Schell Judit otthagyta Spanyolországot és a Thália Színházat

O5A0836
2021.07.16. 05:56
Schell Judit is részt vett Enyedi Ildikó cannes-i filmpremierjén. Magánemberként érkezett, utazik egy nagyot hazafelé Spanyolországból, ahol az elmúlt évet töltötte. Szakmai szempontból itthon is új élet várja: úgy döntött, hogy elmegy a Thália Színházból.

Hivatalosan vett részt A feleségem története világpremierjén?

Jóban vagyunk Mécs Móniékkal, a film producereivel, ők hívtak meg a díszbemutatóra. Nagy siker volt, szép film, jó élmény volt. Kíváncsi vagyok, hogy értékeli a zsűri, de bárhogy is lesz, nagyon jó, hogy megvalósult Ildikó régi álma.

Beszélgetett Sharon Stone-nal?

Ez kimaradt. Én már bent ültem a sorban, amikor megérkezett a vörös szőnyegre. 

Hogy került Cannes-ba?

Jövök hazafelé, és nem szerettem volna egyhuzamban legyőzni ezt a háromezer kilométert. Voltam Córdobában, La Mangán, Megálltam Barcelonában, provence-i falvakban töltöttem pár napot a barátaimnál.

Ezek szerint nem repülővel közlekedik.

Dehogy, hozom haza a kocsimat.

Vissza a Tháliába?

Nem, ott már felmondtam. Most még én vagyok a művészeti vezető a szerződésem végéig, de szeptembertől már nem vagyok ott.

Színészként marad?

Nem, eljövök a színháztól.

Pindroch Csaba is elment a társulatból. Mi ez a nagy menekülés?

Nem menekülés, természetes, hogy néha váltani kell. Én már korábban szóltam, hogy menni szeretnék, ahogy lejár a szerződésem.

Mi az oka?

Úgy gondoltam, az életem több területén is eljött a váltás ideje, tehát a színházban is ideje váltani. Amúgy is jellemző egyfajta ciklikusság a pályámon. A Radnótiból nyolc év után jöttem el. A Nemzeti Színházban a nyolcadik évben szültem meg Borikát, a kilencedikben pedig onnan is eljöttem.

Most is terhes?

Nem, ez most kimaradt.

Mit fog kezdeni a szabadságával?

Nem tudom, gondolom, színésznőként dolgozom továbbra is.

Szabadúszó lesz?

Valószínűleg.

Vannak konkrét tervei?

Nincsenek, nem azzal töltöttem a kinti napjaimat, hogy online kopogtassak mindenféle ajtókon, vagy felhívjam magamra a figyelmet a jövőm érdekében. Éltem a saját jelenemben, most még átélem ezt a gyönyörű utat, aztán meglátjuk, hogyan tovább.

Nem fél a változásoktól?

Szerintem azok jó dolgokat hoznak.

(Borítókép: Schell Judit 2017. augusztus 8-án. Fotó: Ajpek Orsi / Index)