Eufrozina, Kende
9 °C
25 °C

Jordán Tamás: Az élet minden területén vállalni kell a veszélyt

P  2097
2021.08.11. 15:37
Az újranyíló Gödör Klub megnyitására szervezett eseményen találkoztunk utoljára Jordán Tamással. Szinte remegett a levegő körülötte, annyi energiát sugárzott a hetvennyolc éves művész. Most sem tűnt fáradtnak. Gyászolja a POSZT-ot, ősztől újra havi tizenöt előadásban játszik, és szabadidejében politikamentes vitaműsort moderálna. Kérdeztük volna a lányáról is, de erről a témáról nem kívánt beszélni.

Egy hete még az lett volna az első kérdésem, hogy ősztől ismét lesz-e Szókratész védőbeszéde az új helyre költöző Gödörben, de most néhány napig lánya, Jordán Adél coming outja volt a vezető hír a sajtóban.

Ez a téma a magánszféra része, erről nem nyilatkozom.

Értem. Azt viszont nem értettem, amikor a beszélgetés előtt azt mondta a telefonban, hogy nem tudja, mi történik most a színházi életben.

Tényleg kiestem belőle. Rengeteget dolgoztam a színházi élet ügyeiért. Voltam a MASZK és a Magyar Színházi Társaság elnöke, annak idején én hoztam létre a Várban a Csepürágó Fesztivált, az én alkotásom a Pécsi Országos Színházi Találkozó, tehát korábban valóban benne éltem a magyar színházi világban, de ennek vége.

Mit érzett a POSZT széthullásakor?

Kétségbe vagyok esve, de ez is beletartozik a világunk törvényszerűségeibe. Most olyan idők járnak, amikor tudomásul kell venni, hogy sokunk közös művészi koncepciójával ellentétes gondolatok és erők működnek. Ezek az erők győznek.

Mi a győzelem, és meddig tart?

A győzelmek menetrendszerűen eltűnnek, de a vereségek sokáig fájnak. Csekély vigasz, hogy ez pirruszi győzelem, hiszen nincsen POSZT, mert megszüntették.

Mit gondol arról, hogy a nehéz időkben jobb művek, előadások születnek, mint amikor viszonylagos nyugalomban csordogál az élet?

Amikor nehézségekbe kerül a színház – gondolhatunk akár a Kádár-korszakra is –, az a hatás-ellenhatás törvénye alapján dacot vált ki, tehetséget és erőt szül. De a színház tönkremehet nagy ambíciók és tehetségek megléte mellett is, ha nem kap elég támogatást. Ha nem tudnak működni, fizetést adni a színészeknek, ha elbocsátják őket, ha a fiatal színészek nagyon kevés munkalehetőséghez jutnak. Elvileg kéne működnie egy dacos összefogásnak, de szükséges a minimális anyagi háttér. Nem mindegy, kik az igazgatók, és az sem, kik rendeznek. Ugyan én azt mondom, hogy csak felületesen látom a mai színházi életet, de azért megkockáztatom, hogy nincsenek mindenütt megfelelő igazgatók és nem mindent rendeznek tehetséges emberek. Egy tehetséges színészcsapat ezek nélkül nem tudja önmagát megvalósítani.

Sokáig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ott is viharos folyamatok zajlottak le a közelmúltban.

Ennek a miértjét sem értem igazán, a mikéntjét pedig egyáltalán nem. Nem szoktam gyakran megdöbbenni, de itt használhatom ezt a szót, hiszen mindent a felek meghallgatása és előkészítés nélkül vezényeltek le – de legyen ez az ő bajuk.

Ön szerint mit jelent ez a mostani diákok képzése szempontjából?

Azok, akik korábban tanítottak az SZFE-n, akikre nem volt szükség a továbbiakban, rendkívül nagy nevek a szakmában. A magam részéről kétségbe vonom azt, hogy nincs rájuk szükség, mert az ő képességeikről személyesen is meggyőződhettem, de nincs mit tenni. Azokról, akik most fognak tanítani, nem tudok semmit. Nem is merészelhetek olyasmit mondani, hogy ők nem lesznek jók. Adjuk meg az esélyét annak, hogy még jobb tanárok lesznek. Mondom ezt úgy, hogy szeretek focimeccsekre fogadni, és tudom, hogy egy NB III-as csapat nem fogja megverni a Fradit, de nem szabad elvenni az esélyt. Kezdődjön el a mérkőzés, és az első néhány gól után mondhatunk valamit. Addig nincs jogunk esélytelennek kikiáltani egy csapatot sem.

Nem a hallgatók bőrére folyik ez a kísérlet?

Azt, amit most mondok, talán nem is ildomos hangoztatni. A saját példámból kiindulva: engem sem vettek fel a színművészetire. Jóval később, amikor már ott tanítottam és felvételiztettem, visszagondoltam a tizennyolc éves önmagamra, ahogy annak idején elmondtam a versemet a felvételi vizsgán, és azt a fiút én se vettem volna fel. Az a teóriám, hogy a tehetség előbb-utóbb érvényesül. Hosszan sorolhatjuk a színészóriásokat, akik nem szereztek színészdiplomát: Csákányi Eszter, Lukáts Andor, Tolnay Klári, Mensáros László, Kállai Ferenc és így tovább. Ha valaki igazán tehetséges, bekopogtat valahová, és bizonyít.

Annak idején Kaposváron is gyakran kopogtattak színpadra vágyó gyerekek. Tizennyolc-húsz éves fiatalok, és mindenki kapott esélyt. Jött Gyuricza Pista, és csak annyit mondott, hogy jó napot kívánok, mi meg mind odanéztünk: Ki ez? Ez valaki.

Azt gondolom, hogy a tehetségesek érvényesülni fognak, a kevésbé tehetségesekért meg nem is olyan nagy kár. Cinikusan hangzik, de van benne igazság.

Ősztől ismét fellép a Gödör klubban is. Miért épp ott?

Nagyon régóta ismerem a klub vezetőjét, Filep Ákost, még az öcsém évfolyamtársa volt. Építészként segített a Merlin Színház átalakításánál, és az ő munkája a Szombathelyi Weöres Sándor színház épületének csodálatos felújítása is. Alapítóként ez a harmadik helye – az első Gödör, majd a Király utca 10. után, ahol a Spicc is működött. Ide is hívott.

Hogy került a Spiccbe Platón?

Ákos sokáig kapacitált arra, hogy csináljam meg náluk is a Platón: Szókratész védőbeszéde című előadást, illetve a Szabad ötletek jegyzéke című József Attila pszichoanalitikai szövegeiből összeállított estemet is. Nagyon szkeptikus voltam. Ismeretlen hely, koncertekhez szokott közönség – tuti bukás, csak Ákos kedvéért vállaltam. Lement az első, és azonnal meg kellett hirdetni a második, harmadik, negyedik előadást. Azt tapasztaltam, hogy Szókratésznél ma sincs aktuálisabb szerző. Többek közt ezt mondta bíráinak, ötszáz athéni polgárnak:

Mert nem másban fáradozom én, mint hogy a város ifjait és öregeit meggyőzzem, ne törődjenek buzgóbban vagyonukkal és testükkel, mint a lelkükkel. Mert nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből származik minden jó az ember számára, a magánéletben és a közéletben is.

Ez a tanítás sajnos mindig aktuális volt.

Most pedig egyre aktuálisabb. Másról se szól az élet, mint a pénzről, és az erkölcsnek nyoma sincs.

A politika is szeret fellépni az általa definiált erkölcs nevében. Nem tart attól, hogy a Szókratész védőbeszéde pont szembemegy ezzel?

Nem félek tőle, az élet minden területén vállalni kell a veszélyt, én magam is vállalom.

Az sem veszélytelen, hogy 78 évesen ennyit dolgozik.

Ugyanannyit vállalok, mint amikor még makkegészséges voltam.

Hogy bírja?

Rajongásig szeretek minden előadást, amiben benne vagyok, tehát nem érzem, hogy kifárasztana a játék.

Vegyük sorra a darabokat, amelyekben játszik.

A Rózsavölgyi Szalonban a következő előadásokban játszom: a Két pápa Lukács Sanyival és Molnár Piroskával, Az utolsó óra Alföldi Robival – ez már jóval túl van a kétszázadik előadáson. A Romance.com, egy édes vígjáték Molnár Piroskával és három fiatallal. Piroskával van egy kettősünk is, a Kései találkozás, és játszom a Széllel szemben című önálló estem is. Ehhez jön a Szókratész, a Szabad ötletek jegyzéke és az Ady-est.

Az Ady-est ráadásul új műsor.

Igen, a Covid alatt állítottam össze Ferencz Győző költő, irodalomtörténész segítségével, akiről én sem tudtam korábban, hogy napjaink legnagyobb tudású Ady-szakértője. Az előzményekhez tartozik, hogy amikor 2021-ben lejárt a mandátumom Szombathelyen, pont harminc éve vezettem színházat, hiszen 1991-ben lettem a Merlin igazgatója. A szombathelyi végjátéknál öt évre kellett volna kinevezniük, de csak három évre kaptam megbízatást. Erről annak idején sokat beszéltek, írtak, elég az hozzá, hogy nem kedveltek, de megkaptam a három évet, ami nekem elég is volt. Eldöntöttem, hogy amikor már nem vagyok igazgató, csinálok egy önálló estet. Olyan anyagot szerettem volna, amivel el tudom mesélni, milyen világban élünk. Nem kellett sokáig kutatnom, hiszen ott van Ady, akinek megdöbbentően aktuálisak az írásai több mint száz év elteltével is.

Az aktualitás mellett jólesne a mai világban egy kis optimizmus is. 

Valóban. Erről eszembe jutott valami, amit még mindenképp elmondanék. A már említett új Gödörrel kapcsolatban nagyon fontosnak tartom Ákos ambícióját, hogy ott ne csak koncerthelyszínt, hanem egy valódi agorát hozzon létre. Egy helyet a városban, ahová mindig érdemes betérni. Annak idején Szombathelyen is gyakran hangoztattam azt a mániámat, hogy a színház agora, fórum, találkozóhely. Nemcsak előadások helyszíne, hanem közösségi tér is, ahova akkor is betérnek, amikor nincs előadás, mert tudják, hogy biztosan találkoznak néhány jó ismerőssel. Megisznak egy pohár sört vagy egy kávét, beszélgetnek, és egymás szemébe néznek.

Ebben a világban, amiben most élünk, alig találkoznak a tekintetek. Túl sok lehorgasztott fejű, magába süppedten élő embert látok a metrón utazva.

Pedig mi itt, a Földön egymásnak vagyunk rendelve. Az nem lehet, hogy ne legyen közünk egymáshoz.

Ákos útkeresése teljesen egybevág a saját meggyőződésemmel. Arra fogom biztatni, hogy legyenek olyan vitaműsorok, amilyenek másutt nincsenek Magyarországon. Politikai megosztottság nélkül beszéljünk azokról a témákról, amik egyformán fontosak minden oldal számára. Tematikus beszélgetésekre gondolok, amiket én moderálnék, és lesz nálam sárga lap. Amikor valaki nem olyan stílusban beszél, amilyet elvárunk az értelmes emberektől, akkor figyelmeztetésben részesül. Ha folytatja, pirosat kap, és mondjuk három látogatástól el lesz tiltva. Ha nem tud eldőlni a vita, még ki kell találni, hogy lesz a tizenegyes rúgás. Ady, Szókratész, József Attila arra szolgálnak, hogy jöjjenek el erre a kínálatra, de az igazi cél az, hogy jöjjenek el egymásért.

(Borítókép: Jordán Tamás. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)