A Nemzet Színésze utoljára lépett színpadra

2021.09.29. 13:43
Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és a Nemzet Színésze díjjal kitüntetett magyar színésznő 85 évesen elköszönt a színpadtól.

Titulus titulus hátán – még felsorolni is nehéz, mennyi díjat tudhat magáénak Lehoczky Zsuzsa színésznő. Egy kitüntetés persze nem minden, mégis visszaigazolás, hogy valamit jól csinál a kitüntetett. Lehoczky Zsuzsa több mint hatvan évet töltött a pályán, minden elvállalt előadással és szerepével emelte az operett műfajának megítélését. Hihetetlen energiái a közönség utolsó soraiban ülőkhöz is eljutottak, a drámai pillanatokat súlytalan könnyedséggel, vidám karaktereit pedig rejtett komolysággal fűszerezte.

A színésznőt Törőcsik Mari helyére választották meg tavasszal a Nemzet Színészei maguk közé, a társaságba Lehoczky Zsuzsa mondhatni hazaérkezett. Szinten minden tagot barátként üdvözölt, mikor Vidnyánszky Attila felhívta a hírrel. A Nemzeti Színház igazgatóját a színésznő először telefonbetyárnak hitte, nem számított az elismerésre, hiszen ő az első a nemzet nagyjai közül, aki a zenés színház képviselőjeként jutott be a bűvös tizenkettő közé.

A kitüntetés után az Index is beszélgetett a művésznővel, akkor Lehoczky Zsuzsa még úgy tervezte, nem tart nagy ünneplést a 85. születésnapján. Az élet viszont úgy hozta, hogy látványos gálaműsorral köszöntötte „anyaszínháza” a színésznőt. A születésnapi ünnepség egyben el is búcsúztatta a nemzet színésznőjét, aki már nyáron bejelentette, hogy visszavonul, így az est egyben utolsó fellépése is volt Lehoczky Zsuzsának, aki több mint hatvan évet töltött a Budapesti Operettszínházban.



  • Hírek
  • Hírek