Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C

Ózd ébredő erőműve – élet a vasillatú múlt földjén

DSC3881
2021.09.18. 07:27
Egyszer azt írtam az ózdi Digitális Erőműről, hogy ne higgyük azt, hogy itt minden olyan, mint a mesében, amelyben Csipkerózsika alussza örök álmát. A királylány évek óta ébren várja kérőit, de errefelé mintha a hercegek húznák a lóbőrt. Ennek nyilván oka van.

Ózd harminc évvel ezelőtt mintha leesett volna az ország térképéről, a közjó megteremtői, a döntéshozók pedig azóta is nem kis szégyenérzettel pislognak a magára hagyott iparvárosra. Mintha attól félnének, hogy ha vigyázó szemüket Ózdra vetnék, bőrükön jelként jelenne meg a múlt vöröslő alkonycsillagának árnyéka. Talán azért lehet ez így, mert az ózdi kohászat felszámolása után erre a térségre sokan tényleg azt mondták, hogy haladjunk, kérem, nincs itt semmi látnivaló, másrészt a magyar kohászat egykori fellegvárának gyárépületei közül több eltűnt. Építőelemeit, darabjait úgy hordták el, mint egykor a jobbágyok az uraiktól megfosztott várak falait.

Lám, mindegy is, hogy milyen történelmi kor robog át egy városon, magával ragad az mindent, sorsokat, álmokat. És ha egy társadalom hagyja, eltűri, hogy kilúgozzák a jelenét, ott nem sok ok hely marad a jövőnek.

Ilyen az, ha egy város élni akar

Ózdon néhány évvel ezelőtt mégis elindult egy folyamat, ami reményt adhat az ott élőknek. A városnak, ahol 1980-ban még 46 ezren éltek, és 35 ezren minden elvándorlás ellenére ma is megmaradtak. Ilyen az, amikor egy város élni akar. S ha élni akar, érdemes meglátni a lehetőségeit is. Arra a nyugati világban már régen rájöttek, nem magyar találmány, hogy a lepusztult ipari épületekből tökéletes kulturális terek alakíthatók ki. Példa erre a német Ruhr-vidék számos ipari komplexuma, és példa erre immár az ózdi a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark épülete is. Az ózdi gyártelep rehabilitációját Csontos Györgyi tervei alapján végezték el, a végeredményt nemzetközi építészeti díjra is jelölték. A Kultúrgyár projekt 2019-ben Moszkvában, a FIABCI – Nemzetközi Ingatlanszövetség – gáláján World Gold Winner díjat nyert örökség kategóriában.

Az ózdi kulturális projekt alapját az egykori erőmű és a fúvógépház épülete adja, pénzt meg az állam biztosít hozzá. Kialakítására 3,7 milliárd forintot jutott, és éppen idén döntöttek arról, hogy az államnak 2028-ig fenn kell tartania.

A kezdeti tervek még arról szóltak, hogy a MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet) vezényletével itt nem csupán a magyar kultúrkincseket digitalizálják, de itt őrizték volna a magyar filmeket és a hozzájuk kapcsolódó tárgyi emlékeket is. A MaNDA-t azonban még 2017-ben felszámolták, a könyvtári dokumentumok digitalizálásával kapcsolatos közfeladatait az Országos Széchényi Könyvtárhoz rendelték, a Filmintézet és a Filmarchívum feladatait pedig a Magyar Nemzeti Filmalaphoz. Mára azok a régi televíziós és filmes tekercsek kerülnek Ózdra, amiknek őrzését máshol már nem tudnák megoldani, vagyis az ipari komplexumban kialakított múzeumi temperált tárolótér egyfajta leletőrzés helyszínévé is vált.

Ózdon maradtak viszont az országos digitalizációs közfoglalkoztatási programmal kapcsolatos feladatok, amelyeket a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. égisze alatt végeznek. Éves szinten 600 millió forintból gazdálkodhatnak – ennek mintegy felét Ózdon használják fel. A rendelkezésükre álló forrásból országos szinten 90 intézményben 400 digitalizáló állomást működtetnek, infrastruktúrával, munkaerővel; ebből tartják fenn a központi adatbázist, és ebből fejlesztenek. A helyszínen jelenleg is negyvenhatan látják el kijelölt feladataikat, Ózdon kívül pedig mintegy 100 munkatársat foglalkoztatnak.

Vasillatú múlt és jelen

A Digitális Erőmű épülete önmagában is impozáns. Itt minden tér múlt- és vasillatú. A falak, a tartószerkezetek, az égig érő üvegfelületek egy letűnt kor emlékeit őrzik, s ezért is harsány a kontraszt, hogy az épületben a jövő épül. A digitalizált, a virtuális. Életünknek az a része, amelynek élménye nem feltétlenül kézzelfogható, inkább elmében kitárulkozó.

A Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark épületében a projekt vezetője, Lovas Lajos kalauzol bennünket. Tőle tudjuk meg, hogy itt lassan olyan mennyiségű, a magyar televíziózást egykor segítő eszköz gyűlt össze, hogy abból nem csupán önálló, interaktív múzeumot lehetne nyitni, de komplett műsorokat is lehetne gyártani.

A felhalmozott műszaki eszközök egyben a médiaszakos hallgatók gyakorlati oktatásainak kellékei is. Médiatábort szerveztek már ide, kapcsolódva az éppen futó, Digitális Jelen című kiállításuk tematikájához. Ebben a VR-technológiától kezdve a stúdiók működéséig mindent kézzelfogható közelségből lehet megismerni, interaktív módon: egykor kultikus televíziós műsorok (Delta, Ablak, Híradó) green boxaiba is be lehet állni. De van itt drónsimogató, ahol a repülő zümmögők irányítását lehet tanulni, és ötletes a digitális turizmus gyakorlati kivetülése is, vagyis az, hogy aki eljön Ózdra, az a Digitális Erőműben – egy konzol segítségével – virtuálisan bejárhatja az ország számos, 3D-ben befotózott múzeumát. És nem csak geográfus-hallgatókra vár az okos homok, amely egy szoftver segítségével minden kézmozdulatra, amellyel a homokba túrunk, megmutatja, hogyan módosulnak a hegyek és a völgyek szintvonalai, s hogy azok miért is kapnak fontos szerepet a topográfiában. Az erőmű egykori vezérlőterme pedig ma szabadulószoba, de az ipari építészet rajongói innen aligha akarnak kiszabadulni, mint inkább beszabadulni oda.

Egy épülettel arrébb, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban őrzött filmes és televíziós tekercsek között most éppen Szeleczky Zitának állítanak emléket. Az emigrációba kényszerült színművésznő életének legfontosabb állomásait bemutató tárlat nemcsak a művésznő személyes tárgyaival, levelezéseivel, filmplakátjaival, ruhakölteményeivel jelentkezik, hanem a hangjával, a filmjeivel is megidézi az egészen Dél-Amerikáig menekülő, majd rehabilitációja után hazatérő Szeleczky Zitát.

A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark továbbra is otthont ad filmes forgatásoknak (1956-os utcakép tankkal, korabeli iskola és üzlet), valamint itt található az Orient expressz filmes kulisszája is, ahová minden év decemberében megérkezik az ózdi Mikulás. Kicsit szokatlan ugyan, hogy a piros ruhás képzeletben egy piros bársonnyal borított fotelben robog Isztambul felé, de lássuk be, a repülő szánhoz képest ez sokkal kézzelfoghatóbb élmény.

A Digitális Erőmű Ózdon úgy nő ki a tájból, mintha egy fa törné át a lebetonozott tájat, s ha már fentebb hercegi hasonlattal éltem, és megidéztem Csipkerózsika szellemét is, arról is muszáj szót ejteni, hogy a fehér lovon Ózd felé poroszkáló hercegek még mindig kénytelenek alsóbb rendű utakon járni, közeledve a városhoz. Ígéret és terv persze van bőven, hogy lesz majd leágazó a Miskolc mellett elhúzó autópályáról, és hogy Bátonyterenye felől is kiépül majd a hegyeket átszelő autóút, de még mindig túl sok a majd. Márpedig az tudható, térelméleti alapvetés, hogy az utak – főként a járhatók – ipar- és várostelepítési tényezők, és ha Ózdot sikerülne végre rákapcsolni az országos vérkeringésre, azzal az idelátogatók száma is ugrásszerűen megnövekedne.

Lovas Lajos azt mondja, azért így sincs okuk panaszra, a Kassa felől érkező forgalom elhoz hozzájuk számos szlovák és lengyel turistát, és a Digitális Erőmű kínálata az iskolai kirándulások buszait is szép számmal beállítja a parkolóba. Ám ahhoz, hogy a látogatószám emelkedjen, a térség infrastrukturális fejlesztése elengedhetetlen. Ahogyan az is, hogy a városban olyan szálláshelyek épüljenek, amelyek néhány vendégéjszakára meg is tartják az ideérkezőket.

A súlytalanság ígérete

Ebben azért példát is mutatnának, mert terveik szerint a Digitális Erőmű melletti elhagyatott területen kiépítenének egy marsi bolygófelszínt. Ha már a tervek szerint a magyarok éveken belül ismét űrhajóst küldenek a világűrbe, legyen hozzá illő élménytár is. Egy marsi települést építenének meg itt, az ózdi vasvadonban, de olyat, ahogyan az a vörös planétán is várhatóan megvalósul. Bunkerházakkal, melyekben aludni is lehet, központi, földi-űrbéli interaktív kiállítótérrel, a súlytalanság élményét imitáló kabinnal.

Mert ha már vannak itt lehetőségek, kellenek hozzájuk tervek is. Ezért is építenek most például falut is az erőműbe, mondja Lovas Lajos. Domaházai hagyományőrzők alakítanak ki állandó kiállítóteret az erőmű épületének alagsorában, ami szintén erős kulturális kontrasztként lesz jelen. A népi kultúra találkozása a jelennel egy magára hagyott ipari környezetben.

Egy olyan térben ráadásul, melynek mélyén ott remeg a talajból előszivárgó víz. Merthogy egykor, azokban az időkben, amikor még azt gondolták, hogy a kohászat az emberiség végtelen erejének dicsőségét hirdeti, azt is megoldották, hogy az ipari épületek alól kiszivattyúzzák a talajvizet, most viszont a felszín alá süllyesztett termek hatalmas, vasbeton oszlopokkal szabdalt medenceként várják, hogy valaki csónakot rakjon a vízre. Ha nem tudnánk, hogy a falak zárt teret alkotnak odalent, azt is hihetnénk, hogy a Styx vize duzzadt itt aprócska tóvá – de még az is lehet, hogy a falakon túl, a mélyben egy egészen más világra nyílnak kapuk.

Végül is, nincsen lehetetlen. Csak képzelet, és mindaz, amit az ember alkot. Hercegek, Csipkerózsikák, révészek. Ózdon a királylány felébredt.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)