Jusztina
10 °C
27 °C

Schobert Norbert: Nem üzenek már se döngő léptet, se vágósúlyt, se csimpánzcsöcsöt

DSC6289
2021.09.12. 09:59
Augusztus 26-a is jó napnak tűnt egy kis futásra, ám hamar drámaira fordult a helyzet. Schobert Norbert, Magyarország fitneszpápája az edzésből hazafelé tartva sztrókot kapott, majd a házuk előtt összeesett.

Pár nappal azelőtt járt az Indexben, tele volt energiával, tervvel, semmi előjele nem volt, hogy közeleg valami baj, ami arra készteti, hogy újragondoljon mindent.

„Azt hitték, a földön nyújtok”

Eleinte Rubint Réka instagramos híradásaiból értesültünk a részletekről, akinek idén a sors már a második hatalmas pofont osztotta ki. Márciusban ugyanis édesanyja szintén a házukban lett rosszul, és rövid idő leforgása alatt a karjai között hunyt el. Erről a Sunday Brunch korábbi adásában nyilatkozott. Most a beszélgetésre elkísérte férjét, amit meg is indokolt: afféle őrkutyaként vigyáz Norbira.

Lábadozó férjével percre pontosan érkeztek. Ha objektív képet kell adni Norbi állapotáról, higgadtabb, megfontoltabb, lassabb, de egyben szomorúbb is lett. Az orvosa úgy fogalmazott:

ezerből egy ember épül fel így a sztrókból egy hét alatt.

Tényleg hihetetlen, hogy az interjú rögzítése és az összeesés között mindössze két hét telt el. A felépülés még tart, de Norbi a saját lábán érkezett a felvétel helyszínére, a Haris Parkba.

„A stressz bárkit padlóra küld”

Az interjú főleg a betegség köré épül, de kirajzolódnak az okok és a lehetséges megoldások is. Nagy kérdés, hogy egy ilyen impulzív ember képes-e a fogadalmakat hosszú távon is a gyakorlatba átültetni, illetve kielégíti-e hosszabb távon a mesterségesen belassított élet. Kattintson a videóra, és tekintse meg a beszélgetést!

Schobert Norbert: A csatát elvesztettem

„Nem érdekel már a háború”

Akik csak hallgatni szeretnék a beszélgetést, az alábbi podcast lejátszót indítsák el. A két formátum tartalmilag azonos. Megtudjuk, miért volt Norbi első dolga hazaérve dobolni egyet, Réka mikor omlott össze igazán, várhatunk-e a férjétől a jövőben markáns véleményalkotást. Felidézzük továbbá Norbi kedvenc évtizedét, a kilencvenes éveket, az ezerkettes Ladát, ami közelít az ötvenedik éve felé, és lesz szó a sztárpár kristálylakodalomáról is. 

Kattintson a podcastra, és hallgassa meg a beszélgetést!

  

A műsor első évadának vendégei voltak:

Spilák KláriLábas VikiLakatos MárkKulcsár EdinaGianni AnnoniPajor TamásMolnár Ferenc CaramelVarga IzabellaHerczegh AnitaTomán SzabinaRubint RékaRákóczi FeriZacher GáborRókusfalvy PálPalya BeaKammerer ZoltánPártai LuciaLukács Lászlóa Liu testvérekdrMáriás Béla

A podcast második évada Sárközi Ákos és Náray Tamás meghívásával indult