Egy német civil szervezet 148 veszélyben lévő embert vitt ki Afganisztánból
Az afgán Kam Air légitársaság adományokból finanszírozott chartergépe Kabulból a pakisztáni Iszlámábádba vitte a tálib hatalomátvétel után veszélybe került embereket. Fedélzetén volt mások között két afgán repülésirányító, akik korábban a német hadseregnek (Bundeswehr) dolgoztak, valamint több „helyi segítő, emberi jogi aktivista és egy német család”. A német külügy- és védelmi minisztérium nem nyilatkozott az ügyben.
A német védelmi minisztérium a héten 13 szerződéses afgán repülésirányítóról tett említést. Ők szerepelnek azoknak a segítőknek a listáján, akiknek Németország védelmet biztosít. A Kabuli Légihíd azt veti a szövetségi kormány szemére, hogy nem halad az afganisztáni evakuálással, miközben ők folyamatosan dolgoznak a veszélyeztetett emberek kimentésén.
A Bundeswehr augusztusi légihídja óta a német szövetségi kormány ezen a héten először menekített ki egy chartergéppel Kabulból német állampolgárokat, a német hadsereg korábbi segítőit és más, védelemre szoruló afgán állampolgárokat. A hozzátartozókkal együtt eddig összesen 329 embert hoztak ki az országból - közölte a külügyminisztérium szerdán a Twitteren. Először Katarba vitték őket.