Móric
9 °C
15 °C

Rekordmennyiségű embert vonzhat a szombati Pride

DMARC20180707011
2021.07.23. 18:57
A melegellenes pedofiltörvény okozta felháborodás és a nemzetközi érdeklődés is közrejátszhat abban, hogy az eddigi legnagyobb Pride felvonulást várják a szervezők.

Idén 26. alkalommal rendezik meg a Budapest Pride-ot, ám az elmúlt évekhez képest most rendhagyó esemény lesz a július 24-i felvonulás. 2021-ben nem a Március 15. téren gyülekeznek a résztvevők, hanem a Madách téren, ahonnan az Astoria, Kálvin tér, Fővám tér, Szabadság híd, Szent Gellért rakpart, Döbrentei tér útvonalon haladnak, végül a Tabánba érkeznek. Az érdeklődők az alábbi pontok bármelyikén csatlakozhatnak a menethez, vagy távozhatnak onnan.

A tüntetés tervezett időpontja előtt három hónappal lehet személyes vagy online bejelentést tenni a rendőrségen. Mi a felvonulás időpontját ennél jóval korábban jeleztük a közösségi médián, vagyis az ellentüntetők is tisztában voltak a dátummal és a három hónapos bejelentési határidővel. Online több bejelentést is tettek a felvonulás várható útvonalára, az egész Andrássy út területére. A bejelentéseknek az a célja, hogy megakadályozzák, hogy a belvárosban vonuljunk. Emiatt változott az útvonal

– szögezte le Majercsik Johanna, a Budapest Pride sajtószóvivője. 

Mivel az ellentüntetők száma nem mutatott növekedést az elmúlt években, a szervezők a bejelentések ellenére legfeljebb két-három ellendemonstrációval számolnak.

Szerintünk ugyanaz a húsz-harminc ember fog ellentünteni, akit már szinte arcról ismerünk. A felvonulásra érkezőknek azt javasoljuk, hogy érkezéskor az Erzsébet híd, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út környékét kerüljék el.

Fő a biztonság

A gyülekező időpontja 14 óra, ám érdemes gyorsnak lenni, mert a rendőrök 15 óra után már nem biztos, hogy a gyülekezőponthoz engedik az érkezőket. 15 óra után két rövid beszéd nyitja meg a programot. Beszédet mond Csikós Ádám (a Budapest Pride elnöke/szervezője) és Terry Reintke (az Európai Parlament LMBTI Frakcióközi Csoportjának társelnöke). A menet 17 óra körül érkezik meg a Tabánba.

Kordon nélkül, szabadon vonul a tömeg, de az érdeklődők biztonságban érezhetik magukat, hiszen rendőri kíséret biztosítja a problémamentes lebonyolítást – inkább az ellentüntetőket zárják kordon mögé, mintsem a felvonulás résztvevőit. A Pride szervezésében több száz – láthatósági mellényt viselő – menetkísérő segíti a rendőrség munkáját. A szervezők szerint az elmúlt évekhez képest még biztonságosabb lesz az idei Pride, ez pedig azoknak lehet fontos, akik korábban féltek ellátogatni az eseményre. 

Habár korábban is felvonultak nagykövetek, idén elég nagy külföldi delegáció lesz. Sok politikus, újságíró, televíziós riporter látogat el a Budapest Pride-ra. Senkinek nem érdeke, hogy atrocitás érje a felvonulókat

– vélekedett a sajtószóvivő.

A Tabánnál lesz civil falu, amelyen megannyi szervezet (Amnesty, Háttér Társaság, Keresztények a melegekért, Támogató Szülők Csoportja) vesz részt. A civil falu mellett egy színpad is helyet kap, ahol sok beszéd elhangzik majd, és a zene is szólni fog. 

A házigazda Lang Györgyi lesz, de beszédet mond még:

  • Hegedűs Máté (a Budapest Pride szervezője),
  • Vladimir Luxuria (az Európai Parlament első transznemű képviselője),
  • Hegedűs Emmett (transznemű fiatal),
  • Szél Bernadett (országgyűlési képviselő),
  • Vay Blanka (a Prizma Transznemű Közösség aktivistája),
  • és Karácsony Gergely (Budapest főpolgármestere) is.

Idén is több szervezet indít járművet, összesen hat autó/kamion kíséri a felvonulást. A Budapest Pride kamionja mellett zenés, illetve vízosztó autók is gurulnak a tömeggel, a sort pedig a Momentum járműve zárja.

Csoportok jelentkezését is várták a szervezők, akik általában a menet elején vonulnak, fehér táblát tartva. Idén 45 ilyen csoport vonul majd (pl. vegánok, keresztények stb.). A külföldi résztvevők sem tétlenkedtek: 42 nagykövetségi és kulturális intézeti tag állt ki a Budapest Pride mellet. (Az írásos dokumentum a Budapest Pride honlapján elérhető.) A nagykövetek és a külföldi politikusok szintén együtt fognak sétálni a fesztiválon.

Ami a finanszírozást illeti, a Budapest Pride főleg magánszemélyek és kisebb szervezetek adományaiból gazdálkodik. Az idei adománygyűjtő kampány még néhány napig tart, de már összegyűlt a kitűzött cél, vagyis a 2,5 millió forint, amely a lebonyolításhoz szükséges. 

Most elég nagy felháborodást érez néhány magyar támogatónk, ez pedig azért segített. Ilyenkor szívesebben adakoznak a szervezeteknek, hamar összegyűlt az összeg.

Majercsik Johanna szerint a Pride nemcsak fesztivál, hanem felvonulás is, amely hatványozottan szól a többségi társadalomhoz. Egyre többen jönnek rá, hogy a Pride egy olyan esemény, amelyre szexuális orientációtól vagy nemi identitástól függetlenül bárki elmehet. Pontos felmérést ugyan nem lehet végezni, de a heteroszexuális résztvevők száma is évről évre nő – csakúgy, mint az üzenet hordereje. A szervezők szerint fontos, hogy ne csak LMBTQ-emberek vonuljanak fel, hanem a rokonaik, ismerőseik is, hiszen így ők is megtapasztalják, hogy az LMBTQ-emberek ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak. 

Az Index szombaton folyamatosan tudósít az eseményről, több összefoglalóval jelentkezik a felvonulás után. Tartson velünk a rendezvényen vagy a monitor előtt!

(Borítókép:  A 23. Budapest Pride felvonulásának résztvevői az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2018. július 7-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)