Richter Szandra veszélyben

cirkusz 4.0-7
2021.07.13. 19:32
Az Index újságíróit néhány napra befogadta a Richter Cirkusz, így most önök is beleshetnek a kulisszák mögé. Az első részben bemutattuk a cirkusz mindennapjait, a mostani, második részben pedig azt vizsgáljuk, hogyan férkőzhet egy elefánt a család bizalmába. Interjú Richter Flóriánnal cirkuszról, állattartásról és a tradíciók megőrzéséről.

Richter Flóriánnal beszélgettünk, aki Zamárdiban vezeti saját cirkuszát, mellette pedig mint más artista, ő is hónapokon keresztül lép fel más városok porondjain. Beszélgettünk Szandráról, az elefántról, aki számára családtag, olyannyira, hogy Flórián volt, hogy vele aludt. A cirkusz bár reneszánszát éli, mégis sokkal nagyobb energia becsábítani a nézőt a technika uralta világban.

Hogy néz ki egy ember élete, aki artista és emellett cirkuszt vezet? Mi adja a motivációt a mindennapokhoz, amitől minden szezonban újra el lehet kezdeni a munkát?

Mi ezt a hivatást nemcsak űzzük, hanem éljük is. Nem úgy élünk, mint a legtöbben, akik elmennek otthonról, dolgoznak valahol nyolc órát, majd hazamennek, és a nap további részében megszakad a kapcsolat a munkahelyükkel. Mi folyamatosan itt élünk, ahogy az őseink is ezt tették. Ez genetikai alapon, evolúciós szinten van kódolva bennünk, talán másképp nem is működnénk. A civil élet kint van. Onnan nézve sokan kérdezik, milyen ennyit utazni és dolgozni? Mi pedig azt nem tudjuk elképzelni, hogy egy kilenc emeletes panellakásban éljünk, ugyanazok a falak vegyenek körül, ugyanazon a lépcsőházon közlekedjünk, ugyanazt a liftet használjuk, ugyanazzal a busszal menjünk munkába. Ez a monotónia, hogy a hétvége legyen a heti motiváció, innen nézve ugyanolyan rémisztő, mint a mi életformánk az ő szemükben. Az artista látja a világot, más embereket, kultúrákat ismer meg, és mindez beleivódik a vérébe. Van egy munkatársunk, aki nagyon jó életkörülményeket hagyott hátra, amikor csatlakozott hozzánk. Szinte palotában élt, mégis a mi vándoréletünket választotta, mert ebben az életformában a nehézségekkel együtt is van valami felszabadító. Ez egy életstílus. 

Mi alapján választja ki az éppen aktuális szezon fellépőit? A fellépések mellett járja a cirkuszokat az újdonságra vadászva?

Léteznek nagy cirkuszi családok, mint a Richter, a Donnert, az Ádám, Eötvös, Picard. Ezek több száz éves dinasztiák. Más országokban is vannak ilyen nagymúltú cirkuszi famíliák, mindenki ismer mindenkit. Sosem számolták ki, mekkora ez a közösség, de rengeteg emberből áll. Ebbe születnek bele az utódok, így van ez nálunk is. Ahogy nőnek, kapnak bizonyos díjakat, elismeréseket, így viszik tovább a szakmán belül a családok jó hírét. Elterjed egy hommage az artistáról. Olyan ez, mint mikor a szakács állítja össze a menüt. Az az évi műsorban tapasztaltak és az előző években látott dolgok alapján találjuk ki, hogy mi tetszene a közönségnek a jövőben. Ezek alapján válogatunk, ugyanakkor a saját műsorunkkal is megújulunk.

Miben volt más az idei szezonkezdés?

A turnénk az márciustól október végéig vagy november elejéig szokott tartani. Júliusban és augusztusban a Balatonon, Zamárdiban vagyunk, a tavaszt és az őszt pedig végigutazzuk. Idén a pandémia miatt nem tudtunk márciusban kezdeni, cserébe megnyitottuk a Cirkusz Parkunkat. Ez egy új kezdeményezésünk, hogy majd legyen egy helyük az állatainknak, akik kiszorulnak a cirkuszból, mert már a veszélyes kategóriába esnek. Létrehoztunk egy helyet ahol majd jól érzik magukat, egy remélt állatkerti minősítés papírral rendelkező területet, ahol le tudják élni a hátralevő éveiket.

Mit gondol arról, hogy az egzotikus állatokat ki akarják tiltani a cirkusz területéről?

Megijedtünk az állatvédelemről szóló nemzeti konzultáció ívektől, mert az egyik pontja kiemelten a cirkuszi állatokról szólt. Viszont pár napja olvastam, hogy Németországban – ahol szintén nagy vita volt a vadállatok cirkuszi kitiltásáról – a német parlament megszavazta, hogy maradhatnak, amennyiben megfelelő körülményeket biztosítanak. Ez talán egy jó jel, vagy példa.

Nyilván nem lehet minden cirkuszt egy kalap alá venni. Minden szakmában vannak fekete bárányok, valahol mindig megpróbál valaki ügyeskedni. Így van ez a cirkuszban is. Szerintem őket kéne kiszűrni, szigorúbb intézkedéseket hozni, és ezeket betartatni, rendszeresen felügyelni. Ha erősebben lenne szabályozva, és lenne egy olyan grémium, akik rendszeresen utaznának és felügyelnék az állatok jólétét, akkor a fekete bárányok is eltűnnének.

Vannak, akik szerint kompromisszumos megoldás lenne, hogy azokat az állatokat, amelyek jelenleg cirkuszban dolgoznak, nem távolítanák el, ellenben szerintük új állatokat nem kéne betanítani. Ezt hogyan látja?

Erről az a véleményem, hogy innentől kezdve akkor mindenféle show-ban vagy sportban szereplő állatot, akár a lovardákat is, hosszútávon be fogják tiltani!

Önnek milyen a viszonya Szandrával, az elefánttal?

Szandra 43 éve van velünk, teljes mértékben családtag. Úgy beszélgetek vele, mint bárki mással, hihetetlenül okos állat, mindent ért. Látom rajta, mikor boldog, mikor mikor ideges. Ő is nőből van, vannak ciklusai, ehhez mérten változik a kedve. Most például napok óta teregeti a fülét és dobálja a szénát a hátára, mély hangokat ad ki és nagyokat pislog, folyamatosan eszik, egyértelműen boldog. Ő egy olyan elefánt, akinek a cirkusz a világa. Kell neki az inger, a feladat. Ők már itt születtek, számukra ez a normális élet. Cserébe nekünk is mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy jól érezzék magukat, egészségesek legyenek és tudjunk együtt dolgozni.

Szandra mikor a legboldogabb, mikor van leginkább elemében?

Legjobban a fellépéseket szereti, a tevéket, a lovakat, a fürdetést és az etetést. Ezeket várja. Szerintem érzi, hogy fontos, hogy része az életünknek.

Igaz, hogy volt olyan, amikor Szandra nem volt túl jól, vele aludt? 

A Fővárosi Nagycirkuszban turnéztunk hat hónapot. Ott a közelben vannak az állatkerti elefántok, akik nagyobb hangokat adnak ki időnként és valamilyen oknál fogva ez Szandrát megviselte. Nem mert aludni, nem mert lefeküdni, állandó készenlétben volt. Az egyetlen dolog, amit tenni tudtam érte, hogy felkeltem hajnali öt óra körül, bevittem a porondra, szóltam neki, hogy feküdjön le, én pedig rádőltem a hasára vagy a vállára, és együtt aludtunk. A takarítók is tudták, hogy ilyenkor várni kell, hajnalban minden hangtól csak úgy zeng a cirkusz, így nagyon kedvesen később kezdték a munkát, hogy Szandra aludhasson.

Mi lesz az állatok sorsa, ha megszületik ez a törvény? Hiszen felelősséget vállaltak értük.

Nem tudom. Ugyan van egy állandó telephelyünk, ahol tartanánk őket, szóval lenne helyük, de mi nem lennénk velük. Egy cirkuszt utaztatni, és közben minden nap utazni több száz kilométert, hogy Szandrával foglalkozni tudjunk, az szinte lehetetlen. Így el lenne szakítva tőlünk, a családjától. Most a Cirkusz Parkban gondolkodunk. Ha ez működhetne, és megfelelne az elvárásoknak, lehetne egy kis állatkert, ahol mellettünk maradhatnának, ha úgy alakul.

Mind a két gyermeke ezt a pályát választotta. Félti őket?

Jobban féltem őket, mint mikor én dolgoztam, és vittem vásárra a bőrömet napi szinten. Most ők akarják csinálni, amit megértek és örülök is annak, hogy ilyen lelkesek, ügyesek és szeretik. Viszik tovább a hírünket a világban. De nem lesz egyszerű nekik sem. Ahogy haladunk előre, az emberek egyre jobban eltávolodnak az élő dolgoktól. A cybertér dominál, az internet világa csábítóbb. Napi szinten küzdünk azért, hogy az emberek megtalálják a szórakozást abban, hogy valaki időt, energiát nem spórolva sajátít el egy olyan trükköt, amit más nem tud. Persze monitoron keresztül bármit megnézhetünk, de egészen más, mikor bejönnek a cirkuszba, és egy hús vér ember tényleg a teste épségét, életét viszi vásárra, hogy a nézőt szórakoztassa. Ezt nem negatív értelemben értem, mert ebben rengeteg alázat van a közönség felé, és ez csak az oda-vissza kapcsolattal működik.

Több emberrel beszélgettem, akik szerint a cirkusz reneszánszát éli.

Azt gondolom, ezért a Richter család is nagyon sok mindent tett le az asztalra az elmúlt 25 évben. 1974-ben a szüleim ezüstöt nyertek a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon – ez volt a történelem legelső cirkuszfesztiválja. Rá harminc évre, 2004-ben én is voltam Monte-Carlóban a feleségemmel, akkor ezüstöt nyertem. Nem sokkal ezután megalapítottam a Richter Flórián csoportot, amivel Magyarországon elsőként aranyat hoztunk haza egy lovasakrobata számmal. Több fesztivál van, de a monte-carlói az, ami minden artista álma, ahová legalább egyszer szeretne eljutni, olyan ez, mint a filmeseknek az Oscar-gála. Kevés az olyan artista, akit egyáltalán meghívnak oda, hát még az olyan, aki éremmel jön haza.

Lát esélyt a gyermekei számára a monte-carloi szereplésre?

Persze. Már meghívták őket a Monte-Carlói Ifjúsági Cirkuszfesztiválra, most zajlanak a tárgyalások, hogy jövőre lenne érdemes menniük, vagy inkább a rákövetkező évben. Én a két év múlva tartandó nagy fesztiválra vagyok meginvitálva a Lovas Posta számmal.

Hogyan látja, mivel lehet az embereket becsábítani a cirkuszba, mivel lehet újítani?

Ha meghallgatunk egy mai számot a rádióban, vissza tudjuk dúdolni? Nem. Nincs igazán dallama. Mintha nem lenne rá igény. A mostani énekeseknek jó hangjuk van? Tudnak táncolni és mellette kicsit színészkedni? Nem. Régen ez evidens volt. Vagy felnézünk egy hegedűvirtuózra? Nem, inkább egy Való Világ gyártotta sztárt imádunk. Egészen mások az értékek, más példaképeket választanak maguknak az emberek mostanában, mint rég. Ebben a világban nehéz helyt állnunk a tradicionális eszközökkel. De már mi is beépítünk a műsorba modernebb dolgokat, mint idén a halálmotorosok, vagy tavaly a lézershow, az új elemeket vegyítjük a hagyományossal. Így talán jól tudja magát érezni a legfiatalabb és a legidősebb nézőnk is, miközben az értékeket ápoljuk és őrizzük.

(Borítókép: Gombkötő Emma / Index)



  • Tippek
  • Lakáshitel