Budapesten forgatják a Téli álom című filmet

2021.11.01. 21:45

Budapest ikonikus helyszínein forgatják Piotr Fiedziukiewicz lengyel rendező legújabb filmjét, amely a Téli álom címet kapta. A lengyel−magyar koprodukció gyártására a Nemzeti Filmintézet 685 millió forintos támogatást szavazott meg − derül ki a Nemzeti Filmintézet közleményéből.

A Budapesten is játszódó romantikus film középpontjában egy sportoló küzdelmének bemutatása áll, aki sokszoros snowboard bajnokként lesérül, és emiatt nem indulhat a pekingi téli olimpián. Lábadozása alatt újraértékeli az életét, és Budapesten találkozik az ünnepelt kínai zongorista lánnyal, aki Liszt és Chopin óriási rajongójaként épp a legnagyobb nemzetközi zongoraversenyre készül. A Téli álom történetében két különösen érdekes világ, az élsportolók és a klasszikus zenészek világa fonódik össze.

A forgatás helyszínei között szerepel az Andrássy út, a Duna-part, a Vigadó, a Zeneakadémia, a Várkert Bazár és a New York kávéház is.

Az alkotók a mozipremiert a pekingi téli olimpia idejére tervezik jövő év elejére. A budapesti forgatáson mintegy hetven magyar szakember vesz részt. A Téli álom magyar producere Kmetty Orsi.