Cserhalmi György: Annyira betojtak, hogy elhatárolódtak a beszédemtől. Azóta röhögök

D MTZ20200131010
2021.09.01. 15:05
Nagy vihart kavaró székfoglaló beszédéről kérdeztük a színművészt, aki továbbra sem kívánja nyilvánosságra hozni a teljes szöveget, nehogy politikai célokra használják.

Olyan országban szeretne élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal, ahol hihetünk magunkban és hisznek nekünk – mondta többek között Cserhalmi György, amikor felolvasta székfoglaló beszédét a Magyar Művészeti Akadémián. Merthogy tag lett. Az 1948-ban született Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze kilenc évvel ezelőtt már az MMA levelező tagja lett (színházművészeti tagozat), most pedig Állj ki vagy címmel mondott székfoglalót.

Az eseményen jelen volt a Népszava újságírója, aki Cserhalmi megütközést keltett székfoglalójával az MMA-n címmel írt tudósítást. Szerettek volna hozzájutni a színművész teljes székfoglaló beszédéhez, de nem kapták meg. A tudósításból azonban kiderül, hogy Cserhalmi György humorral, de meglehetősen éles, kritikus hangú beszédet mondott:

A hatalom ma is egyféleséget akar, egy olyan masszát, amelyből egyformára lehet szaggatni az itt lakókat, és ha ehhez nem hasonultok, akkor nem vagytok jó honleányok és honfiúk. Isten ne adja, hogy ebben a hazában újra bizonyítani kelljen, hogy ki a jó hazafi. 

Mindezt mondta ahhoz kacsolódóan, hogy kiállt a korábbi Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett, ahol az oktatás „okos, értékes, érzéki, európai” volt. Megfogalmazása szerint „kell a változás, de csak olyan, ami velünk átbeszélve, a mi egyetértésünkkel történik, minden más történés nemcsak hasonlít az erőszakra, hanem maga az erőszak, mégpedig a leggonoszabb időket idézi. Ne menjünk ebbe bele, ez egy rossz út rossz állomása, amely nemcsak a jövőnkre hoz szégyent, hanem a múltunkra is, a jelent pedig elviselhetetlenné teszi.”

Megkérdeztük Cserhalmi Györgyöt, hogy valóban nem kívánja-e nyilvánossá tenni székfoglaló beszédének teljes szövegét, és megerősítette, hogy ez az igazság. Mint fogalmazott, a beszéd egy kulturális eseményen, akadémiai székfoglalón hangzott el, és nem szeretné, ha bárki politikai szövegként használná.

Ma már szinte minden politika – talán a politikán kívül. Azt mondta a kollégámnak, hogy Sára Sándor kérésére vállalta az MMA-tagságot.

Bent voltam Sanyinál a kórházban, amikor már nagyon rossz állapotban volt. Jóban voltunk, csináltunk együtt filmeket, egy tájon laktunk, úgy gondoltam, ha így szeretné, annak oka van. Utolsó kívánságnak fogtam fel, persze nem az volt, még élt talán három hetet. Ismerek is ott pár srácot, akik jó fejek. Ilyen Bukta Imre és Lugossy Laci, akikkel napi viszonyban voltam, vagyok. A zenészek, építészek között is akadnak páran. Az íróknál ott van Bereményi Géza és a Dobai Péter, tehát akad néhány figura, akiket kedvelek.

Kinek, minek és hogyan tud használni azzal, hogy tag lett?

Nem tudom, hogy tudok-e. Remélem.

Valami azért csak összeállt erről a fejében?

Össze, de ez egy betonfejű csapat. Tegnap is nagyon kellett nevetnem, és még most is nevetek, amikor eszembe jut: annyira betojtak a beszédemtől, hogy elhatárolódtak tőle. Hányat is írunk, 2021-et? Istenem, teljes Szabad Nép-félóra volt, röhögtem nagyon.

Lát arra esélyt, hogy befejeződjön ez az atomizálódás, enyhüljön az egymás elleni fenekedési kényszer, hogy végre észhez térünk egy kicsit?

Nem térünk észhez. Viszont elég jóban vagyok a fiatalsággal, és azt tapasztalom, hogy ők nem engedik magukat egymásra uszítani. Tudom, hogy az egész kaposvári csapat ott volt a Vas utcai egyetem mellett. Őket sem lehet összeugrasztani.

Arra lát esélyt, hogy a normális emberek egyszer csak a homlokukra csapnak, azt mondják, hogy szégyelljük, hogy ilyen bután viselkedtünk, és csináljuk végre azt, ami a dolgunk?

Van néhány színház, ahol ez kérdés, próbálnak is túljutni rajta a lehető legkevesebb sérüléssel. De van egy nemzedék, amelyik hajthatatlan.

Mindennél fontosabb kérdés: hogy van?

Köszönöm szépen, jövök kifelé a szarból, ha szabad így fogalmaznom.

Pesten vagy a Káli-medencében?

Ma még Pesten vagyok, éjjel diplomafilmet forgatok egy végzősnek, aztán visszamegyek. 

(Borítókép: Az életműdíjjal kitüntetett Cserhalmi György Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, a nemzet színésze a Magyar Filmkritikus Díjának ünnepélyes átadásán a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fővárosi székházában 2020. január 31-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)