Az este, amikor múlt, jelen és jövő találkozik a Ferihegyen

DSC2228
2021.09.04. 06:10
Budapesten most a földön is lehet repülni. Az Aeropark éjszakáján felgyúlnak a fények.

Szeptember 4-én újra felgyúlnak a fények a történelmi pilótafülkékben, duruzsolnak a fedélzeti rádiók, közben pedig pilóták, utaskísérők és műszakiak mesélnek a gépekről és pályafutásukról. Számos látványos, interaktív programmal készül az ősz első repülős ünnepére az Aeropark, ahol a kiállított légi járművek között már egy MIG–21-es vadászgép is látható.

Idén 75 éve, hogy létrejött a Malév. Akkor még Maszovlet néven üzemelt a légitársaság, amely az 50-es években vette fel a Malév nevet. A vállalat 66 éves múltjából és a hőskorból kaphatnak ízelítőt ezen az estén az érdeklődők. Olyan repülőemberek érkeznek a múzeumba, akik annak idején az Il–18-ason, a Tu–154-esen vagy a Tu–134-esen kezdték a pályafutásukat, és az igazán nagy gépen, a Boeing 767-esen fejezték be karrierjüket. Este 7-kor kezdődik majd a pilóta talkshow, amely ezúttal szintén a Malévről szól.

Több főszereplője is lesz az Aeropark éjszakájának: nyár végén költözött a repülőmúzeumba Berekfürdőről az a Mig–21-es vadászgép, amely a 70-es évek végén érkezett Magyarországra, és most felújításon esett átEzen a napon bárki beülhet a kabinba, és megnézheti, hogyan dolgoztak a vadászpilóták ezen a repülőgépen. Komoly változáson esett át „a legkisebb nagygép”, az L410-es, amelybe az utóbbi hetekben visszakerültek a kalibrálóberendezések. Szombaton ezek működését is bemutatják a szakemberek, sőt a hajtóművek átforgatása is megtörténik. Kiderül, hogyan dolgozott ez a repülőgép a háborús évek után a Balkán legfontosabb repülőterein.

Egész este gurulnak majd a különleges, ma már oldtimer kategóriába tartozó repülőtéri autók. Kipróbálható lesz a Zsiguli, az előteres Wartburg, a rendőr Lada, valamint a legendás reptéri tűzoltóautó, a 40 tonnás Simba. Szombaton délutántól hajnalig folyamatosan indulnak a tematikus séták, amelyeken szakértők mutatják be a légitársaság meghatározó repülőgéptípusait. A Tu–154-es fedélzetén egymást követik a légiutas-kísérő foglalkozások, amelyeken stewardessek engednek betekintést különleges hivatásukba. Az Aeropark A320neo szimulátorában pedig bárki kipróbálhatja, milyen vezetni a világ egyik legmodernebb repülőgépét.

Az Aeropark éjszakáján nem maradnak el a reptérlátogatások a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé, az Aeroplex of Central Europe ismét megnyitja hangárait a látogatók előtt, megmutatják a történelmi 1-es Terminál titkait, vasárnap pedig nosztalgiarepülésekre is jelentkezni lehet a világ egyetlen üzemképes Li–2-es repülőgépével.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)