16:00, December 10.
Marokkó 0
Portugália 0
al-Tumama Stadion Negyeddöntő
20:00, December 10.
Anglia 0
Franciaország 0

Magyarországon megérte boszorkánynak lenni, illetve…

GettyImages-629448825
2021.11.01. 06:19 Módosítva: 2021.11.01. 07:31
Nem véletlenül létezik a „sötét középkor” kifejezés: nemcsak járványok tizedelték az európai lakosságot, hanem a keresztény egyházak is előszeretettel ítéltek halálra ártatlan embereket. A nyugati egyház lényegében minden – nem keresztény – istenhez imádkozót üldözött, elsősorban a pogány varázslókat, jövendőmondókat és javasasszonyokat tekintette közellenségnek.

Annak ellenére, hogy Európában és az Amerikai Egyesült Államokban már nem üldözik a boszorkányokat, és legfeljebb a halottak napi, halloweeni mulatságokon találkozni horgas orrú banyákkal, Dél-Kenyában máig működik egy „menhely” a boszorkánysággal vádolt idős emberek számára. A központ lakói legtöbbször a túlélésért menekülnek, mert csak így kerülhetik el, hogy a családjuk meggyilkolja őket. Néhányukat brutálisan megverték, míg másokat saját gyermekeik üldöztek. Néhány afrikai régióban ráadásul úgy vélik, hogy az ősz haj a boszorkányság jele.

A szervezett boszorkányüldözések különösen Afrikában „divatosak”, de Délkelet-Ázsiában és Latin-Amerikában is bevett szokás meghurcolni és megölni a boszorkányokat.

Míg Európában a katolikus egyház az 1400-as és az 1700-as évek között előszeretettel üldözte a boszorkányokat, most megpróbál fátylat borítani a múltra: a pápa fennhatósága alá tartozó Katolikus Missziós Társaság augusztus 10-ét a boszorkányüldözés elleni világnappá nyilvánította. A társaság arra hivatkozott, hogy ma is több tucat – legalább 36 – nemzet továbbra is gyakorolja a boszorkányüldözést.

Kik azok a boszorkányok?

A mágikus képességekkel felruházott(nak hitt) embereket boszorkányoknak hívták. A nép szerint a boszorkányok az ördögtől származtak, és rontást hoztak a termésre, az állatokra és persze a védtelen emberiségre. Sokan a Sátán szolgáinak tartották őket, akik egyezséget kötöttek a gonosszal, és olyan hatalomra tettek szert, amellyel bárkinek és mindenkinek árthattak – és ártottak is. 

A középkori ember életében központi szerepet kapott a boszorkánykérdés, e mágikus „lények” személye mindenkit foglalkoztatott.

A boszorkányok kiirtása a közvélemény számára élet-halál kérdés volt,

a téma olyannyira nem akart kimenni a divatból, hogy évszázadokon keresztül jelen volt az európai és az amerikai kontinens jogrendszerében is. 

VIII. Ince pápa 1484-ben pápai bullát adott ki a boszorkányság ellen. A bullában részletesen felsorolta, hogy a boszorkányok milyen ártalmas gonoszságokat követnek el. Az irattal teljes hatalmat adott az inkvizítoroknak a perbe fogásokra, és utasította a papságot, hogy értesítsék a népet a boszorkányság veszélyeiről. 

A vádlottakat többnyire kínvallatással hallgatták ki: hüvelykujjszorítás, spanyolcsizma, kínpadra fektetés vagy csigába húzás. A legtöbb vádlott a kínzások hatására megtört, és beismerte „bűneit”, ám ha nem, boszorkánypróba alá vetették a szerencsétlent. A leggyakoribb teszt a vízpróba volt: a vádlott kezét és lábát összekötözték, és ha fennmaradt a vízen, boszorkánynak titulálták, de ha elmerült és megfulladt, akkor ártatlannak… Alkalmaztak továbbá mérleg-, ima- és a szúráspróbát is, valamint az ördög jeleit keresték a vádlott testén. 

Boszorkányüldözés Magyarországon

A hazai boszorkányüldözés szervezett formája nem Magyarországról indult ki, csupán része volt a nyugati egyházhoz tartozó országokban zajló boszorkányüldözéseknek. A magyarországi boszorkányüldözést tekintve olyan varázslókról lehetett szó, akik a kereszténység előtti vallási gyakorlatokkal nem hagytak fel. Nemcsak egyházi, hanem világi bíróságok is foglalkoztak boszorkányperekkel. 

Az első magyar boszorkánytörvény Könyves Kálmán (1095–1116) nevéhez köthető. A művelt és felvilágosult uralkodó törvénybe foglalta, hogy a strigákról tilos beszélni. (A keresztény hit felvétele előtt a néphit úgy tartotta, vannak asszonyok, akik éjszakánként állatok alakját öltik magukra, és alvó emberek vérét szívják, szétmarcangolják őket, vagy lidérces álmokat hoznak rájuk. Ők voltak a strigák.) A magyar néphitből máig hiányzik a repülő, vérszívó striga alakja. Könyves Kálmán törvénye tehát, még ha külföldi törvényeket ismétel is, de megfelelt a magyar közfelfogásnak.

Könyves Kálmán ábrázolása a Thuróczi-krónikában
Könyves Kálmán ábrázolása a Thuróczi-krónikában
Fotó: Wikipédia

Törvény született a maleficusok és maleficák büntetéséről is. (Varázslással foglalkozó, rontást és átkokat szóró boszorkányok voltak, képesek a jövendőmondásra és bájitalok készítésére is.) A vádlottnak ki kellett állni az istenítélet egy fajtáját, a tüzesvas-próbát, amely során egy tűzben felforrósított vasat kellett megfognia. A vádlott kezét bekötözték, majd három nap után megnézték a sebeket. Amennyiben nem látszottak égésnyomok, vagy a sebek elkezdtek gyógyulni, az illetőt ártatlannak nyilvánították, ha azonban sebes volt a keze, akkor bűnösnek titulálták. 

Az 1720-as évekig azok a vádlottakat, akik bizonyítani tudták, hogy nem boszorkányok, csupán táltosok, általában nem hurcolták meg. A köznép és a bírák azon a véleményen voltak, hogy a táltosok pozitív mágiát űznek, tudományukat a közösség javára használják fel, és valójában ellenségei a rettegett boszorkányoknak. Később ezt a „kifogást” nem fogadták el, minden varázslót egyaránt büntettek. 

A magyar boszorkányok a peranyagok szerint a Gellért-hegyen vagy a Tokaji-hegyen gyűltek össze. Feltételezhető, hogy ezek régebben pogány kultuszhelyek voltak, de az sem elképzelhetetlen, hogy a borospincékkel teli vidék vonzotta oda a boszorkányokat.

A boszorkányperek lefolyása

Könyves Kálmán híres boszorkánytörvényének köszönhetően („strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék”) hazánkban sokkal kevesebb boszorkányper volt, mint a környező országokban, ugyanakkor így is legalább ezer ilyen perről beszélhetünk. Ennek az lehetett az oka, hogy a régi történetírók szerint Könyves Kálmán felvilágosultabb volt, mint kortársai, továbbá hogy a magyarok szemében nem léteztek boszorkánynak tartott személyek. 

A Magyarországon perbe fogottak főleg alacsony társadalmi rangból származó asszonyok voltak. Boszorkányság vádjával bíróság elé állítottak gazdag vagy nemes férfiakat és nőket is, ők azonban javarészt koncepciós per áldozatai voltak. 

A magyarországi boszorkányperek vádpontjai között szerepet a Sátánnal való szövetkezés és közösülés, fekete mise tartása, boszorkányszombaton való részvétel, repülés, kannibalizmus, rontás, meddőség és impotencia okozása, a haszonállatok megbetegítése. Mai szemmel nézve bizarr vádak ezek, de a középkori javasasszonyok, bábák és füvesemberek a gyógyító hatású növények mellett a mérgezőkhöz is értettek, így nem csoda, hogy viszolyogtak tőlük az emberek. 

A magyar lakosság a XVI. századtól vallásilag megoszlott: a szervezett barokk boszorkányperek világi hatóságok előtt zajlottak le, míg a tisztán katolikus területeken a klérus gyakran beleszólt a perek lefolytatásába, és igyekezett a feltételezett boszorkányokat felkutatni, aztán elítélni. A protestáns egyházak szintén hittek a boszorkányságban és annak veszélyes mivoltában. A vádlottól általában meg is kérdezték, hogy milyen vallású. 

Magyarországon – az európai átlagot figyelembe véve – kevés halálos áldozatról szól a fáma. Kivételt képeznek a mintegy két évtizedig tartó, hírhedt szegedi boszorkányperek áldozatai. A hazai boszorkányperekben fontos szerepet kaptak az időjárással kapcsolatos praktikák. A szegedi boszorkányokról azt állították, hogy eladták az esőt, ezért sújtotta szárazság a környéket. Magyarországon a szegedi volt az utolsó kivégzéses boszorkányper.

Ezek a perek (legtöbbjük Kolozsváron, Debrecenben és a felső-magyarországi evangélikus városokban) már akkor zajlottak, amikor a környező országban megszűnőben volt a szervezett boszorkányüldözés. Hazánkban Mária Terézia tiltotta be a pereket 1768-as törvényében.

(Borítókép: Boszorkányégetés a középkorban. Fotó: bildagentur-online / uig / Getty Images)



  • Hírek
  • Hírek