Filmtörténeti esemény Veszprémben: filmet néztek meccs helyett!

Ami az újszülött Magyar Mozgókép Fesztivál nyitóprogramjának hivatalos részét illeti, a film előtt Porga Gyula veterán veszprémi polgármester elmondta, hogy milyen jó lesz húsz év múlva konstatálni, hogy hagyománnyá vált a fesztivál. Korábban Can Togay, a Veszprém−Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt művészeti főtanácsadója beszélt arról, hogy szerettek volna ide egy nemzetközi filmes találkozót, mire Káel Csaba megkérdezte: a Filmszemle jó lesz?

Mint ezt a filmügyi kormánybiztos más fórumon is kommunikálta, a tervek szerint

Persze ehhez még sok mindennek kell teljesülnie, de a mostani fesztivál a folyamat biztató állomása lehet. Prokopp Dóra mint az esemény háziasszonya az eseményen színpadra szólította Navracsics Tibor kormánybiztost is, aki szintén örült, hogy jó lesz az EKF, és hogy most filmeket is nézhetünk.

A műsorvezető, aki volt már mentőorvos, Szerencsekerék-forgató, Filmmúzeum Rt.-vezérigazgató, étteremtulajdonos, jelenleg családanya és még ezer egyéb arccal rendelkező személyiség, egyértelműen bizonyította, hogy még mindig feltalálja magát, ha közönséget lát és mikrofon van előtte. A protokollszereplők színpadra szólítása után egy gyors és családias beszélgetést celebrált a fesztiválnyitó produkció rendezőjével és a két főszereplővel. Profi lévén már akkor felvillantotta, mi is az a dramedy.

Megkérdezte a rendezőt, miért ezt a műfajt választotta első nagyfilmjének, Varsics Péter pedig tömören felelt: mert erre kérték fel. Persze csak úgy vállalta, ha saját elképzeléseit is beleviheti. Kellett-e kompromisszumot kötni, perdült a következő kérdés, mire ismét rövid válasz érkezett – mindig.

A női főszereplővel, Béres Mártával már több szerencséje volt az örökzöld műsorvezetőnek. A felvezetés még döccent egy picit, bennfentes információként elhangzott, hogy a színésznő önmarcangoló típus, majd jött a kérdés, vajon forgatás közben is marcangolta-e magát, de az újvidéki színésznő kirántotta magát a kátyúból. Elmondta, hogy nem marcangolt, hanem eufóriában dolgozott, és nagyon hálás a rendezőnek, hogy rá, a Magyarországon szinte teljesen ismeretlen színészre bízta a főszerepet.

Most időugrás következik, mert amiről lentebb írok, csak a film közben derült ki.

Ismerünk néhány nagy színészt, akik a vígjátékban sem nevetségesek, a drámában sem unalmasak és a legsematikusabb műfaji klisét is képesek valós emberi helyzetté alakítani. Béres Márta is hasonló képességeket mutat.

A beszélgetés a férfi főszereplővel, Fekete Ernővel igen rövidre sikerült. Tulajdonképp elmaradt. Talán Prokopp Dóra évtizedes rutin vezérelte belső órája jelzett, hogy lejárt az idő, kezdődjön a film. Mindenesetre Ernőre csak szöveg nélküli szerep jutott ebben a szituációban. Amikor elhagyták a vászon előtti színpadot, nem látszott rajta, hogy nagyon bánná. Jelenléte így is kifogástalan volt.

Ami a filmet illeti, az első fél-háromnegyed óra kissé halványnak tűnt. Ez annak tudható be, hogy az év második leghosszabb nappala idén június 21-re esett, szerdán tehát még mindig későn került sor a napnyugtára. Kilenckor még olvasni lehetett a szabadtéri vetítés színhelyén, a veszprémi vár szívében, a csodálatos Szentháromság téren. Ahogy a vetítőberendezés fényének nem volt többé természetes riválisa, életre kelt az a képi világ, amelyet Nagy András operatőr eredetileg elgondolt.

A film alaphelyzete egyszerű – van egy sikeres marketingszakember, aki úgy érzi, hogy mély irodalommal kell kitöltenie sekélyes életét. Ír egy könyvet, amelyet elég mélynek gondol. Összefut a bestsellerlistákat vezető, Így vagy tökéletes című könyv írónőjével, akinek munkáját, világszemléletét mélységesen lenézi – a könyvét persze nem olvasta. Természetesen az olvasók értékítéletét megveti, és rettenetesen bántja, hogy miért nem az ő művéért rajonganak. Jönnek a műfaj szokásos dramaturgiai elemei, szerelem, árulás, cselszövés, megbánás és egyéb kötelező fordulatok, amelyek önmagukban nyilván csak a vázként szolgálnak, amire jót-rosszat rá lehet pakolni.

Az Így vagy tökéletes című új magyar filmben erre a vázra kiváló színészek építenek testet. Béres Mártát nem dicsérem tovább, folytatnám inkább Fekete Ernővel, akiről a Katona József Színház előadásainak limitált számú, de annál fontosabb közönsége mellett azok is tudják, milyen jeles színművész, akiknek szokásuk jegyet venni a magyar filmekre.

Ő szintén képes megtölteni a forgatókönyvben számára kijelölt karakter kontúrjait életszínekkel, sőt gyanítom, még a kontúrokon is módosít. Fegyelmezetten, egyéniségét a szerep alá rendelve építkezik. Ismeri a műfaji követelményeket, jó ízléssel és arányérzékkel váltogatja a mélyet a felszínnel.

Ez a többnyire igen jól működő arányérzék általában jellemző az egész filmre, ami azt jelzi, hogy a rendező nem csak a színészek kiválasztásánál végzett jó munkát.

A történet első harmada friss, felismerhetően magyar, mégsem provinciális hangulatú. Jók a poénok, profi a ritmus, szikár és a lényegre koncentrál a cselekményszövés. Hasonlót a műfajt – szerintem – legvonzóbban művelő francia filmeknél tapasztalni leggyakrabban. Elegáns és tudatos feldolgozása annak a néhány drámai alaphelyzetnek, amelyekből minden ilyen jellegű alkotás építkezik.

Kundera óta A lét elviselhetetlen könnyűsége regénycím jut eszembe, amikor arra keresem a szavakat, mi lehet közös a tragédiában és a komédiában. Megcsalnak, becsapnak, elveszik a hitet valamiben, amit létfontosságúnak gondolunk, aztán az élet megy tovább, és kiröhögjük magunkat. Ez lehet a dramedy lényege.

Folytatom a színészekkel, akikkel ezt ezúttal elég jó hatásfokkal sikerült megvalósítani. Ónodi Eszter kétszer-háromszor villan fel, és mint a villanásokra általában jellemző, ha becsukjuk a szemünket, akkor is látjuk.

Trokán Nóra úgy alakítja a szupermenő reklámmodellt, hogy nem is értjük, miért nem fedezték még fel a legnagyobb ügynökségek. Tökéletes. Amúgy lehet, hogy felfedezték.

Dér Zsolt emblematikus a tapló, a trendin kokós, végtelenül teljesítményorientált, felületes és fondorlatos marketingmágus-tanonc szerepében. Hibátlan Thuróczy Szabolcs, Lengyel Tamás, Elek Ferenc is. Minden szerepet főszereplő alakít.

A rendező és a forgatókönyv írója, Csurgó Csaba nyilván nem kérges bőrű profi. Van a műfajnak néhány csapdája, amelyet nem sikerült elkerülnie. A szemtelen könnyedséghez szükséges fölényes magabiztosság és rutin néha hiányzik, ilyenkor előbukkan a vázszerkezet. Látjuk, hogy jön az elkerülhetetlen konfliktus, amelyet valahogy fel kell oldani, ármány és szerelem, bűn és feloldozás, miért szereti az áldozat a bántalmazót és hasonló feladatok. Aztán megjelenik Hegedűs D. Géza a cinikus, már csak önmagáról szóló életripacs filmkritikus karakterében, és újra játékba hozza a filmet. Plasztikussá teszi, mit is jelent a valójában félelmetesen nehéz könnyű műfaj hitelességéhez elengedhetetlenül szükséges mérhetetlen mennyiségű rutin és megkérdőjelezhetetlen szakmai tudásból fakadó fölényes magabiztosság.

Helyére kerül a történet, magukra találnak a karakterek, természetessé válik a már-már elkerülhetetlenül mesterkéltté váló befejezés. Nem kell mindent véresen komolyan venni, és mindjárt vállalhatóvá válik, ha elhisszük: minden jóra fordulhat. Ez csak egy film. Ez csak egy élet. Nem tökéletes, de vállalható, és az sem szégyen, ha időnként szórakozunk.

A film után Prokopp Dóra színpadra szólította a film teljes stáblistáját. Közben elárulta, hogy a vetítéssel egy időben zajló német–magyar focimeccs eredménye 1–2. Kettő–kettő! − zendült fel válaszul egy erőteljes férfikórus a nézőtérről. Ki merné ezek után még egyszer kijelenteni, hogy a férfiak egyszerre csak egy dologra képesek figyelni?

(Borítókép: InterCom / Port.hu)