Nagy tapssal fogadták Cannes-ban Mundruczó Kornél új filmjét

2021.07.12. 06:34

Komoly tapssal jutalmazta a közönség Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a 74. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este. Az alkotást versenyen kívül mutatták be a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban – adta hírül az MTI. 

A világpremier előtt Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója kiemelte: Mundruczó Kornél már megszokott vendége a szemlének, hiszen 2014-ben ugyanitt mutatták be Fehér Isten című alkotását, amely akkor egy fődíjat is kiérdemelt. 

Mostani filmje a holokauszt traumájának átörökítésével és témájával foglalkozik, ami egyben a nyolcadik általa jegyzett film volt. Mundruczó Kornél mostani szereplése már a hetedik volt a fesztiválon. 

A rendező idén tavasszal alig 13 nap alatt forgatta le új filmjét Németországban. Magyarországon a tervek szerint ősszel mutatják be az Evolúciót.