Roma buli a láthatáron

IMG 4600
2021.07.09. 18:28
Az Anima Sound System zenekar legendás Gipsy Sound Clash című albumának húszéves évfordulója alkalmából különleges turnéra indult, amelynek első budapesti koncertjét megismételhetetlenül különlegesre tervezték, és a Kobuciban tartják meg augusztus 3-án, kedden. Roma buli – ez az alcíme a koncertnek, lesz sok vendég, de ennél azért többről van szó.

A magyar–roma-viszony kulturális szépségeire, gyönyörű egymásrautaltságára mikor máskor mutatnánk rá, ha nem most, ebben a negatív, egymásban majdnem mindig csak a rosszat látó időszakban. Fedezzük fel a szépet, a közös hagyományt a másikban! A mi olvasatunkban ez az üzenete ennek a huszadik évfordulónak – mondta az Indexnek Prieger Zsolt, a zenekar vezetője. Hozzátette, szerinte a magyar kultúra egy és oszthatatlan, ráadásul ez az egyszerre tradicionalista és modernre nyitott közeg az, amely a roma kultúra és társadalmi törekvések új hajtásait is szárba tudja szökkenteni.

A koncerten a magyar és a roma népdalkincs csodája előtt tiszteleg a zenekar. Az album dalai mellett a műsorban olyan emblematikus Anima-slágerek is felcsendülnek majd, mint a 68, a Good Luck Boy, a Crossroads, a Csángó, a Csinálj gyereket vagy a Tedd a napfényt be a számba.

Nemcsak roma hagyományőrző meglepetésvendégek lesznek ott augusztus első keddjén az Anima Sound System vendégeként, de a zenekar ghánai énekesnője, Telma Lincoln, a Tekerd című dalt nyolcévesen feléneklő Prieger Fanni és a zenekar új énekesnője, a neves színész, Törőcsik Franciska is, akivel a zenekarvezető irodalmi műsorokat is prezentál többfelé idén nyáron. Az már csak ráadás, hogy az Anima első énekesnője, Bognár Szilvia is jelen lesz. Az énekesnő, aki különösképpen szeret megmártózni a roma dallamokban, régi Anima-dalokkal készül.

Az évforduló apropóján egy új dallal is megörvendeztetik a rajongókat, amelyet Kovács Antal (Romano Drom) és Törőcsik Franciska színésznő közreműködésével készítettek – erről az Index is hírt ad a jövő héten, élő bemutatója pedig szintén a Kobuciban lesz. A dal a koncert előtt pár nappal megjelenő The Big Gipsy Soundclash Rework című albumra fog felkerülni, amelyen az Anima-dalok új feldolgozásban kelnek életre. Az új dal és a lemez bemutatóját ünneplik meg tánccal, dallal, találkozással a Kobuciban.

(Borítókép:  Anima Sound System)