Enyedi Ildikó: Csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban

2021.11.09. 06:00

Enyedi Ildikó újszülött gyermeke elvesztéséről és a magyar egészségügyről beszélt Gulyás Márton Partizán című műsorában. Elmondta, hogy két gyerekük mellett volt egy harmadik is, akit nyolcnapos korában veszítettek el. Utóbb találkozott egy sofőrrel, aki ugyancsak elveszített egy gyereket a párjával.

Mint kiderült: ugyanaz az orvos, ugyanabban a kórházban volt a felelős mindkét esetért.

Az orvost utólag el is tiltották. Enyedi Ildikó szerint azonban ettől függetlenül a terhesgondozástól a gyerek megszületéséig bezárólag nagyon megterhelő, traumatikus élmények érik a nőket a magyar egészségügyben. „Ami a terhesgondozástól kezdve a gyerek megszületéséig végig megy, azoknak a méltatlanságoknak, a semmibevevésnek, a kioktatásnak a pici szúrásai… ezeket az ember mélyen eltemeti magában, és most is rossz lelkiismerettel beszélek róla. Egy elképesztő traumatizált ember kapja meg azt az elképesztő hormonfröccsöt, meg az életének a legboldogabb hónapjairól van szó, amikor gyönyörű dolgokat él át. És így indul egy család” – mondta, hozzátéve:

Ugyanezt csinálják a haldoklókkal is a magyar egészségügyben, tehát csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban.

A rendező a saját gyermeke elvesztéséről azt mondta: addig szinte sérthetetlennek érezte magát, mindenhez volt ereje, de azzal a veszteséggel komoly sebet kapott.

Enyedi Ildikó arról is beszélt: egyáltalán nem egyértelmű az, hogy a mai viszonyok közt Magyarországon marad-e az ember. Mint mondta, ő pontosan emlékszik a pillanatra, amikor ezt eldöntötte, emiatt jött vissza később is. Nem a barátok vagy a közösségek miatt, hanem egyszerűen azért, mert ez az ő hazája – mondta. 

(Via 24.hu, Partizán)