Wunderlich József bocsánatot kér, a Vígszínház tanácskozik
További Kultúr cikkek
- Mindegy, mit tett a luxemburgi zenész, a magyar közönségnek semmi sem volt elég
- A Putyin háborúja a nők ellen szerzője a magyar mindennapok megírására buzdít
- Ebbe már csak „belepusztulni” lehet – kilátástalan helyzetbe került Magyarország egyik legjobb zongoraművésze
- Török Ferenc: Fájó kérdés, hogy miért nem rendezhetek
- Závada Pál: Nem figyeltem eléggé arra, hogy fölfordult a világ
Hibáztam, amikor a színházat kritizáló mondataimat megosztottam a Facebook-on. Nem Facebookra való, de így elértem, hogy legyen egy rendkívüli színészgyűlés, ahol remélem, érdemi párbeszéd kezdődik. Sajnálom, hogy így történt. Végtelenül kétségbe voltam esve. Elnézést kérek a színháztól. Elnézést kérek Rudolf Pétertől. Elnézést kérek az egész társulattól. Ne haragudjatok.
– tette közzé saját közösség oldalán pénteken Wunderlich József, aki 2015-óta a Vígszínház társulatának tagja. Mint erről az Index korábban hírt adott, a színész csütörtökön ugyanott kritizálta a színház járványprotokollját, kiemelve Rudolf Péter igazgató felelősségét.
Egyik posztjában konkrét előadásokkal kapcsolatban is szót ejt félelmeiről:
Azt kértem a színháztól, hogy a 11. napomon, frissen szabadulva a karanténból ne küldjenek be Bella Figurát játszani Halász Judittal, mert féltem őt, maszk nélkül kell vele folyamatosan érintkeznem. A feleségem pozitív, a gyerekeim is elkapták.
Wunderlich Józsefnek aBella Figura előadással kapcsolatos felvetéseire Rudolf Péter a HVG-nek adott interjúban válaszolt. Elmondta hogy orvosi szakvélemény alapján tartotta biztonságosnak a helyzetet:
beoltott, tünetmentes emberek esetében a 10 nap karantén lejárta után nincs ok az aggodalomra vagy további eljárások bevezetésére, és ebben az sem számít, hogy milyen életkorúak az érintett színészek.
A színész azt is kifogásolta, hogy a készülő Sirály előadáson konfliktus alakult ki a rendező, David Doiasvili és a főszerepet játszó színésznő között, aki szembe szállva a rendezői koncepcióval nem vállalt egy vetkőzős jelenetet.
A Covid-19 megjelenésével csaknem egyidőben kinevezett direktor szakmailag sem érti Wunderlich József támadásait, ráadásul egészen mostanáig kifejezetten jó személyes kapcsolatban állnak egymással, ezért különösen méltatlannak találja az online térben megfogalmazott vádakat.
A színházigazgató az Indexnek elmondta, hogy pénteken valóban tartanak egy szakmai megbeszélést a színházban. Egyelőre nem kívánt semmit hozzátenni a történtekhez, amit a közösségi oldalon kirobbant vitával kapcsolatban jelenleg elmondhat, az szerepel legutóbbi közleményükben. Ebben ismerteti, hogyan igyekszik a színház megvédeni a művészeket és a közönséget a járványtól, miközben az előadásokat és próbákat sem függesztik fel.
A közleményben a Sirály próbáin kialakult helyzetre is kitér. Megerősíti, hogy a rendező és egy színésznő közötti vitában nem sikerült kompromisszumra jutni, ezért a közelgő premier miatt más művész veszi át a szerepet.
A Vígszínház etikai kódexe alapján bárki panaszt tehet a megfelelő fórumon, aki úgy érzi, hogy sérelem érte, ebben az esetben erre nem került sor.
A Vígszínház igazgatója etikátlannak tartja az online felületen, nagy nyilvánosság előtt indított támadást. Várhatóan ennek következményeiről is szó lesz a színházban mára összehívott szakmai megbeszélésen.
Rudolf Péter közleménye, amit változtatás nélkül közlünk:
„A Vígszínház az egész pandémia ideje alatt a hivatalos járványügyi protokoll elvárásai és útmutatásai szerint járt el, sőt, ahol ezt a jogszabályok lehetővé tették szigorúbb szabályozást hoztunk. A színházban az átoltottság az önkéntes adatszolgáltatások alapján 97 %-os, a színművészeink esetében 100%. Október 28-án adtuk ki a szigorított COVID protokollunkat, amely november 2-tól lépett hatályba. A kollégákat (munkavállalókat és vendégművészeket egyaránt) kértük – ahogy tavaly is –, hogy csak tünetmentesen vegyék fel a munkát. Amint valaki bármilyen tünetet észlel magán, teszteljük. Az elmúlt időszakban több mint 6 000 000 Ft-ot fizettünk ki csak a tesztelésre. Jóval a kormányzati döntés előtt kötelező maszkhordást rendeltünk el a színház minden dolgozójának és a nézőknek. Kézfertőtlenítők vannak kihelyezve a színház és természetesen a backstage több pontján is. A színházat naponta, az épületben lévő érintett felületeket pedig óránként vegyszeresen fertőtlenítjük.
A külsős előadóművészeink számára december 15-ig biztosítottunk lehetőséget a védettségi igazolvány bemutatására, ennek hiányában ők nem léphetnek színpadra. November 22-én kiadtunk egy igazgatói utasítást: jövő héttől az oltatlan munkavállalóinkat heti több alkalommal tesztelni fogjuk.
A hatályos járványügyi protokoll szerint a 10 napos karantén lejárta után a tünetmentes személy háziorvosa engedélyével visszatérhet a munkába, függetlenül attól, hogy a környezetében van-e pozitív személy vagy sem. Működésünk a kormányzati intézkedéseknek megfelelően történik. A hivatalos protokollt nem áll módunkban felülbírálni.
Veszélyes üzenet, pánikkeltés azt sugallni, hogy egy oltott, koronavírus fertőzésen átesett ember, aki túl van a karanténon, negatív PCR teszttel tér vissza a munkahelyére, halálos veszélyt jelent a kollégáira.
Hozzá kell tennem, végtelenül cinikusnak tartom, hogy Wunderlich József vádként hozza fel ellenem a jogszerű eljárást, ami azért is meglepő, mert ő maga kérte, hogy a karantén alatt lejátszhassa A padlás 1000. előadását. Én ezt nem engedtem meg, ekkor is jogszerűen jártam el.
A Sirály c. bemutatónk kapcsán felmerült vádakra az alábbiakat szeretném közölni.
A próbafolyamat során világossá vált, hogy a rendezőnek olyan határozott víziója van erről a szerepről, amiben nem tudtak kompromisszumra jutni a művésznővel. A közeli premier miatt, a közvetlen munkatársakkal való egyeztetést követően az a döntés született, hogy más művész veszi át a szerepet, amit természetesen egyeztettünk minden érintettel.
A Vígszínház etikai kódexe és annak eljárásrendje tisztán fogalmaz, milyen esetekben és milyen módon lehet eljárást indítani. Ez mindenki számára elérhető és minden Vígszínházi munkavállalónak, illetve külsős szerződéses partnernek lehetősége van bejelentést tenni a megfelelő fórumokon. Ez nem történt meg.
Járványhelyzetben színházat működtetni nem egyszerű feladat. Senki sem erre szegődött, amikor színésznek, színházigazgatónak állt. Egy online felületen támadást indítani, ezzel a színház közösségét bomlasztani ezekben a kritikus időkben, etikátlannak tartom.”
(Borítókép: Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója beszél a színház 125. évadának évadhirdető sajtótájékoztatóján 2020. július 1-jén. Fotó: Illyés Tibor / MTI)