16:00, December 10.
Marokkó 0
Portugália 0
al-Tumama Stadion Negyeddöntő
20:00, December 10.
Anglia 0
Franciaország 0

A műfaj, amiben az ember saját szövegével és érzéseivel áll a színpadra

DSC3003
2021.11.03. 21:50
A slam poetry egy olyan előadóművészeti verseny, ahol a résztvevők a saját maguk által írt szövegeket adják elő. Több műfaj összeolvadásából született, egyszerre vers, rap és színpadi előadás – és egyik sem. A szövegek személyesek, hiszen az előadók saját éltükből és látásmódjukból fogalmazzák meg mondandójukat.

A slam poetry Magyarországon 2006-ban indult hódító útjára, az elmúlt években több ismert előadót nevelt ki magából a szakma, köztük Bárány Bencét, aki élete első slam versenyén, amikor még fogalma sem volt a műfajról, első helyen végzett. Bence szövegei a humor és a költészet keresztmetszetén, nyelvi játékokkal tarkítva mozognak. Az interjúban arról beszélgettünk vele, hogy milyen a slam belülről, merrefelé tart ez a szakma, illetve hogyan látja a magyar nyelv felhígulását.

A slam poetry azok számára, akik nincsenek beavatva, misztikus világnak tűnik. Hogyan találta meg ezt a kifejezési formát?

Győrben éltem húsz évet, ahol tizenéves korom óta jártam színjátszó szakkörökre, egy idő után pedig a Győri Nemzeti Színház stúdiósa lettem. Aztán felköltöztem Pestre, ahol éreztem, itt is szükségem van valamilyen előadói közegre. Akkoriban még a színpadot és a tapsot élveztem a legjobban, ez mára már átalakult, a fókusz inkább az alkotáson és azon van, hogy a színpadi teljesítmény úgy nézzen ki, ahogy megálmodom.

Bár a valamit mondás mindig fontos volt, eleinte exhibicionizmus fókuszú volt a szereplésem, élveztem, hogy elvisz magával az adrenalin, nem tudtam annyira tudatos lenni színpadon, de nem zavart. Most sokkal inkább az benne a kunszt, hogy közlök valamit a közönséggel. Olyat, ami számomra fontos, méghozzá úgy, hogy átüsse a mostanra már elég magas ingerküszöböt.

De hogyan jött szembe a slam? A színházból nem következik automatikusan.

Hugee (Mavrák Katalin), Saiid (Süveg Márk) és Indiana (Gábor Tamás), akik közül azóta már csak Saiid aktív, mindenfelé mentek az országban, ahol slam rendezvényeket rendeztek, akkoriban kezdett az egész felfutni. Mosonmagyaróváron volt egy slam est, nekem egy osztálytársam szólt, hogy lesz egy esemény, ahová rímes dolgokat szoktak irkálni. Nyilván ez pontatlan, de nekem anno ennyi elég is volt, mert én történetesen pontosan ezt csináltam otthon, azaz írogattam. Azt a versenyt megnyertem, ami egy dolog, ám fontosabb volt, hogy rettenetesen élveztem.

Szóval élete első slam poetry versenyén első lett. Hogyan készült fel az előadásra úgy, hogy nem volt előzetes tapasztalata?

Elolvastam egy rövid Wikipédia szócikket, illetve megnéztem egy-két slamet, amin a legtöbb megtekintés volt, de ennyi. Szóval mondhatni elég mérsékelt tudással érkeztem. Az alapján léptem fel, amit ennek a műfajnak gondoltam, csak hozzátettem a magamét. Szerencsére hamar sikerült rájönni, hogy ezzel járok a legjobban, mert minden esetben az előadó a fókusz – az, hogy milyen eszközkészletet használ, már a személyes döntése. Úgyhogy elvittem saját magamat. Egyik cimborámmal, aki szintén először versenyzett, ketten osztoztunk az első helyen pontegyezés miatt. A zsűri nem akart dönteni. A Saiid-Hugee-Indiana trióval a verseny után kellően össze is spanoltunk. Ez az együttállás pedig azért volt nagyon szerencsés, mert Müller Péter Sziámi épp csapatot keresett magának az Országos Team Slam Bajnoksághoz. Engem is, illetve a barátomat is hívtak, hogy menjünk velük Pestre. Hát így történt.

Miben volt más slammelni, mint akár színpadon előadni?

Addigra hozzászoktam, milyen emberek előtt lenni, de a slam szűz élményt adott, teljesen más helyzet, mint karakterben kiállni a színpadra. És ha már stúdió, Győrben 2014 óta csinálunk slam eseményeket, ahol néha léptek fel győri színházas arcok is. Egyszer az egyik általam különösen tisztelt művész jött fellépni. Érdekes volt látni, hogy azáltal, hogy saját magát kellett adnia a színpadon, és nem tudott „elbújni” egy karakter mögé, mennyire izgult. Még mondta is, hogy meglepően be van rezelve. Úgy gondolom, ez hűen példázza azt, hogy a slam egy nagyon másfajta aktus a közönséggel, hiszen az ember a saját szövegével és érzéseivel áll ki a közönség elé.

Honnan jött a késztetés, hogy Győrben is meghonosítsák ezt a műfajt?

Sokat jártam haza Győrbe. Felmerült, hogy egyre több helyen van az országban slam poetry klub, de ott még nincs. Minden esemény olyan jó hangulatú volt, hogy el akartuk vinni ezt a feelinget. Az első eseményt egy hetven fős helyen akartuk megrendezni, de olyan sok jegyet foglaltak le az első napon, hogy át kellett vinnünk egy nagyobb térbe, így száznyolcvanan voltak először. Azért is mondom ezeket a számokat, mert ami a közönséget illeti, eleinte mennyiség orientáltak voltunk, most már inkább azt szeretnénk, hogy legyen kisebb, de aktívabb közösségünk. Ez az, amit erősíteni szeretnénk Győrben, hogy a közeg méginkább együtt lélegezzen.

Nem ellentmondásos ez egy kicsit? Adott egy műfaj, amiben cenzúra nélkül lehet közölni, viszont ha a közönség közösségre szűkül, akkor ugyanazokhoz az emberekhez szólnak az előadók, így az üzenet buborékon belül marad.

Nyilván szuper, ha sokan jönnek, de fontos, hogy legyen egy kemény mag, ami a közösség vázát adja, az összetartó erejét. Azt gondolom, hogy a műfajt egy szélesebb közönség tartja életben, de a közösség lelkét egy erős mag tartja mozgásban. Mindkettő egyaránt fontos, hiszen ez szubkultúra, és ahogy minden szubkultúra, ez is megjelenik, elkezd nőni a népszerűsége, viszont amikor megvan a csúcs, esik a népszerűség és bekövetkezik a stagnálás.

A slam poetry hol tart ezen az úton?

Talán 2016-2017 lehetett a slam itthoni csúcsa. Most már inkább stagnál, ilyenkor pedig két út vár mindenre: vagy elveszik, vagy meg kell újítani. Most ott tartunk, hogy meg kéne újulni. Beálltunk arra, hogy már mindenhol vannak slam klubok, széles körben elterjedt műfaj. Ám gyakran felmerül, és ezt a közönség visszajelzése alapján tudom elmondani, hogy a slammerek már csak nyavalyogni tudnak, kiállnak a színpadra és telesírják a szövegeiket klisékkel.

Sokáig nem akartam erről interjúban beszélni, de valóban sok sztereotípia ragadt a slammerekre, aminek van némi valóságalapja. Kétségkívül nagyon sok hasonló szöveg és versenyző jelent meg, ugyanazokkal az olcsó frázisokkal próbálnak sikereket elérni. Kialakultak trendek, amiket meg tudtak tanulni azok, akik szövegelni vágynak, és ezekre a jól bevált elemekre építenek. Üdítő ellenpélda volt a legutóbbi Országos Slam Poetry Bajnokság előválogatója, ahol rengeteg jó szöveg volt. Ilyen módon talán jót is tett a Covid, mert az embereknek volt idejük rátalálni a saját hangjukra, úgyhogy egyedibb szövegekkel érkeztek. Remélem, most inkább az unikális szövegekből lesz trend.

Az interjú előtt körbekérdeztem az ismerősi körömben, hogy mit gondolnak a slam poetryről. A legtöbb negatív kritika az volt, pontosan idézem, hogy cringe, azaz sokszor kínos.

Nem akarok úgy tenni, mint aki nem érti, mire gondolnak. Egy nyilvános nevezéses slam est során megfér egymás mellett a színpadon a félénk szárnypróbálgató és az is, aki már évek óta benne van, már megtalálta a saját hangját és olyan írásai vannak, amiket adott esetben publikálni is érdemes lenne. A közönségnek kell elfogadni és úgy hozzáállni, hogy ez normális.

Simán lehet, hogy aki slamszüzességének elvesztésekor még hebeg a színpadon, két alkalommal később megnyeri az estet.

Akinek nem fér bele a klubestek szabad nevezéses rendszerének bizonytalansága, az dönthet sok egyéb performansz mellett, ahol meghívott, tapasztalt arcok állnak színpadra. Amúgy arra is egyre több a példa, hogy előadók összeállnak, hogy közösen alkossanak valamit, ami túlmutat azon, hogy háromperces szöveget mondanak el egy klubesten, ezek a már említett műfaji megújulás téglái is lehetnek. Mi ezért kezdtünk a Trafóban előadásokat csinálni. Az első még nálunk is az volt, hogy a háromperceseket fűztük fel egy logikai láncra. A második előadásunkat már Nagy Márk rendezte. Társalapítója és tulajdonosa vagyok egy művészet-inspirálta brandnek, aminek van egy YouTube-csatornája, ahol eddig két videó van kint; az egyik a Vers mindenkitől, ami egy Valentin napi szerelmes vers könnyűzenei és szépirodalmi egysorokból, a másik pedig a Mire gondolt a költő.

Ez a bizonyos vállalkozás egy márkát rejt, viszont, ha jól tudom, nem ismerte a társát, akivel alapították. Hogyan találtak egymásra?

Kemény Zsófi slammer, író, költő barátom kötött össze minket. Egy napon csörgött a telefonom, Csányi Péter hívott, hogy szeretne létrehozni egy irodalom inspirálta márkát, ami akkor még csak magyar szerzők egy-egy sorát vagy portréit jelentette ruhadarabokon. A kapcsolódási pont ott volt, hogy én épp filmes utalásokat akartam pólókra tenni. Akkor már szabadúszó grafikusként dolgoztam. Péter hazajött Londonból, egyesítettük erőinket, elindultunk és úgy tűnik, működik. Annyi változott azóta, hogy most már nemzetközi és összművészeti vonalon mozgunk.

Szeptemberben a Brain Bar Jövőfesztiválon volt egy előadása többedmagával, ahol arról értekeztek, kihalhat-e a magyar nyelv. Mit gondol, az angol szavak begyűrűzése problémának számít?

Valószínűleg ebben az interjúban én is egy rakás angol szót használtam, ahogy két kérdéssel ezelőtt felmerült a cringe szó. Ha valaki azt mondja, hogy „szétrédzselte a sztrímet, mert valami szoftverápdét miatt lekresselt a gépe”, az már szerintem sok körben egy magyar mondatnak számít. Ezek a szavak beleivódtak a hétköznapokba. Bárhol járunk, ha hallgatjuk a környezetünk beszélgetéseit, ezek a szavak csak úgy röpködnek.

A Brain Baron ezeknek a kérdéseknek a kifejtésére relatív kevés volt az idő, hisz a konferenciának nem az a funkciója, hogy válaszokat adjon, hanem hogy releváns kérdéseket dobjon fel, és adjon egy update-et az ott lévő embereknek. Így aki az innovatív, jövőbemutató dolgokat kajtatja, látja, hogy mik, és kik a legfőbb szereplők a palettán. Szerintem teljesen normális folyamat, hogy egyre több angol szót használunk és magyarosítunk, kíváncsi lennék rá, hogy háromszáz év múlva, ha valaki elolvas egy mostanában íródott szöveget, akkor az olyan lesz számára, mint nekünk egy Balassi vers vagy ad absurdum az Ómagyar Mária-siralom? Mérhetetlenül izgalmasnak találom ezt a változást.

A magyar nyelv egyik sajátossága, hogy rengeteg kifejezést tudunk leírni különböző szavakkal. A slam ennek élen járó példája. Akik szívesen merülnek el hallgatóként ebben a műfajban, azokat ösztönözheti arra, hogy minél kreatívabban fejezzék ki magukat?

Ne dimenzionáljuk túl a műfajt, szerintem messze van attól, hogy ekkora hatása legyen. Esztétikai elemeit viszont jól lehet használni egyéb szösszenetekben, például TikTokon a Vates neve alatt, mi magunkat meg a minket követőket rímekkel meg módszeres szócsépléssel szórakoztatjuk és fárasztjuk. A rím pedig legtöbbször működik, pusztán, mert jólesik a fülnek.

@vatesproject #foryou #familytime #fy #love #vatesproject #neighborhood #trending ♬ eredeti hang - Vates

Ha a rímek ilyen jól esnek a fülnek, miért lehet az, hogy egyre kevesebben olvasnak verseket?

Nem biztos, hogy én vagyok a legjobb ember ennek megválaszolására, de szívesen lövöldözök. Egyrészt a kortárs vers már csak ritkán említhető egy lapon a rímmel, bár nem hiszem, hogy ez befolyásoló tényező lenne. Lehet, hogy azért, mert stigmatizálták, hogy aki verset olvas, az csak „valamiféle” ember lehet. Vagy egyszerűen azért, mert hosszú, elvont és nem tudják értelmezni legtöbben, pláne úgy nem, hogy az átlag figyelmi idő egyre rövidebb. Alapvetően az olvasás egy szabadidős tevékenység kéne, hogy legyen, de sokaknak nap végén már nincs rá erejük, inkább agyradírra vágynak, nem pedig arra, hogy kicsomagoljanak és megértsenek gondolatokat.

Ezek szerint az üres szórakoztatásé a jövő?

Szerintem sokan a szórakozásra csak úgy gondolnak, hogy nevetgélünk. Miközben ha végtelen állóvízzé váltak a mélyebb gondolataink, aztán egyszer az iszapot mégis felkavarja valami, szerintem az is szórakozás. Hiszen az által is épül az ember és megtud új dolgokat magáról. Ha tudunk úgy tekinteni a szórakozásra, hogy az nem csak 100 százalékban a pozitív érzelmek megbirizgálásáról szól, akkor bármilyen előadás szórakoztató lehet, amiben az előadó és az üzenet is érvényes. Ez lehetne amúgy a jó slam két ismérve is. Bármivel állsz ki, ha úgy írod meg, hogy nem viselkeded magad felül, és elhiszed, hogy nem kell többnek mutatnod magad annál, mint ami eleve vagy, akkor az biztos, hogy izgalmas kifelé.

(Borítókép: Bárány Bence. Fotó: Kaszás Tamás / Index)



  • Hírek
  • Hírek