Judit, Xénia
18 °C
35 °C

Hetvenéves a Magyar Állami Népi Együttes

2021.06.18. 07:43

Fennállásának hetvenedik évfordulóját jubileumi évaddal ünnepli a Magyar Állami Népi Együttes. A 2022 tavaszáig tartó rendezvénysorozat egyik fontos eseménye lesz a Tánc-Ünnep, de a Szegedi Szabadtéri Játékokon július 23-án látható gálaműsor mellett az együttes őszi premierrel, európai turnéval, filmbemutatóval készül, valamint megjelenik egy, a táncosok mindennapjait bemutató fotóalbum is.

A Magyar Állami Népi Együttes megszervezésére Rábai Miklós, az együttes alapítója 1950-ben kapott megbízást, 1951. április 3-án pedig már – a Mojszejev Együttessel közös műsorban – a táncosok fel is léptek az Operaházban; május 14-én pedig a Városi Színházban (a későbbi Erkel Színház) a Magyar Állami Népi Együttes Ének-, Zene- és Tánckara megtartotta első önálló bemutatóját is. 

Legendás vezetők

Rábai Miklóst a többi között Tímár Sándor, majd Mihályi Gábor követte. A Magyar Állami Népi Együttes történetének három nagy korszaka kötődik hozzájuk: a társulat az ország legrangosabb néptáncegyüttesévé vált, a világon a legtöbbet utazó társulatok közé került. Hét évtizedes fennállása alatt négy világrész ötven országának színpadain léptek fel, több mint ötmillió néző előtt.

A jubileumi évadban 70 év színei címmel az együttes nagy formátumú alkotóinak művészetét idézik meg a Hagyományok Háza színpadán június 26-án. Ezt követi majd a Tánc-Ünnep című nagyszabású gálaműsor július 23-án a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozatában. Ebben részt vesz például Lajkó Félix, a Szent Efrém Férfikar, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák, Brassói-Jőrös Andrea és Staszny Zsófia operaénekes, valamint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar.

A fotóalbumot június 24-én mutatják be, benne Váradi Levente fotóművész képei láthatók. A Végtelen motívum című kötet a Magyar Állami Népi Együttes előadásait és a kulisszák mögötti életét örökíti meg, gazdag képanyaggal a 2019–20-as évekből. Ezzel párhuzamosan Hetven év alatt a világ körül címmel szabadtéri kiállítás nyílik az együttes székháza, a Hagyományok Háza előtt a Corvin téren. A tárlat tablókon, hirdetőoszlopokon, monitorokon és viseletbe, jelmezbe öltöztetett bábuk segítségével mutatja be a hetven esztendő történetét és művészeti eredményeit.