A Corvin közt már elfoglalta az őszödi thriller

D  KB20141122051
2021.09.29. 17:34
A korábbi napi egy délutáni időpont mellett már esténként is vetítik az Elkxrtuk című filmet a bemutató hetében a Corvin moziban.

Liszka Tamás, a Budapest Film vezérigazgatója az Indexnek elmondta, hogy eredetileg is ezt vállalták, amikor megegyeztek a filmet gyártó és a forgalmazását is végző Megafilmmel. Ezért nem értette és tartotta szakmaiatlannak Kálomista Gábor vádjait, aki politikai indítékot látott a napi egy délutáni vetítési időpont mögött.

A szakember megerősítette, hogy eredetileg is ebben állapodtak meg a megafilmesekkel, ami korrekt ajánlat volt, hiszen még senki sem látta a filmet. Abban is megegyeztek, hogy ha nagy az érdeklődés, és megtelik az eredetileg biztosított vetítési időpont, felszabadítanak egy újabb műsorsávot.

Eszünkben sincs és soha nem is volt, hogy megnehezítsük bárki számára, hogy a Corvin moziban nézhesse meg az Elkxrtuk című filmet. Folyamatosan figyeljük, hogy fogynak elővételben a jegyek, és ha szükséges, találunk újabb vetítési időpontokat. Ennél korrektebb módon nem lehet viselkedni, remélem, hogy részünkről ezzel le is zárhatjuk a film bemutatása körüli vitát.

– fejezte be a beszélgetést és reményei szerint a Megafilm Kft.-vel folytatott polémiát is a szakember.

(Borítókép: Liszka Tamás 2014. november 23-án. Fotó: Kallos Bea / MTI)