„Nyugodj békében, öreglány!” – Hollywood búcsúzik Betty White-tól

2022.01.01. 16:37

A 2021-es év utolsó napján meghalt Betty White, az amerikai televíziózás ikonikus alakja. A legendás előadóművészt és komikust az egész világgal együtt Hollywood is gyászolja, hiszen a színésznő generációkat nevettetett meg, személye pedig nemcsak a rajongókra, kollégáira is hatással volt.

White több mint 80 éves karrierje alatt nyolc Emmy-, egy Grammy- és három SAG-díjat zsebelt be. Egyik legismertebb szerepe Rose Nylund volt a Golden Girls című sorozatból, amely Magyarországon Öreglányok címen ismert.

A hollywoodi sztárok a közösségi médiában fejezték ki részvétüket és emléküket a néhai legendáról.

Mark Ruffalo röviden és tömören fejezte ki fájdalmát.

Mintha 2021 nem lett volna elég rossz. Nyugodj békében, te királynő, Betty White.

A mindig vicces Ryan Reynolds komoly hangra váltott, hiszen egy nála is nagyobb nevettető távozott közülünk.

Más lett a világ. Betty nagyszerűen múlta fölül az elvárásokat. Bár sikerült megöregednie, mégsem volt még eléggé idős. Hiányozni fogsz nekünk, Betty. Most már tudod a titkot.

Egy sugárzóan boldog képet osztott meg Halle Berry Betty White-ról, és üvöltő nagybetűkkel emelte ki a legenda HIHETETLEN hatását.

Köszönöm, hogy a barátod lehettem, Betty! HIHETETLEN örökséged örökké fennmarad. Sokunk számára te jártad ki az utat, amit követni tudunk. Nyugodj békében, „öreglány”. (Utalt itt Berry a The Golden Girls című sorozatra, amiben Betty White is szerepelt.)

Hosszú és érzelmes posztban búcsúzott Zachary Levi. Soraihoz pedig egy kifejezetten gyönyörű képet osztott meg White-ról.

Betty jobbá tette ezt a világot. Jobbá tette ezt a szakmát. Mindannyian tanulmányozhatnánk egy lapot az életkönyvéből. A pokolba is, egész fejezeteket kellene. Több volt mint egy ikon. Ő volt a példa arra, hogyan kell létezni, hogyan bánjunk másokkal. Hogyan nevettessük meg az embereket a legkedvesebb és legőszintébb módon. Mindannyian okkal szerettük őt. Ő a példa arra, amivé mélyen legbelül válni szeretnénk. Áradt belőle a szeretet, a remény és az optimizmus fénye. Csak néhányszor volt szerencsém találkozni vele. De az a néhány alkalom hihetetlen hatással volt az életemre, és mindig is nagy becsben fogom tartani. (...) Nyugodj szeretetben, Betty. Kétségtelen, hogy a mennyország egy sokkal viccesebb és menőbb hely lett az érkezéseddel.

 Reese Witherspoon Twitteren osztotta meg szomorúságát.

Nagyon szomorú lettem, mikor hallottam Betty White haláláról. Imádtam nézni a karaktereit, amelyek annyi örömet okoztak. Köszönjük, Betty, hogy mindannyiunkat megnevettettél!

 A szintén tévés személyiség, illetve humorista Ellen DeGeneres is elköszönt.

Hálás vagyok minden másodpercért, amit Betty White-tal tölthettem. Szeretetem és együttérzésem küldöm a családjának, barátainak és mindannyiunknak.

Betty White egyike volt azoknak a hollywoodi csillagoknak, akik valódi tehetséget, ragyogó fényt és eleganciát sugároztak. Halálával szürkébb lett az iparág.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport