Szerb énekes nyerte a Zeneakadémia nemzetközi versenyét

2021.09.06. 19:42

A 31 éves Sonja Šarić nyerte meg a  IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt. 

A verseny díjkiosztó gálaestje vasárnap volt. 

A szerb operaénekesnő a 30 ezer eurós díj mellett közönségdíjat is megszerezte. 

A 20 ezer euróval járó második helyen Azat Malik kazah bariton végzett, a 10 ezer eurós harmadik helyet pedig Jihoon Son dél-koreai tenor kapta. A szintén 10 ezer eurós, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával létrejött Marton Éva Különdíjat pedig Deniz Uzun török-német mezzoszoprán/alt vehette át. 

A szombat este a Zeneakadémia Nagytermében megtartott döntőn a versenyzők két fordulóban adtak elő egy-egy áriát a Magyar Állami Operaház Zenekara kíséretével, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével.

Mnden énekes kisfilmen is bemutatkozott a nézőknek, akik a kiosztott szavazólapon voksolhattak kedvencükre.

A zsűri ezután határozott a díjakról, majd azokat a szintén a Nagyteremben rendezett vasárnap esti gálakoncerten hirdették ki és adták át.

A 30 ezer euróval járó első díjat és a közönségdíjat elnyerő Sonja Šarić Bellini Norma című operájának Casta Diva áriáját és Verdi A trubadúr c. művéből Leonora cavatináját énekelte a döntőn. A szerb szoprán Mannheimben diplomázott, majd Heidelbergi Tavaszi Zenei Fesztivál Lied Akadémiáján és a George Solti Akadémián tanult. Számos énekversenyen nyert már díjat, köztük 2017-ben a Maria Callas International Grand Prix verseny nagydíját és az aranyérmet.

A megmérettetésen számos különdíj is gazdára talált.

AZ EGYETLEN MAGYAR DÖNTŐS, FÜRJES ANNA CSENGE A MAGYAR RÁDIÓ MŰVÉSZETI EGYÜTTESEITŐL, ILLETVE A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKARTÓL NYERT EGY-EGY MEGHÍVÁST, VALAMINT A FIDELIO ÉS A PAPAGENO KULTURÁLIS PORTÁLOKTÓL EGY-EGY KÜLÖNDÍJAT.

A második helyezett Azat Malik kazah baritont – aki egyébként 2016-ban már indult a II. Marton Éva Énekversenyen, és akkor is a döntőbe jutott – egy-egy fellépési lehetőséggel jutalmazta a Magyar Állami Operaház és a Müpa. A harmadik helyezett Son Jihoon dél-koreai tenort ugyancsak meghívta az Operaház, illetve a Filharmónia Magyarország koncertszervező. A döntőbe jutottak közül az argentin Germán Enrique Alcántara fellépési lehetőséget kapott egy koncerten a 2022/2023-as évadban a Zeneakadémiától, illetve valamely következő nyári előadásban a Margitszigeti Színháztól, továbbá a legjobb baritonnak járó 800 eurós Bravo Bariton díjat vehette át a Serj Mecenat Classic Foundation of Mongolia felajánlásával.

Egy zsűrielnök jobb, ragyogóbb és szebb hangokat és embereket nem is kívánhat egy nemzetközi versenynek

– hangsúlyozta Marton Éva, a Zeneakadémia professzor emeritája, a verseny névadója a díjátadón.  Köszönetet mondott a Zeneakadémiának, a rangos nemzetközi zsűrinek, a fiatal énekeseknek, a támogatóknak, és mindenkinek, aki dolgozott a verseny létrehozásán. „Megismertünk más kultúrákat, és egy olyan versenyzői közösséget, amely összetartó volt, és amelynek tagjai egymás sikeréért is szorítottak” - tette hozzá. Háláját fejezte ki, hogy a gálán a közönséggel együtt vehet részt.

Bejelentette, hogy az ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekverseny megrendezését 2022-ben tervezi a Zeneakadémia. Úgy fogalmazott: azért fontos ez a világszínvonalú megmérettetés, mert népszerűsíti Magyarországot külföldön. „Egy ilyen verseny létrehozása önmagában világszenzáció, és erősíti a nekem oly kedves magyar haza hírnevét” – emelte ki.