Hazai művészek hangjától lesz magyar Enyedi Ildikó nemzetközi sztárokkal forgatott filmje

2021.09.03. 09:04

Kiváló magyar művészek kölcsönözték hangjukat Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjében játszó francia, német és holland sztároknak. A szinkronos változatban a főszereplőket Kurta Niké, Hajduk Károly szinkronizálja, és hallhatjuk Törőcsik Franciskát, Thuróczy Szabolcsot, Mészáros Bélát, Mácsai Pált, Jordán Adélt, Gáspár Tibort, Gáspár Sándort, Schneider Zoltánt, Nyakó Julit és Zsótér Sándort is.

A Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján készült filmet nyáron mutatták be a 74. cannes-i filmfesztivál versenyében. Itthon először a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál zárófilmjének közönsége láthatja, majd szeptember 23-tól játsszák a mozik a magyar szinkronos változatot is.

Bár nem ismeretlen számomra a szinkronstúdió, hiszen az eredeti hang is kíván néha javítást, kiegészítést, nagyon sokat tanultam erről a szakmáról Báthory Orsitól, akit előző munkái és személyisége alapján én kértem partnernek ehhez a munkához. Egy ilyen szinkron egészen más, a szereplők újjászületnek. Nem az volt a célunk, hogy az eredetihez hasonló hangokat találjunk, nem is ezt kértük a színészektől – hanem azt, hogy együtt teremtsünk meg egy új, magyar Störr kapitányt, Lizzyt stb. Izgalmas volt egy ilyen munka kapcsán találkoznom a színészekkel, akiknek eddig a hangja összeforrt bennem a fizikumukkal. Érdekes felfedezések, meglepetések értek

– olvasható Enyedi Ildikó véleménye a produkció közleményében. 

A női főszerepet alakító Léa Seydoux magyar hangja, a korábban a Szputnyik Társulatból ismert, most szabadúszóként dolgozó Kurta Niké néha szótlanul nézte a francia sztár játékát:

 Érdekes volt Léa Seydoux-val és Enyedi Ildikóval ebben a trióban lenni. Megfoghatatlan kémia alakult ki közöttünk, mintha egy lénnyé formálódtunk volna. Annyira belefeledkeztem Léa játékába, hogy néha elfelejtettem mondani a szöveget!

Hajduk Károly, aki a férfi főszereplőt szinkronizálta, maga is játszott a filmben, ezért néha magával kellett beszélgetnie:

Nem szoktam szinkronizálni. Ildikó és a film miatt mentem. Nagyon izgultam, mert ezeket a mondatokat Gijs Naber már elmondta. Jól. Hát az a minimum, hogy ne rontsam el az ő munkáját! Nagyon abszurd volt saját magammal beszélgetni abban a jelenetben, amiben én is játszom a filmben. Igyekeztem csak akkor a monitorra nézni, amikor Gijs van a képen, és nem belegondolni abba a kétségtelenül röhejes dologba, hogy Hajduk kérdez, amire Hajduk válaszol.



  • Hírek
  • Támogatások