Csoóri Sándor hatása a Quimbyre, a Hiperkarmára valamint Juhász Annára

2021.09.13. 20:43
Juhász Anna irodalmár, Vecsey H. Miklós színész, Kiss Flóra énekesnő és előadóművész, valamint zenésztársaik idézik fel Csoóri Sándor életművét a Várkert Irodalom Aposztróf estjei szezonkezdő előadásán.

Csoóri Sándorra, aki Illyés Gyula támogatásával kezdte irodalmi pályáját 1953-ban, ma úgy emlékszünk, mint rendszerváltó költőre, íróra, esszéistára, akinek – elsősorban a prózai – munkáiban az irodalom mellett gyakran megjelent a politika is. Ilyen minőségében hatalmas viharokat kavart egy 1990-es tanulmánya, amely szűken vett az irodalmi életen túl is erős hatást váltott ki.

Verseire sajnos már kevesebben emlékeznek, pedig a XX. század második felének egyik legjelentősebb poétája volt.

Görömbei András irodalomtörténész szerint

Költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek.

Verses és prózai munkái alapján készült el Párbeszéd sötétben című előadás is, amit Vecsei H. Miklós színész, rendező és Kiss Flóra énekesnő állított össze zenésztársaikkal Mihalik Ábellel és Novai Gáborral. A szeptember 16-i előadáson is közreműködik Mihalik Ábel (Hiperkarma, Kispál és a borz), Novai Gábor (Mörk), valamit Frimmel Jakab (Adal Label) is.

A Várkert Irodalom Aposztróf estjeinek szezonkezdő előadásában a zenés produkció mellett kortársakkal és irodalmár barátokkal beszélget Juhász Anna, Csoóri Sándor életművéről.



  • Hírek
  • Támogatások