Teherautóra szállnak a Budapesti Fesztiválzenekar művészei, vagyis június 9-én és 11-én ismét a főváros utcáit járják. Így aztán senki ne lepődjön meg azon, hogy délutántól estig a belvárosban és Újlipótvárosban felbukkan az élő zenés teherautó. Aki pedig az ország más településén él, az is készülhet, mert a Budapesti Fesztiválzenekar országszerte koncertet ad templomokban és zsinagógákban.
A kezdeményezés nem új, inkább már hagyomány, és célja az, hogy a komolyzene is legyen örömzene, élmény, amely befogadható, szerethető. A Fesztiválzenekar erről kisfilmet is készített, ez most meg is tekinthető.
A Budapesti Fesztiválzenekar alapítója, Fischer Iván azt mondja, hogy
ez egy ünnep, látjuk a járvány végét. A következő szezon igazi újjászületés lesz, mert végre újra közönség előtt tudunk muzsikálni, erre várunk egy éve.
A Fesztiválzenekar zenés teherautója kisebb megállókat is beiktat, hogy a zenei élmény ne csupán suhanó legyen. Arra pedig ügyelnek, hogy könnyed, mindenki számára befogadható darabokat játsszanak.
Mintegy negyven éve már
A Budapesti Fesztiválzenekart Fischer Iván és Kocsis Zoltán alapította 1983-ban azzal a céllal, hogy a legigényesebb muzsikával lássa el közönségét. A Budapesti Fesztiválzenekart ma a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. Felléptek már a New York-i Carnegie Hallban és Lincoln Centerben, a bécsi Musikvereinban, a londoni Royal Albert Hallban és Barbican Centre-ben. Számos nemzetközi fesztivál állandó vendégei (Mostly Mozart Fesztivál, Salzburgi Ünnepi Játékok, Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál). 2013-ban Mahler 1. szimfóniájának felvételéért Grammy-díjra jelölték, Mahler 5. szimfóniájának felvételéért 2014-ben megkapta a Diapason magazin rangos díját, a Diapason d’Ort, valamint az olasz Toblacher Komponierhäuschen-díjat. Működését a Magyar Állam és Budapest Főváros támogatása biztosítja.

Fotó: Budapesti Fesztiválzenekar / BFZ
A Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Hét programsorozatában pedig többségében vidéki templomokban és zsinagógákban ad koncerteket: a berettyóújfalui zsinagóga felújított épületében, a tokaji, a szekszárdi és keszthelyi zsinagógában. Zenéjük hallható lesz templomokban is, például Pestszenterzsébeten, Révfülöpön és Perbálon. A vallási épületekben tartott eseményekre a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz kötött. A részletes program és további részletek a zenekar honlapján, a www.bfz.hu oldalon olvashatók.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!