150 éve is aranyáron mérték a karácsonyi vásárfiát a Vörösmarty téren

Kovács Dóra történelemkedvelő idegenvezető tavaly A királyék megint itthon vannak! címmel írt könyvet, amely archív és mai fotókon, korhű és történelmi beszámolókon keresztül repíti az olvasót az arisztokrácia és az uralkodóház XIX. századi birodalmába. A kötet bemutatja a nemesek téli, elsősorban karácsonyi ünnepi szokásait, így bepillantást nyújt a régi pesti karácsonyi vásár atmoszférájába is.

Másfél évszázada kezdődött

Kovács Dóra forrásaiból kiderül, hogy a Váci utca jelentősége már 300 évvel ezelőtt is nagyobb volt, mint a többi pesti utcáé, hiszen míg máshol a sarat taposta a nép, itt már a városi tanács parancsára kikövezett járdák szegélyezték a házakat, sőt a fényesen világító olajlámpákból is ez környék kapta a legtöbbet. Az utca kitüntetett szerepe az évek múlásával sem halványodott el, a 19. század közepe óta itt rendezik a híres-neves karácsonyi vásárt.

Több mint 150 évvel ezelőtt karácsony tájékán, a régi belváros fő ütőerén, a Rózsa tér által kettéválasztott Váci és Lipót utcán, ahogy manapság is, nagy forgalom hömpölygött. Bár nem volt még annyi fényes kirakat, még Budáról is érdemes volt átjönni a régi tornyos városháza előtti karácsonyi vásárra

– olvasható a karácsonyi vásárról szóló fejezet első bekezdése.

Akárcsak 2021-ben, a látogatók már az 1800-as években is a lacikonyhákból áradó illatfelhőbe burkolózva táncoltak a víg muzsikaszóra, a környezetkímélőnek legkevésbé sem mondható hősugárzók helyett pedig aranyszínű budai bor melegítette a vörösödő orrú férfiakat és nőket. A mai turisták „ősei” előszeretettel töltötték meg a vendégfogadókat, időként pedig még a nádor is tiszteletét tette a vásáron, és megtáncoltatott egy takaros menyecskét. 

Miután kinyílt a karácsonyfapiac, a tér megtelt sátrakkal. A kofák és vásárosok izzó üstök mellett várták a népet, a kínálatuk pedig nem merült ki a cigánypecsenyében: mikulásokat, krampuszokat, gyermekjátékokat, cifrázott sípos fahuszárt, fababát, mézeskalácsot, aranyalmát és -diót, szentjánoskenyeret, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, fűszereket és szentképet is árultak. A korabeli szokás szerint a polgárok magyaros ruhába öltözve válogattak a csecsebecsék és a finomságok között. 

A század végén a karácsonyi utcai hangulat megváltozott; a járókelők gázvilágítású, majd a századforduló táján villanyvilágítású kirakatokban csodálkozhattak rá a karácsonyi ajándékkínálat újdonságaira.

A vásár gyakran elért a Ferenciek teréig, a Sebestyén utcai régi cukrászdában pedig Pest legnagyobb indiánerét és fánkját lehetett kapni. A süteményes bolt kirakatában karácsony idején három részre tagolt művészi misztériumszínpad várta a gyerekeket: mennyország, purgatórium és pokol, mindegyik megrakva körbe-körbeforgó szobrocskákkal. 

A Pesti Napló 1923. november 18-i száma így számolt be a színpadról:

A pokolban egymás után keringett a császár, a gróf, a nemes, a bíbornok és a generális. Utánuk ördög futott, fekete seprűvel verve őket. Fenn, a mennyországban boldog békességben sétált körül a béna katona, a verklis, a koldus, a favágó és a mosónő – csupa szegény ember –, akik fölé szárnyas cukorangyalkák hintettek áldást, a purgatóriumban mind a két helyhez jussot tartó szenvedő lelkek mozogtak vagy főttek a csokoládékádakban s alattuk flitteres tűzlángok lobogtak. Gyönyörű volt ez, és ami a fő, rendkívül megnyugtató, igazságos példázatot hirdettek a Török Császárba ballagó pesti polgárnak.

Meglepő vagy sem, de már itt-ott felbukkantak a tömeggyártott ajándéktárgyak is. A fából faragott mozdonyok mellett megjelentek a norinbergi (nürnbergi) vonatocskák igazi sínekkel, amelyekkel legfeljebb a vagyonos szülők lephették meg csemetéjüket. A kortárs lapok is megírták, hogy a karácsony teljesen elüzletiesedett, a nép pedig vásárlási kórban szenved. A Vasárnapi Újság 1899. december 24-i cikke nemcsak a költekezésről, hanem a rászorulók megsegítéséről is szólt:

Az 1800-as évek során utoljára köszönt be most hozzánk a karácsony, a szeretet ünnepe. S ha visszatekintünk a múlt század utolsó karácsonyára, mily nagy különbséget látunk a közt és a mostani közt! A nagyobb városokban, különösen pedig az igazi nagyvárosokban a karácsonyi piac forgalma szinte mesés összegekre rúg. Számtalan műhely és gyár hónapokon át tartó szorgos munkával főleg a karácsonyi piac szükségleteinek kielégítésén fáradozik, és segítségül híván a művészetet, évről évre tökéletesedő cikkeket állít elő, hogy az egyszerűbb szükségleteken kívül a finomultabb műízlés követeléseinek is eleget tudjon tenni. A tehetősebb közönségnek azonban nemcsak a fényes cikkek vásárlására, hanem a szűkölködők fölsegélésére is jut pénze. Egyesek, jótékony egyesületek s hatóságok sok ruhátlant felöltöztetnek és számos szegény, hideg hajlék bemelegítéséről gondoskodnak. S mindez talán az év egy más szakaszában sem oly szükséges és áldásos, mint éppen karácsony ünnepén, mikor a tél zordonsága s a keresetben való fogyatkozás annyi szerencsétlent tett még szerencsétlenebbé.

A Váci utca kirakatai a századfordulón a szecesszió jegyében átalakultak, igazi békebeli, tündérmesébe illő hangulatot sugároztak. A pesti gyermekek izgatottan várták, hogy délutánonként szüleikkel felkeressék a belvárosi játékboltot. Ha a vevők nem tudták megvásárolni az óhajtott árut, mert az hiánycikk volt, a híresen előzékeny boltosok pár napon belül beszerezték a terméket, így egyetlen kisfiú és kislány sem maradt ajándék nélkül. Az alkonyat beköszöntével az árusok szedték a sátorfájukat, és hazaindultak. 

Kiürült a tér, a sejtelmes holdvilágban felhangzott a bakter hangja. És ahogy elmúltak ezek a régi karácsonyi napok, úgy tűnt el a kedves, szép, ódon Pest is barokk erkélyeivel, patinás házaival és barátságos jókedvével, hogy átadja helyét a mai modern világvárosnak.

A hősugárzós, védettségi igazolvánnyal látogatható Vörösmarty téri karácsonyi vásárnak…

(Borítókép: OSZK DKA)