A Mennyország tourist születéséhez 2x5 liter kannás bor kellett

„Ülj le mellém, valamit mondok.” És tényleg leült, és tényleg mondott valamit. Hogy mit? Lukács Lászlóval, a Tankcsapda frontemberével az Index podcast stúdiójában beszélgettünk.

Ha vasárnap, akkor Sunday Brunch az Indexen. A stúdióba ezúttal Lukács László, a Tankcsapda frontembere látogat el. Az apropót az élet- és a koncertélet újraindulása, illetve a zenekar új klipjének Indexes premierje adta. A dal a 2019 őszén megjelent Liliput Hollywood című album egyik veretes szerzeménye,  a „Megölni engem” mozgóképes feldolgozása erős vizuális élményt ad.

Noha a beszélgetés a harmadik hullám vége felé készült, Lukácsék túl vannak pár koncerten, többek között a Budapest Parkban is, és már tudják mit csinálnak idén nyáron. Három részletben vonultatják fel eddigi életművüket az említett helyen. Ebből az első évtized bemutatása pipa, legközelebb július 30-án, a zenekar második évtizedének dalaival támadnak a fővárosban.

Lukács reszelős beszédhangját jó hallgatni, miközben az Index Sunday Brunch podcastjében mesél a zenekar 32 évéről. A beszélgetés egyik legnagyobb felismerése, hogy a frontember önazonos és nem akar többnek látszani annál, mint ami. Mesél pár érdekes dolgot legismertebb számuk, a  Mennyország tourist keletkezéstörténetéről, például azt, hogy a megszületéséhez 2x5 liter szegedi vörösborra volt szükség műanyag kannában a stúdióba szállítva. Emellett kevéssé ismert feleségéről is halljuk őt, ahogy a debreceni közéletről ugyancsak ejt pár szót. Tartson velünk vasárnap reggel 10-től az Index címlapján!

Ha ideje engedi, hallgassa meg mások mondandóját is. A Sunday Brunch podcast korábbi vendégei voltak: