaját, Budapesten a Toldiban van lehetőségük részt venni a fesztiválon. Ha valaki ennyi bezártság után nem hajlandó négy fal között maradni, van szabadtéri vetítés is a Városháza udvarán. A Toldi mozihoz védettségi igazolvánnyal lehet menni, ám ha valaki továbbra is hiába várja a postást a szabadság zöld kártyájával, akkor a Városháza udvarán a helye.

A fesztivál idei mottója: Rövid az élet.

Milliószor hallottuk már, talán pont ezért nem foglalkozunk ennek értelmével. Pedig tényleg rövid. Remek volt újra emberekkel teli moziteremben ülni, hallani, ahogyan mások nevettek a vicces részeken, közösen megtapsoltak az alkotásoknak. Hónapok óta nem volt ilyen programokra lehetőség, és bár az embernek megvan az az érzése, hogy mindent ugyanott folytatunk, ahol abbahagytuk, talán mégis jobban becsüljük, hogy együtt lehetünk idegenek.

A magyar versenyprogram első blokkja „Karantémák” cím alatt futott. Az elmúlt egy év mindenkire hatással volt, és pont ezért szuper, hogy ennek a nem mindennapi időszaknak remélhetőleg a végén máris kapunk művészeti alkotásokat, amelyek segítenek megérteni, feldolgozni, lezárni az elmúlt hónapokat. Vagy csak enged belegondolni abba, hogy más szituációban élő emberekre hogyan hathatott az, hogy pillanatok alatt felfordult és bezárt a világ.

Izgalmas alkotások születtek. Nagy kedvencem Szakály Réka Anna Reduction című animációs rövidfilmje, ami nem mellesleg animáció kategóriában a BAFTA diák shortlistjére került. A történet egy apokaliptikus világ partján játszódik, ahol két lány próbál eljutni a jobb élet reményében a túlpartra, ám ekkor felbukkan valaki (vagy valami). Tipikusan olyan alkotás, amelyen érezni lehet az alkotó gondolatait, de a hatása a látottaknak biztosan mindenkiben másképp csapódik le.

Reduction trailer from Réka Anna Szakály on Vimeo.

A filmeket tematikus blokkokba sorolták: Találkozások, Furcsaságok, Családban marad, Felnövéstörténetek; az ötödik blokk a Határesetek címet viseli, amiben olyan külhoni magyarok alkotásai láthatók.

A magyar versenyprogramban Péterfy Bori színész és énekesnő, Reisz Gábor filmrendező és Olmo Omerzu szlovén filmrendező zsűrizik. Péterfy Bori az esemény nagyköveteként is jelen van. A nemzetközi versenyprogram zsűriszékében Ugrin Julianna producer, Szilágyi Fanni rendező, operatőr, valamint Igor Prassel foglal helyet.

A fesztiválon szakmai programok is futnak, ahol többek között a zöld filmgyártásról, a streaming hatásairól és a kreatív szakmában dolgozók kényszerszünetéről is beszélgetnek, ezeket a Friss Hús Facebook-oldalán élőben is lehet követni, később pedig visszanézhetőek.

Több nap van hátra a fesztiválból, ha valaki nem tud személyesen jelen lenni, a Távmoziban is követheti az eseményeket.

(Borítókép: Jelenet a Massacre című rövidfilmből)