Az életüket adják, hogy szórakoztassanak

cirkusz 2.0-9
2021.07.04. 20:13
Az Index újságíróit néhány napra befogadta a Richter Cirkusz, így most önök is beleshetnek a kulisszák mögé. Zamárdiban alkalmunk volt megfigyelni és megörökíteni azokat a pillanatokat, amiket a show nem tud visszaadni. Olyan emberekkel találkoztunk, akik pár perc szórakoztatásért naponta az épségüket, az életüket teszik kockára.

Lakóautók, kocsik, buszok. Másnak csupán járművek, de egy artista hónapokig, éveken át ezekben él. Egy művész életének díszletei.

Egyenetlen talajon sétálunk a hatalmas cirkuszi sátor mögött, víz- és mindenféle csöveket átlépdelve haladunk. A terület feltűnően zsúfolt, mégis kihaltnak tűnik. Még nem tudjuk, hogy mit szabad és mit nem, hová léphetünk, hová nézhetünk, hiába kaptunk engedélyt arra, hogy körbejárjuk a területet. Az újdonság varázsa óvatosságra int bennünket. A cirkuszok kulisszái mások, mint a kőszínházaké. Bár itt is tilos takarásban állni, jelenlétünk bármikor zavaró elem lehet, de a színfalak, vagyis a ponyvák itt nem művészbüfét és öltözőket rejtenek: a cirkuszi sátor mögött otthonok sora áll.

Titokzatos világ, állati kérdések

A kulisszák mögött két hullafáradt artista fiúba botlunk. Nem magyarok, a cirkusz világában ez nem meglepő. A cirkusz közös nyelve a művészet, senki sem kizárólag a saját nemzetének játszik. Sőt. A fiúk nem egy hosszúra nyúlt tavaszi fáradság miatt ásítoznak. Egy spanyolországi cirkuszi fesztiválról jöttek. Kétezer kilométer van mögöttük, a nyakukban meg egy aranyérem. Richter Kevinnel dolgoznak, nyertes deszkaszámukat idén nyáron Zamárdiban és Budapesten is bemutatják.

Hagyjuk őket, hadd pihenjenek, de továbbhaladva a lakókocsik között arra jövünk rá, hogy olyan ez, mintha néhány lépéssel átjutnánk egy másik kontinensre. Addig rendben van, hogy a cirkusz egy másik dimenzió, de ami az előbb még Zamárdi volt, az most hirtelen egy másik földrész zebrákkal, tevékkel és egy elefánttal, a látványt, három törpe póni, és rengeteg gyönyörű ló látványa töri meg.

Mind közül azonban mégis Szandra, a negyvenöt éves elefánt látványa a leghatalmasabb. Talán ez lesz az utolsó szezonja. A pakliban ugyanis benne van, hogy jövőre Magyarországon is betiltják az egzotikus állatok cirkuszi szerepeltetését. Pedig Richter Flóriánék cirkuszában Szandra családtag. Flórián pontosan ismeri az elefánt minden rezdülését, tudja, mikor fáradt, nyűgös, hisztis, de a jókedvét is egyből leolvassa róla. Az elefánt ottlétünk alatt végig dobálja magára a szalmát, csapkod füleivel, ami, úgy mondják, nála a boldogság jele. Szandra cirkuszi közegben szocializálódott, szeret fellépni. A hölgy éppen próbára igyekszik. A nagy sietségben és izgalmában egy jó nagy csokor takarmányt felkap, tele szájjal, lelkesen kocog a sátor felé.

Szandra amúgy nem szégyenlős. Szabadidejében a szemünk előtt fürdik a forróságban. Ormányába élvezettel gyűjti be a slagból folyó hideg vizet, majd azt locsolja magára, a permetből jut nekünk is. A fürdés után pedig úgy fogyasztja el a tízkilós fél dinnyét, mint emberek a puha málnaszemet: másodpercek alatt. Nehezen lehet megszokni, hogy szája helyett az ormányának kínáljuk a harsogó répákat, ám mókásabb etetésben még sosem volt részünk.

A kis hölgy sokak kedvence. Flórián felesége, Edith hihetetlen szerelemmel mesél Szandráról, közös viszonyukról. Az elefánt tipikus nő, viselkedésében Edith sokszor ismer magára. Szandra húsz éven keresztül nem fogadta el Edithet. Talán riválist látott benne, talán irigyelte tőle, hogy Flóriánnal jár, de Edith kitartóan próbálkozott, és kapcsolatuk ma már ott tart, hogy a rajongás kölcsönös. Olyannyira, hogy néhány éve, amikor nagy vihar támadt, és megeredtek az ég csatornái, Szandra Edith fölé terítette fülét, ormányával pedig maga mellé húzta őt.

Kiment a porondra, és bohóc lett

A sátor alatt technikai próba zajlik. Energikus férfi vezényli a hangok és a fények táncát. Richter Szebasztián fáradhatatlanul dirigál a porondon. A másnapi premierre kissé sietve kell egésszé hegeszteni a műsorszámokat, de a villámsebesség nem ismeretlen számára. Feleségével, Eötvös Krisztinával gyorsöltöző produkcióval kápráztatják el a közönséget, legutóbb a Fővárosi Nagycirkusz Dinasztiák előadásában, amiről akkor mi is írtunk. Most ugyan nem lépnek fel, de Szebasztián unokatestvérének, Richter Flóriánnak segít a rendezésben. Az artisták közül néhányan már itt vannak, mások meg hamarosan érkeznek, de a háttérben mindenki napok óta azon dolgozik, hogy a műsor zökkenőmentes legyen, és fenntartsa a gyerekek és szülők figyelmét. Mert nézőszemmel a cirkusz csupa csillogás, fény, flitter és mosoly, ám a manézson túli világban minden ott van, ami nélkül nincsen se fény, se mosoly: szélsőséges időjárási viszonyok, szél, tűző nap, por, sátorállítás, az állatok gondozása, és a sok-sok, soha véget nem érő gyakorlás.

PomPom bohóc is folyamatosan gyakorol, még akkor is, ha műsorszámát a közönség reakcióira építi. De tény, neki aztán nem esik nehezére, hogy kapcsolatot teremtsen idegenekkel. Meghív minket lakóautós otthonába, ahol ideje legnagyobb részét Carlos nevű bullterrierjével tölti. „Ők a legnagyobb bohócok. Ez a kutyafajta nagyobb nevettető, mint bárki más.”

Így mutatja be az ebet, és Carlos mintha hallaná gazdája szavait, belekezd mókás játékába: simogatásért könyörög, ide-oda ugrál, a lakóautóban komplett földrengést idéz elő, majd csecsemőpozícióba vágja magát PomPom ölében.

A bohóc, polgári nevén Szabó László artista családba született. Budán járt iskolába, majd a vendéglátóiparban helyezkedett el. A véletlen csinált belőle bohócot. Egy rokonánál dolgozott egy angliai cirkuszban, a hangtechnikáért felelt. Egyszer fogadásból ugyan bement már a porondra tányéregyensúlyozó számával, de bohócként akkor lépett fel először, mikor az aznapi nevettető hirtelen lelépett, és valaki kellett a helyére.

Szabó Lászlóból így lett PomPom, aki azóta a közönséget tisztelve adja elő interaktív számait. A Richter Cirkusz idei műsorában azonban az is kiderül, hogy PomPom szuper erővel rendelkezik. Egyik képessége az, hogy a nézők bármit megtesznek, amit csak kér tőlük, és ez valóban vicces és váratlan jelenetekhez vezet.

László lakókocsija otthonosan berendezett, minden felület emlékekkel teli. Díjak, képek, személyes tárgyak. Gyermekei külföldön élnek, s bár van egy háza Németországban, és egy lakása is Budapesten, mégis az úton, a kocsiban érzi otthon magát.

Vándorélet, szerelem

A vándorélet szépségeiről mesél Váradi Petruska Nándor, a zsonglőr is, amikor guruló otthonukban meghív minket egy feketére. Felesége Diana légtornász, akivel Norvégia nemzeti cirkuszában (Cirkus Arnardo) ismerkedett meg. Ha nincs az a szezon, és nincs az utazó munka, most nem lenne ez a szerelem, sem Luna, a kislánya, a hihetetlen energiákkal bíró, barátságos, nyílt szívű leányzó. Nándor negyedik generációs artistacsalád tagja. Nagyapja Váradi Weisz Nándor Jászai Mari-díjas, Érdemes művész és Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett világhírű artistaművész. Édesanyja is artista volt, apukája viszont civil szakmában dolgozott. Ez utóbbi azért érdekes, mert a cirkuszosoknál ritka, hogy valaki olyan pár mellett kössön ki, akinek polgári hivatása van. Persze, azért itt is kiderül, hogy édesapja világot szeretett volna látni, és a cirkusszal sokat utazhatott, ő felelt a sátor technikai dolgaiért.

Nándor több nyelven beszél anyanyelvi szinten, de számos nyelven megérteti magát. A cirkuszvilág művészeinél sokakra igaz, hogy szempillantás alatt váltanak spanyolból angolra, magyarból franciára, oroszból olaszba. A sok utazás, és az artisták sokszínűsége pedig olyan helyeket és embereket ismertet meg velük, amivel turistaként soha nem találkoznának. Nándor persze tudja, hogy az utazó életmód nem várt kellemetlenségekkel is járhat, hiszen előfordul, hogy olyan helyen járnak, ahol napokig nincs áram, a víz befagy, a szél folyton fúj, eső hull, de ezek azok a pillanatok, amelyek a Netflix és egyéb technikai kütyü nélkül még inkább összehozzák a családot és a művészeket.

Egy artistának a kívülállók mindig sok kérdést tesznek fel, és ezzel mi sem vagyunk másként, a válaszaikból pedig azt lehet érezni, hogy elfogadják, csak éppen nem értik a kíváncsiságunkat. Számukra természetes, hogy közelebb élnek a természethez, utaznak, arrébb költöznek, többet látnak a világból. Nekik az állandóság, a monotónia és az irodai munka az, ami szinte értelmezhetetlen.

Gyerekek és felcserélt szerepek

Szállásunk közvetlen a cirkusz mellett, a Bohém Birtok egyik házikójában, a lakókocsik közvetlen szomszédságában található. Innen is lehet hallani, amint éjjel egy körül – talán Flórián – navigál egy hang alapján hatalmas kocsit. Újabb artisták érkeznek, és a hajnali napfényben már gondosan kipakolt növények fürdőznek lakókocsijuk ajtaja előtt. Mindenhol béke és nyugalom, gyönge szél kúszik a cirkuszi sátor kupolája alá, és ettől úgy tűnik, a ponyva mintha lélegezne.

Amíg mindenki alszik, Flórián a teraszon próbál magához térni. Egy bögre tejjel és néhány kekszdarabbal készül fel az aznapi kihívásokra. De nem sokat mereng, siet az állatokhoz. Becsekkol Szandrához, ránéz a lovakra, vele nem könnyű tartani a tempót.

Pár órával később a madárcsicsergést felváltja a nyüzsgés. A kocsikból zene, tévé moraja, gyerekkacagás és beszélgetés hallatszik ki. A napfényfürdőző szobanövények mellett két kisgyerekbe ütközünk. A hétéves Dominik és a harmadik életévében totyogó Natália egy tized másodperc alatt lesz velünk jóban. Édesapjuk engedi, hogy fotózzuk őket, és Dominik a világ legtermészetesebb mozdulatával öleli át kishúgát, látszik rajta, nem csak a kép kedvéért.

Jó testvérek. Szavakkal nehéz leírni, de még képeken sem egyszerű bemutatni őket. Édesapjuk, Marius az ugródeszkacsoport tagja, anyukájuk Lenke szintén artista, s bár ide úgy érkezett, hogy csak a büfében segít, azt este végén mégis dresszben és talpig sminkben mosolyog Szandra hátán a porondon.

A gyerkőcök fiatal korunk ellenére önjárók. Dominik azóta foglalkozik kishúgával, mióta Natali megszületett. Amikor szülei fellépnek, sokszor ő ringatja álomba testvérét. Minden mozdulatából árad a gondoskodás és a talpraesettség. Persze vannak szabályok, s mivel a cirkusz egy nagy család, az előadások alatt többen vigyáznak a kicsikre, mint normál esetben.

Egy perc az élet

Domival és Natival együtt nézzük a premiert. A picik kiöltözve, egymás kezét és popcornt szorongatva lépkednek fel üresen hagyott székekhez. Legjobban az élő ágyúgolyót várják, mert olyat még sosem láttak. A többi számból már eddig is jócskán kaptak ízelítőt. De a nézőtéren minden gyerek tágra nyílt szemmel bámulja, amint alanyunk beereszkedik a vascsőbe, majd egyetlen lövéssel a biztonsági hálóba röpül. Teljes az extázis. Néhány számmal később a civil gyerekek továbbra is megőrülnek az izgalomtól, de Nati már valamiért érdekesebbnek találja azt, hogy a székek alatt látja a füvet. Ezzel kapcsolatban nagyon szeretne valamit mondani, de a hangját elnyomja a zsivaj, emiatt kifliszájat görbít, és krokodilkönnyeket hullajt. A bátyja észreveszi Nati bánatát, szeretettel öleli magához húgát, amitől a lány megnyugszik.

Az állatos számok persze számukra is megunhatatlanok. Amikor pedig Richter Angelina feltűnik a porondon a világ egyik legszebb lovával, a srácok is feszülten figyeltek. A csodaló előző nap tévés vendégszereplésen volt, most mégis fáradhatatlanul emelgeti lábát. Aztán érkeznek a tevék, és Domi hirtelen elkomorul. „Nem szeretem a tevéket, anyukám úgy törte el a bordáit, hogy leesett valamelyikről.”

Furcsa dolog a cirkusz. Mindaddig, amíg csak tapsolunk és nevetünk, minden varázslatos, miközben a legtöbben bele sem gondolnak abba, a porondon emberi életek múlhatnak egy-egy mutatványon. Jó mutatja ezt a halálgömb nevű szerkezet is, amit éppen a porond közepére tolnak. A rácsos szerkezetbe egy motorost engednek be, aki félelmetes gyorsasággal köröz a gömbben. A délutáni technikai próbán az egyik motor defektet kapott, sofőrje pedig lezuhant. A sátor alatt egy emberként pattant fel és rohant hozzá minden artista. Kiderült, hogy nincs nagy baj, de a motoros bicegve hagyta el a porondot. Most újra itt robog a gömbben, s rajta kívül még ketten. A halálgömb pedig, hogy fokozzák a hangulatot, ketté nyílik. Félgömbben körözve, egymás után, mint a dongók, még félelmetesebb a látvány. A műsorszám végén ováció, tapsvihar.

Utcát neveztek el a Richter családról Balatonlellén

A Balaton déli partján belebotlani a Richter névbe mindennapos. Zamárdiban a Richter Flórián Cirkusz, Balatonlellén pedig a Magyar Nemzeti Cirkusz található. Utóbbi alapítója Richter József, jelenlegi vezetője pedig Ifjabb Richter József. A családról most utcát neveztek el Balatonlellén, a város ezzel a gesztussal fejezte ki tiszteletét előttük, hiszen már 25 éve élnek és dolgoznak Lelléért.

A deszkaszámnál látjuk, hogy egy szőke hajú lány biceg a nézőtér felé, de aztán megáll. Meggondolja magát, könnyes szemmel távozik. Tizenöt éve artista, rendhagyó módon az utcáról került ebbe a világba, artistaképzőbe sem járt. Kevin csoportjával három éve dolgozik, a karantén alatt a Fővárosi Nagycirkuszban még vele ment a deszka premierje, ám az egyik próbán leesett, a lába rossz irányba hajlott, szalagja több helyen elszakadt. Kérdéses, hogy vissza tud-e még állni valaha, de amilyen belső tűzzel mesél munkájáról, alighanem megtalálja a hozzá visszavezető utat. Egy trükk, egy műsorszám mögött évek gyakorlása van. Egy artista élete tele van vággyal, akarattal és olykor kényszerű lemondással. Hihetetlen ambíció és fegyelem kell a létezéshez, a túléléshez, különösen annak tudatában, hogy egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy az egész szakma hűtlenül hátat fordítson nekik.

Sapito kulcsa

Nem véletlen, hogy az artisták időről időre elgondolkoznak azon, hogy megéri-e ezt csinálni, aztán mindig oda lyukadnak ki, hogy igen. Ez az életük. Az, hogy csinálják, hogy mennek előre, különösen most, hogy visszakapták a közönséget is. „A cirkusz lelke a közönség”, ezt mondják a cirkuszművészek.

De azért lelke minden artista is, és az összes segítő, aki a háttérben dolgozik. Mert amikor leáll a pörgés, és nincsen próba vagy előadás, a jókedv veszi át az irányítást. A cirkusz éli hétköznapi életét. Az artisták munkája a bizalomra épül, ez pedig mély barátságokat szül a ponyvák alatt. A légkör családias, és a velük töltött néhány nap alatt kicsit minket is befogadtak. A cirkuszosok az újoncokat rendszeresen elküldik azzal, hogy keressék meg a sapito kulcsát. Szerencsére ettől minket megkíméltek, ellenkező esetben még most is keresnénk a nemlétező kulcsot, ami bezárja a cirkuszi sátrat.

Aki kíváncsi a Richter Cirkusz műsorára, augusztus végéig megtekintheti Zamárdiban. A bohóccal pedig érdemes vigyázni, mert mindenre rávesz...

(Borítókép: Gombkötő Emma / Index)



  • Bérelnék
  • Bankszámla