Varga Judit lesz az Anna-bál fővédnöke

2021.07.16. 15:51

Július utolsó napján rendezik meg a 196. Anna-bált Balatonfüreden – adta hírül az MTI. A rendezvényt a hagyományokhoz híven az Anna fesztivál programjai színesítik.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta: a rendezvényre meghívást kapnak a 18 éves balatonfüredi lányok és azok a fiatalok is, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be 18. életévüket. Közölte: a 9. Anna fesztivál július 26-án, hétfőn kezdődik, egyebek mellett prímásverseny, operaest, utcabál szerepel a kínálatban.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója a prímásversenyről elmondta, hogy a versenyen idén először a fiatal korosztály is megmérettetheti magát, valamint a klasszikus magyar nóta is felcsendül. Simon Attila, a Herend Porcelán Manufaktúra vezérigazgatója kiemelte, hogy 3300 darab porcelánt szállítanak majd a bál helyszínére 89 millió forint értékben.

A díjak mintájában a tradíció mellett az innováció is fellelhető lesz, az első díj a megújult Viktória-mintát, a második díj a korábbi madaras minta modern változatát viseli majd, a harmadik díjon pedig egy új, zöld árnyalatú Apponyi-minta lesz látható.

Vasárnap bemutatkozik az Anna-bál szépe és udvarhölgyei, este pedig Operafüred címmel filmvetítés lesz a Gyógy téren. A bál fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter, a díszvendég Veszprém város lesz.