A szenvedésre születni kell, de van gyógyír

IMG 5888
2021.11.03. 09:22
Rubin Eszter „Minek szenved, aki nem bírja” című regénye valódi testi-lelki időutazás a javából. Abból is a kellemetlen fajta.

Életünk minden szakaszában képesek vagyunk szorongani: totyogósként sírunk, ha nem találjuk az anyukánkat, kisiskolásként aggódunk, ha nem kedvelnek az osztálytársaink, kamaszként lerágjuk a körmünket, hogy görbüljön az a fránya érettségi jegy, huszonévesként éjjeleken át kávésokkos állapotban készülünk a diplomára, pályakezdőként kidolgozzuk a belünket, hogy bizonyítsuk rátermettségünket, középkorúként meg... Nem tudom, azt egyelőre nem értem meg.

Pető Hanga azonban igen. Az értelmező szótárban Pető Hanga, a budapesti zsidó kislányból külvárosi idegronccsá pusztuló nő neve szerepel a „szorongás” kifejezés mellett. Az apja nincs a képben, kifürkészhetetlen anyja mellett sosincs nyugta, és a szerető nagyszülők örök élete sincs kőbe vésve. Nem elég, hogy a generációkon átívelő holokauszt trauma a génjeibe van kódolva, a frusztráció pedig az egész családját átjárja, Hanga mindent elkövet, hogy megnehezítse saját életét. 

A bűnbakkeresés kimerül az ismerősökben és a jól ismert történetekben, és az önostorozás sem vezet semmire, legfeljebb arra jó, hogy a nő senkivel – még saját magával se – találja meg a közös hangot. A lázadás perceiben már-már önmagát kérdőjelezi meg az ember, ez pedig a főszereplőnél sincs másképp. Mintha csak a teste sem engedelmeskedne az agyának, Hanga szó szerint lélegzet-visszafojtva rohan a vesztébe. 

„Pető Hanga szorongásokkal teli, viszontagságos élete végre révbe érni látszik; a kamaszkor nehézségei, családi életének és párkapcsolatainak kudarcai után nyugalomban, anyagi és érzelmi biztonságban élhetné mindennapjait, ám egy utazás során váratlanul újból visszatér rettegett betegsége és vele együtt az élet minden területére kiterjedő, fojtogató szorongás. Hogyan tovább? Miért éppen most? Mi lehet a megoldás? Mit és hogyan kell még feldolgoznia a főszereplőnek, ha látszólag már élete minden területén magára talált és kiteljesedett?” – merül fel a kérdés az ajánlóban. 

Rubin Eszter regénye egy neurotikus nő vallomása. Örök érvényű kérdéseket dolgoz fel, amelyek 2021-ben legalább annyira relevánsak, mint a második világháború idején. A generációk közötti párbeszéd elengedhetetlen a boldoguláshoz, a belső vívódások mindenkiből kihozzák a rossz oldalát, a megtört szívre nem mindig gyógyír az új párkapcsolat, és egyetlen gyermek születése sem old meg varázsütésre minden problémát. Közel sem. A könyv meggyőzi az olvasót arról, hogy testi és lelki béke nélkül az ember nem él, csak létezik…

(Borítókép: Gáll Anna / Index)



  • Tippek
  • Hírek