Meghalt a Science egykori főszerkesztője, Noah Gordon író

2021.11.24. 07:49

Meghalt Noah Gordon amerikai regényíró. A 95 éves szerző nevéhez olyan kötetek megírása fűződik, mint a Sámán és Az orvosdoktor – adta hírül az MTI. Noah Gordon haláláról a családja számolt be az író hivatalos honlapján.

Legismertebb regénye, az 1986-ban megjelent Orvosdoktor a 11. században játszódik, és Robert Cole skót orvos történetét meséli el. A regényt 2013-ban Phillipp Stölzl német rendező filmesítette meg, a főszerepet Tom Payne alakította.

A kötetből később trilógia lett, miután 1992-ben megjelent a Sámán, majd 1995-ben A doktornő címre hallgató folytatás is.

Noah Gordon Massachusetts államban nőtt fel, a második világháború végén az amerikai hadseregben is szolgált. Fél évig orvosi tanulmányokat folytatott, majd újságírást kezdett tanulni. Később a Boston Herald újságírójaként, valamint a Science című tudományos lap főszerkesztőjeként is dolgozott.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport