Az Anima új dallal öltöztet fehérbe

2021.07.13. 18:55
Szenvedélyes roma hagyomány, emblematikus Anima-hangzás, hagyományőrzés és költői elektronika jellemzi az új Anima Sound System-dalt, az Öltöztessél fehérbe címűt.

„A Romano Drom általunk régóta csodált énekesével, Kovács Antallal készítettük a számot, míg a női vokálokért új énekesnőnk, Törőcsik Franciska felelt”  – mondta lapunknak Prieger Zsolt. A zenekar vezetője elmesélte, hogy gyerekkoruktól fogva együtt dobban a szívük a roma kultúrával, az már csak mellékes, hogy közreműködött a roma sajtóügynökség létrehozásában, dolgozott cigány újságoknak, neki ez egy magától értetődő, természetes közeg és nem különleges egzotikum.

Ráadásul mostanában újra nagy hatással van rájuk a roma dallamvilág. Prieger testvérével, Szabolccsal írta a számot, de Tokaji-Varga György és Dénes Szilveszter is belefolyt a hangszerelésbe. A munkálatok Szombathelyen zajlottak, ahonnan majd 30 éve elindult és most visszatért a meghatározó, skatulyákat mindig is mellőző zenekar.

Az új dalt elsőként augusztus 3-án a budapesti Kobuciban sok vendéggel együtt mutatják be egy nagy roma buli keretében, megemlékezve és újra eljátszva az idén 20 éve megjelent Gipsy Sound Clash című albumukat.

Az Anima több helyen elcsíphető a nyáron, nagykoncerttel a Margó Fesztiváltól a Szegedi Ifjúsági Napokig, DJ settel többek között a Művészetek Völgyében és jazz-zenészekkel kiegészülve a Paloznaki Jazzpikniken, mindemellett a zenekarvezető folytatja Törőcsik Franciskával közös Térey-, Pilinszky- és Mészöly Miklós zenés-irodalmi estjeit is szerte az országban.